A Premodernist nevű történelmi YouTube-csatorna azt járta körül, hogyan boldogulhatna egy mai ember a 12-14. századi Nyugat-Európában. A közel egyórás videóból hét olyan szabályt válogattunk ki, amelyet időutazóként mindenféleképpen érdemes lenne betartani.
Már az első pillanatban komoly magyarázkodásra kényszerülnénk, ha valaki végignézné, ahogy a semmiből egyszer csak megjelenünk. A középkori emberek ezt könnyen természetfeletti jelenségként értelmezhetnék, ezért célszerű lenne olyan helyet választanunk, ahol senki sem láthat bennünket. Egy városon kívüli erdő például alkalmas lehet, lehetőleg éjszaka és olyan időpontban, amikor kevés a holdfény. Az erdőket sötétedés után általában kerülték, így kisebb lenne az esélye annak, hogy valakivel összefutunk. Reggel már jóval egyszerűbb dolgunk lenne: a város felé tartó többi utazóhoz csatlakozva érkezésünk sem keltene különösebb feltűnést.
Az előző tervnek van egy fontos buktatója. Hiába lenne előnyös éjszaka megérkeznünk, magába a városba sötétedés után nem lenne tanácsos belépnünk. Sok középkori településen éjszakai kijárási tilalom volt érvényben, ezért egy ismeretlenül kóborló idegent könnyen feltartóztathattak. A legbiztonságosabb megoldás tehát az lenne, ha az éjszakát a településen kívül töltenénk, és csak reggel indulnánk el a kapuk felé. Így nem kellene rögtön az első órákban azt magyaráznunk a hatóságoknak, hogy kik vagyunk és miért járkálunk egy idegen városban az éjszaka közepén.
A középkori társadalomban nem volt mellékes, milyen családhoz, foglalkozási csoporthoz vagy társadalmi réteghez tartozott valaki. Ezek alapján dőlt el az is, hogyan kellett vele szemben viselkedni. Ha idegenként érkeznénk egy városba, ezért hamar kérdezgetni kezdenének arról, honnan jöttünk, mivel foglalkozunk és miért vagyunk úton. A legegyszerűbb fedőtörténet valószínűleg az lenne, ha zarándoknak adnánk ki magunkat. Európa-szerte sokan keltek útra távoli kegyhelyek, például Santiago de Compostela, Róma vagy Canterbury felé, ezért egy messziről érkező idegen önmagában nem számított volna szokatlannak.
Egy hiteles sztori még a furcsa kiejtésünkre és a helyi szokások hiányos ismeretére is magyarázatot adhatna. Kereskedőnek kiadni magunkat azonban már kockázatosabb lenne. Ha ugyanis azt állítanánk, hogy például ezüstöt vagy bőrt árulunk, bármikor összetalálkozhatnánk egy valódi kereskedővel, aki néhány szakmai kérdéssel gyorsan leleplezne bennünket.
Egy farmernadrág vagy sportcipő miatt valószínűleg nem néznének rögtön boszorkánynak. A modern öltözék egészen más okból okozna problémát. A ruházat a középkorban sok információt elárult viselőjének társadalmi helyzetéről. Amikor két idegen találkozott, ebből is következtethettek arra, milyen rangú ember áll előttük, és ennek megfelelően milyen tiszteletet kell mutatniuk iránta. A teljesen ismeretlen szabású és anyagú modern ruháink alapján viszont nem tudnának elhelyezni bennünket ebben a rendszerben. Emiatt már azelőtt gyanúsan kilógnánk a környezetünkből, hogy bármit mondanánk.
Egy ismeretlen anyagból készült tárgy még nem feltétlenül keltene félelmet. A középkori Európában tudtak arról, hogy távoli vidékekről különleges textilek, fűszerek és más áruk érkeznek, ezért egy műanyag tárgyról akár azt is állíthatnánk, hogy messzi földről szereztük. Egy bekapcsolt okostelefont már nehezebb lenne megmagyarázni. A saját fényt kibocsátó kijelző és a rajta mozgó képek könnyen olyan jelenségnek tűnhetnének, amelyre a korszak emberei a mágia fogalmát használnák. Ettől még nem kerülnénk automatikusan máglyára. A veszély akkor jelentkezne, ha a különös tárgyunkat valamilyen későbbi szerencsétlenséggel kapcsolnák össze. Ha például röviddel a telefon bemutatása után váratlanul meghalna egy helyi püspök, könnyen felmerülhetne, hogy közünk volt hozzá.
A történelem ismerete hatalmas előnynek tűnhetne, valójában éppen ezzel sodorhatnánk magunkat a legkönnyebben bajba. Ha tudnánk, hogy néhány év múlva meghal egy uralkodó, vagy előre ismernénk egy csata eredményét, jobb lenne hallgatnunk róla. A környezetünk ugyanis nem tudná, hogy egy későbbi történelemkönyvből szereztük az információt. Ha például pontosan megmondanánk, hogy a király hamarosan mérgezés áldozata lesz, azt hihetnék, hogy tudomásunk van egy készülő merényletről. Ebben az esetben könnyen kihallgatáson találhatnánk magunkat, ahol már azt kellene megmagyaráznunk, honnan szereztük az információt.
Ha estére szállást kellene találnunk, vidéken egészen más lehetőségeink lennének, mint ma. Egy kisebb faluban nem számíthatnánk fogadóra, ezért vagy egy helyi család vendégszeretetére kellene hagyatkoznunk, vagy valamelyik közeli kolostorban kérhetnénk éjszakai szállást. A szerzetesi közösségeknek ugyanis kötelességük volt befogadni az úton lévőket. A városokban már fogadók is működtek, ahol pénzért szállást és rendszerint ételt is kaphattunk. Ha pedig magánházban fogadnának bennünket, jó eséllyel vacsorával is megkínálnának, hiszen az idegen utazó híreket és történeteket hozott olyan vidékekről, amelyekről a helyiek másképp alig értesülhettek.
Ha már eljutottunk a középkorba, kézenfekvőnek tűnhetne, hogy eredeti állapotában nézzünk meg egy várat. Éppen csak a korszak lakói nem turistalátványosságként tekintettek ezekre az épületekre. A vár egy nemesi család otthona, birtokközpont és egyben védelmi létesítmény lehetett. Egy ismeretlen ember ezért nem sétálhatott be egyszerűen azért, mert kíváncsi volt a falakra és a termekre. Ha megpróbálnánk engedély nélkül bejutni, a jelenlétünk önmagában gyanút keltene, és könnyen őrökkel találnánk szemben magunkat.
Ugyanakkor fontos hozzátenni, hogy a középkorról élő egyik népszerű elképzelés félrevezető. A 12-14. században nem égettek volna meg bennünket automatikusan azért, mert furcsán beszélünk vagy szokatlan ruhát viselünk. A nagy európai boszorkányüldözések csak a 15. század végétől erősödtek fel, és főként a kora újkorhoz kapcsolódnak. Ha viszont olyan jelenségekkel hívnánk fel magunkra a figyelmet, amelyeket a környezetünk mágiának tulajdonítana, és közben valamilyen szerencsétlenség is történne, könnyen boszorkánysággal vagy ártó mágia használatával vádolhatnának meg bennünket. A 12-14. században az ilyen vádak ritkábban vezettek kivégzéshez, mint a későbbi boszorkányüldözések idején, de súlyos esetben akár halálbüntetés is lehetett a következmény.