Anya Taylor-Joy a Furiosában

2024 első pár hónapjában már több kiváló film is debütált, elég, ha csak a Dűne: Második részre vagy a Szegény párákra gondolunk – és szerencsére nagyon úgy tűnik, hogy az év hátralévő részében is erős lesz a felhozatal. Mutatunk 4 színvonalasnak ígérkező filmet, amit mi már nagyon várunk.


​Furiosa: Történet a Mad Maxből (bemutató: május 23.)

George Miller a 2015-ös, elég jól sikerült Mad Max: A harag útja után ismét visszatér a sorozathoz. A Furiosa az abban a filmben bemutatott, azonos nevű karakter előzménytörténete lesz – a hányattatott sorsú harcost akkor Charlize Theron alakította, fiatalabb énjét pedig az egyre felkapottabb Anya Taylor-Joy formálja majd meg. A főgonosz, Dr. Dementus szerepében Chris Hemsworth is feltűnik majd, a látványvilág és a zene pedig a 2015-ös filmhez hasonló színvonalúnak ígérkezik.

Kinds of Kindness (bemutató: június 21.)

A Szegény párák rendezője, Yorgos Lanthimosújra együtt dolgozikEmma Stone-nal a következő filmjén. A Kinds of Kindness három különböző történetből áll, a szereplők (Emma Stone, Jesse Plemons, Margaret Qualley, Willem Dafoe, Hong Chau és Joe Alwyn) pedig mindegyikben más-más karaktert alakítanak majd. A három sztoriról egyelőre még semmit nem tudunk, az viszont jó hír, hogy Lanthimos újra A homár és az Egy szent szarvas meggyilkolása forgatókönyvírójával, Efthimis Filippou-val dolgozik együtt. Hivatalos magyar bemutatóról egyelőre nincs hír, de elképzelhetetlen, hogy a Cannes-ban is versenyző film nálunk ne kerüljön moziba.

​Joker: Folie à Deux (bemutató: október 3.)

Joaquin Phoenix hamarosan újra Arthur Fleck bőrébe bújik a 2019-es Joker folytatásában. A film címében szereplő francia kifejezés „közös őrületet" jelent, és egy olyan pszichiátriai jelenségre vonatkozik, amikor két ember közös téveszméken és hallucinációkon osztozik. Valószínűleg valami ilyesmi fog történni a Lady Gaga által alakított Harley Quinn-nel, aki pszichiáterként beleszeret Arthurba. Jó hír, hogy erre a projektre is visszatér az első rész izlandi zeneszerzője, Hildur Guðnadóttir.

​Nosferatu (bemutató: december 25.)

Az 1922-es, azonos című némafilm vadonatúj változatát az a Robert Eggers rendezi, akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint A boszorkány, A világítótorony és Az északi. Feltűnik majd Lily-Rose Depp, Nicholas Hoult, Ralph Ineson és Eggers talán legkedveltebb színésze, Willem Dafoe is, a címszereplő vámpírt pedig Bill Skarsgård játssza majd. Trailer még nem érkezett a filmhez, és egyelőre a hivatalos magyar bemutatóról sincs hír, de a bejelentés csak idő kérdése.

A figyelmetekbe ajánljuk