Frida Kahlo ezen a festményen mutatta meg igazán, mit tett vele a szerelem
Frida Kahlo ritkán rejtette el a fájdalmát, A két Frida című festményén azonban kendőzetlen őszinteséggel mutatta meg, mit jelentett számára a veszteség. A monumentális kettős önarckép 1939-ben készült, amikor Diego Riverával kötött házassága romokban hevert. A mű egyszerre szól szerelemről, testi szenvedésről, identitásról és arról az erőről, amely Kahlo művészetét ma is megrendítővé teszi.
Frida Kahlo 1939-ben már egyre nagyobb figyelmet kapott a nemzetközi művészeti életben. 1938-as New York-i önálló kiállítása komoly sikert hozott, Edward G. Robinson hollywoodi színész négy művét is megvásárolta, Párizsban pedig a Louvre állította ki egyik alkotását. André Breton francia író ekkor úgy írta le a festő művészetét, mint egy bomba köré kötözött szalagot, érzékeltetve a benne rejlő szenvedélyt és feszültséget.
A szakmai sikerrel párhuzamosan a magánélete szétesett. Diego Rivera, a nála húsz évvel idősebb mexikói festő 1929-ben vette feleségül, kapcsolatukat azonban agresszió, féltékenység és hűtlenség kísérte. Rivera viszonya Kahlo húgával, Cristinával végül olyan törést okozott, amely után Frida elköltözött közös otthonukból, kapcsolatuk pedig váláshoz vezetett. A festőnő ekkor vágta le a haját, és félretette azokat a hagyományos mexikói ruhákat, amelyeket főleg Rivera kedvéért hordott. A két Frida ebben a sebzett időszakban született meg. Kahlo akkor úgy fogalmazott, hogy a festmény egyszerre mutatja meg azt az énjét, akit a férfi szeretett, és azt, akit elutasított.
A kép nagyjából 1,73 méter magas és ugyanilyen széles, vagyis majdnem életnagyságú, ami szokatlan Kahlo életművében. A művész sok kisebb képet festett, részben azért, mert 18 éves korában súlyos buszbalesetet szenvedett, amikor a jármű, amelyen utazott, villamossal ütközött, így később hosszú időszakokat töltött ágyban. Egy tükör segítségével kezdte festeni önmagát, így lett saját teste és arca az egyik legfontosabb témája. A festményen két Frida ül egymás mellett. A jobb oldali alak a mexikói, őslakos identitáshoz kötődik, hagyományos tehuana ruhában. A bal oldali Frida világosabb bőrű, európai vonásokkal, viktoriánus esküvői ruhára emlékeztető öltözékben jelenik meg.
A két alak egymás kezét fogja, miközben mindkettőjük szíve látható. A mexikói Frida kezében Diego kis portréját tartja, amelyből véna vezet a szívéhez, majd tovább a másik Fridához. Az európai Frida szíve sérültebbnek tűnik, vére a ruhájára csorog, hiába próbálja orvosi fogóval elállítani. A kép így a szerelmi fájdalmat és a testi szenvedést ugyanabba a látványba sűríti. Kahlo művészetében a vér visszatérő motívum volt: utalt testi fájdalomra, lelki sérülésre, nőiségre, termékenységre és veszteségre is. A tehuana viselet szintén több jelentést hordozott. Egyszerre képviselte a mexikói identitást, és eltakarta Kahlo sérült testét, sánta járását, később pedig az orvosi fűzőit is.
A festmény viharos, üres háttere minden figyelmet a két alakra irányít. A szeretett és az elutasított Frida, a mexikói és az európai Frida ugyanannak az embernek két fájdalmasan szétváló oldala. Kahlo ezt a kettősséget nem magyarázza, hanem közvetlenül a néző elé teszi. Érdekesség, hogy Riverával 1940-ben újraházasodtak, kapcsolatuk azonban továbbra is viharos maradt. Kahlo később így fogalmazott erről:
A két Fridát 1947-ben vásárolta meg a mexikóvárosi Nemzeti Képzőművészeti Intézet. Kahlo világhírét igazán csak halála után, az 1970-es évektől hozta meg a művészettörténeti és feminista újrafelfedezés. Életében sokszor Rivera feleségeként emlegették, ma viszont inkább Riverát azonosítjuk Frida Kahlo férjeként.
Olvasd el ezt is!