A Napóleonról készült legismertebb festménynek nem sok köze van a valósághoz
Bonaparte Napóleonról elképesztő hódításai és egyedülálló hadvezetési technikái mellett valószínűleg Jacques-Louis David festménye jut eszünkbe. A hadvezér tekintélyt parancsoló ábrázolása, a fehér ló és az Alpokon átkelni készülő hadsereg örökre beírta magát a művészettörténet jelentős alkotásai közé. Ezért is olyan meglepő, hogy a festménynek valójában nem sok köze van a valós eseményekhez.
A 19. század elején készült Napóleon átkel az Alpokon című festmény megértéséhez fontos ismernünk a történelmi kontextust: Napóleon 1800 tavaszán, miután az előző télen csapatai támogatásával átvette a hatalmat Franciaországban, az Itáliában elvesztett területek visszaszerzésére indult. A tartalékhadsereget a Nagy Szent Bernát-hágón vezette át, amely az Alpok egyik leggyakrabban használt útvonala volt. A 18-19. században a hegység az extrém veszély szinonimája volt, mivel rablók, lavinák és kőomlások fenyegették az átkelőket.
A festmény saját korában a propaganda eszközeként működött. Először is David a neoklasszicizmus meghatározó alakja volt, amely a rokokó díszítő túlzásaitól elfordulva fegyelmezettebb, intenzívebb képi világot teremtett. Napóleon arca és az arannyal hímzett gallér rendíthetetlen elszántságot sugall, a napokig tartó mozgás helyett egyetlen pillanatban sűrűsödnek a történések.
Mint említettük, a 19. század elején az Alpokon való átkelés életveszélyes vállalkozásnak számított, a festményen azonban egyetlen ijedt arcot sem látni. A sötét, vihar előtti ég szinte az egyetlen vészjósló elem, az alkotás többi része inkább a hősiességre fókuszál, pedig amikor Napóleon 1800-ban átkelt a hegységen, csapatai nem mellette haladtak, ő maga pedig nem paripán, hanem egy öszvéren ült.
Az apróbb részletek is becsapósak: a kétcsúcsú kalap, a mamlúk stílusú szablya és a hadvezér vállára omló vörös köpeny mind tudatos politikai jelképek. A szín a forradalmom és az erő szimbóluma, sőt figyelmeztetésként is értelmezhető. Jól látszik, hogy a szél ugyanabba az irányba fúj, amerre a hadvezér halad, mintha a természet magasabb erői is őt támogatnák, az elkerülhetetlen dicsőség felé terelve.
Érdemes összevetni a képet Paul Delaroche 1850-es ábrázolásával, amely már egy öszvéren ülő, fáradtabb vezért mutat. Bár ez közelebb áll a valósághoz, a kollektív emlékezetben mégis David heroikus változata rögzült.
Olvasd el ezt is!