Kávéporral stimulálta magát az író, aki 20 év alatt 85 regényt írt
Honoré de Balzac nem egyszerűen sokat dolgozott: egész életműve mögött olyan munkatempó állt, amely ma is nehezen elképzelhető. A francia író éjszakákon át ült az íróasztalánál, hosszú órákon keresztül javította, bővítette, újraírta kéziratait, miközben a kávé lassan az alkotói módszerének alapvető részévé vált. A róla szóló történetek szerint időnként már az ital sem bizonyult elég erősnek, ezért száraz kávéport evett, hogy tovább tudjon dolgozni.
Balzac 1799-ben született Tours-ban, és a 19. századi európai irodalom egyik meghatározó alakjává vált. Legnagyobb vállalkozása Az emberi színjáték volt: egy monumentális regényciklus, amelyben a Napóleon bukása utáni francia társadalmat próbálta szinte teljes egészében megrajzolni. Ehhez a hatalmas világépítéshez kapcsolódik több leghíresebb műve is: a Goriot apó a családi önfeláldozás és a párizsi érvényesülés kegyetlen története, az Eugénie Grandet a pénz és az elfojtott vágyak regénye, az Elveszett illúziók pedig az irodalmi ambíció, a sajtó és a társadalmi felemelkedés könyörtelen látlelete. A szamárbőr és A harmincéves asszony szintén azt mutatja, milyen pontosan figyelte Balzac a vágy, a siker és az emberi gyengeség működését.
Ehhez az életműhöz szokatlanul szigorú napirend társult. A fennmaradt beszámolók szerint gyakran kora este lefeküdt, éjjel egy óra körül felkelt, majd hajnalig írt. Rövid pihenő után újra munkához látott, és sokszor napi 14–15 órán át dolgozott. Ebben a ritmusban a kávé nem kényelmes társasági időtöltés volt, sokkal inkább eszköz: arra szolgált, hogy meghosszabbítsa az ébrenlétet, és még néhány órát adjon a kéziratoknak.
Balzac saját esszét is írt a témáról A kávé örömei és kínjai címmel, amelyben szenvedélyesen, mégis pontos önmegfigyeléssel elemezte az ital hatását. Úgy látta, hogy a kávé mozgásba hozza a vért, felgyorsítja a gondolkodást, elűzi az álmot, és tovább fenntartja a szellemi munkához szükséges feszültséget. A szöveg alapján világos, hogy számára egy jó erős fekete több volt élénkítő italnál: az írás egyik kockázatos segédeszközévé vált.
A Balzac köré épült legendárium szerint akár napi 40–50 csésze kávét is elfogyasztott, bár ezt a számot érdemes óvatosan kezelni. Az viszont biztos, hogy megszállott figyelemmel követte, mikor és hogyan hat rá az ital. Amikor a megszokott adag már kevésnek tűnt, állítólag száraz kávéport evett üres gyomorra. Saját leírásában ez kíméletlen módszer volt, amelyet csak rendkívül erős szervezetű embereknek tartott elviselhetőnek, írja az Open Culture.
Az eredmény így is rendkívüli lett. Balzac mintegy húsz év alatt közel kilencven regényt és elbeszélést írt, miközben folyamatos pénzügyi gondokkal, kiadókkal, határidőkkel és saját javítási mániájával is küzdött. Hatása messze túlnőtt saját korán: Charles Dickens, Émile Zola és Marcel Proust számára Balzac művei megkerülhetetlen inspirációt jelentettek.
Az író 1850-ben, 51 éves korában halt meg. Halálának pontos oka máig vitatott, a korabeli beszámolók és későbbi értelmezések több betegséget is említenek, köztük magas vérnyomást és érelmeszesedést. A kávéval összeforrt munkamódszerét ezért érdemes inkább az életmű egyik árulkodó részleteként nézni, mint egyszerű magyarázatként. Balzac történetében a kávé nem puszta furcsaság: annak a megszállott alkotói fegyelemnek a jelképe lett, amely hatalmas műveket hozott létre, miközben lassan felőrölte az embert mögöttük.
Olvasd el ezt is!