Gustavo Otsuka / Shutterstock
december 13., 2025  ●  Kultúra

Beázás rongált meg több száz, rendkívül értékes kötetet a Louvre-ban

Az októberi műkincsrablás után újabb komoly probléma sújtja a párizsi Louvre múzeumot: beázás miatt több száz, elsősorban egyiptológiai témájú kötet sérült meg. A múzeum vezetése szerint 300–400 dokumentumot érint a károsodás.

A beázás az egyiptomi gyűjteményhez tartozó szakmai könyvtárban történt, ahol kutatók által használt, 19–20. századi tudományos folyóiratokat és dokumentumokat tárolnak. Bár egyik sem számít pótolhatatlan műkincsnek, a kötetek értéke és történeti jelentősége így is kiemelkedő.

A BBC szerint a kár elkerülhető lett volna: a beázást okozó hiba régóta ismert volt, a javítást mégis csak a következő évre ütemezték. A sérült köteteket most gondosan szárítják, majd restaurátorokhoz kerülnek, hogy helyreállításuk után visszakerülhessenek a polcokra. A múzeum biztosította a nyilvánosságot arról, hogy a könyvtári anyagon kívül semmilyen műtárgy nem sérült, és

jelenlegi ismereteik szerint végleges veszteség sem történt.

A beázás a Louvre harmadik komoly ügye néhány hónapon belül. Novemberben szerkezeti problémák miatt részlegesen le kellett zárni egy görög vázákat bemutató galériát, októberben pedig négy betörő fényes nappal 88 millió euró értékű koronázási ékszert lopott el.

A helyzetet tovább árnyalja, hogy Franciaország számvevőszéke októberi jelentésében bírálta a múzeum költségvetési gyakorlatát: az aggályok szerint túl nagy hangsúly kerül új műtárgyak vásárlására, miközben az épület fenntartására és felújítására nem jut elegendő forrás. A mostani incidens sokak szerint pontosan ezekre a hiányosságokra mutat rá.

Nyitókép: Louvre (illusztráció) / Gustavo Otsuka / Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök