Joker 2

Minden bizonnyal az utóbbi évtized egyik legérdekesebb filmfolytatása érkezik meg a mozikba 2024 őszén, mostmár ugyanis biztossá vált, hogy a 2019-ben hatalmas sikert aratott – pszichológiai dráma műfajba sorolható – Joker második része tele lesz zenei betétekkel.


Bár csak hírmorzsákat tudunk, továbbá sok részlet homályos, annyi ismert, hogy Joaquin Phoenix és Lady Gaga főszereplésével egy musical-krimi-dráma keveréket kapunk majd.

Ez is érdekelhet: Az 5 eddigi legjobb film 2024-ből, amire érdemes mozijegyet váltani

Todd Phillips rendező a Varietynek elárulta, hogy a filmben legalább 15 széles körben ismert dal feldolgozása hangzik majd fel, ezeken keresztül mesélnék el Joker (Joaquin Phoenix) és Harley Quinn (Lady Gaga) kapcsolatát.

Az egyik állítólag a That's Entertainment című dal lesz az 1953-as A zenevonat című musicalből, amely a legendás Judy Garland nevéhez kötődik. Ugyanakkor nyitva áll a lehetőség, hogy egy (vagy két) eredeti dal is bekerüljön a végleges változatba.

Korábbi cikkünkben már beszámoltunk egyes történetfoszlányokról, miszerint a Folie a Deux nagy része Arkham Asylumban játszódik, ahol a történet véget ért, miután Joker meggyilkolt egy ottani orvost. A mellékszerepekben láthatjuk még az első részben is játszó Zazie Beetzet és Brendan Gleesont is.

Iparági pletykák szerint a második rész megközelíti a 200 millió dolláros költségvetést – ez nagy ugrás az első rész 60 millió dollárjához képest.

Ezt is nézd meg! 4 filmfolytatás, ami jobban sikerült, mint az eredeti

Az 2019-ben bemutatott Joker világszerte hatalmas siker lett: több mint 1 milliárd dollár bevételt termelt, tizenegy Oscar-jelöléséből pedig kettőt – a legjobb férfi főszereplőnek és a legjobb eredeti filmzenének járót – aranyszoborra is váltott.

A tizenháromszoros Grammy-díjas Lady Gaga pedig garancia lehet egy sikeres zenei filmhez. Erre tökéletes bizonyíték a 2018-as Csillag születik, amelyben többek között felcsendült az a Shallow című dal, amely elnyerte a legjobb erdeti dalnak járó Oscar-díjat.

A Joker: Folie à Deux október elején kerül a hazai mozikba.

A figyelmetekbe ajánljuk