
Szinte mindenki elrontja: ezért ne tárold a hagymát a krumpli mellett!
A krumpli és a hagyma remekül megfér egymás mellett a serpenyőben, a kamrában viszont már kevésbé harmonikus a kapcsolatuk. Ha egy helyen tároljuk őket, mindkettő hamarabb veszíthet a minőségéből, ezért jobb, ha csak főzéskor találkoznak.
A betakarítás után a zöldségek életfolyamatai nem állnak le teljesen: továbbra is lélegeznek, nedvességet és különböző természetes vegyületeket bocsátanak ki. Zárt, rosszul szellőző tárolóban ezek felhalmozódhatnak, ami felgyorsíthatja a burgonya csírázását, valamint a hagyma puhulását és romlását.
A burgonya jelentős része víz, ezért tárolás közben nedvességet ad le a környezetének. A hagyma ezzel szemben száraz, jól szellőző helyen marad a legtovább friss. Ha túl sok pára éri, a külső, papírszerű héja felpuhulhat, maga a zöldség pedig könnyebben penészedésnek vagy rothadásnak indulhat.

A burgonyának sem tesz jót, ha a hagymával együtt, egy szűk kosárban vagy zárt szekrényben tartjuk. A rossz szellőzés, a nedvesség és a környezetében felhalmozódó növényi gázok együttesen gyorsíthatják az öregedését és a csírák megjelenését.

A kicsírázott burgonya még nem feltétlenül ehetetlen, de érdemes alaposan megvizsgálni. A zöld elszíneződés nem a szolanintól, hanem a fény hatására képződő klorofilltól alakul ki, ugyanakkor jelezheti, hogy a gumóban megemelkedett a természetes glikoalkaloidok, köztük a szolanin mennyisége. Az erősen zöld, keserű ízű, puha vagy sok csírát növesztett burgonyát ezért jobb kidobni.
A megoldás egyszerű: a két alapanyagot külön, száraz, sötét és jól szellőző helyen tároljuk. A burgonyának megfelelő lehet egy papír- vagy hálós zsák, de hűtőszekrény helyett inkább hűvös kamrában vagy szekrényben tartsuk. A hagymát nyitott kosárba vagy szellős tárolóba tegyük, távol a burgonyától és más, etilént termelő terményektől, például az almától vagy a banántól.
Olvasd el ezt is!