Sötét történet a múltból: valójában ezért hegyes a boszorkányok kalapja
A boszorkányábrázolások egyik legjellegzetesebb kelléke a fekete, hegyes kalap – pedig első pillantásra semmi nem indokolja, hogy épp ilyen fejfedő kapcsolódjon az ördögi nőalakokhoz. A seprű, a macska és a sötét ruha logikus kellékeknek tűnnek, de honnan jön a hegyes kalap? A történeti háttér sokkal összetettebb és jóval kevésbé egyértelmű, mint azt elsőre gondolnánk.
Az interneten széles körben terjed egy népszerű magyarázat, miszerint a boszorkányok jellegzetes ruházata a középkori alewife-okhoz, vagyis a sörfőző asszonyokhoz köthető. A legenda szerint ezek a nők a piacokon hegyes kalapot viseltek, hogy messziről felismerjék őket, a bugyogó üst pedig rímel a későbbi boszorkányos ábrázolásokra. A gond csak az, hogy erre semmilyen történelmi bizonyíték nincs, így a teória lényegében kizárható – írja a History Extra.
Valódi nyomok viszont bőven akadnak. A csúcsos fejfedő már az ókorban is megjelent: a frígiai sapka például a szabadság szimbóluma lett a francia és amerikai forradalmak idején, a rómaiak pedig a felszabadított rabszolgáknak adták a kiegészítőt. Ezeknek ugyan kevés közük van a „gonosz boszorkány” képéhez, de jól mutatják, mennyire elterjedt forma volt a csúcsos sapka a történelemben. A középkorban aztán megjelent a hennin, az a magas, kúpos női fejdísz, amely Európa nemesi udvaraiban terjedt el. Bár ez erősen emlékeztet a boszorkánysapkára, viselői a leggazdagabb nők voltak – vagyis pont azok, akiket ritkán vádoltak meg boszorkánysággal.
A valódi fordulatot nem a divat, hanem a társadalmi megkülönböztetés hozta. A 13. századi egyházi rendelkezések több európai területen kötelezték a zsidó közösséget a pileum cornutum, vagyis egy hosszú, hegyes, gyakran fehér vagy sárga kalap viselésére. Később egy másik üldözött csoport, a 17. századi kvékerek női tagjai is olyan, kúpos formájú kalapot hordtak, amely az idők során a gúny és az elutasítás szimbólumává vált. A társadalmi kirekesztéshez, a mássághoz kötődő fejfedők így fokozatosan hozzátapadtak minden olyan alakhoz, akit a közösség veszélyesnek vagy idegennek látott.
Amikor Európában a boszorkányüldözések felerősödtek, nem volt nehéz ehhez a már létező mintához nyúlni: a boszorkány figurája is a „kívülálló”, a „más”, a „veszélyes” szerepét kapta. A 17–18. századi fametszeteken a csúcsos kalap már rendszeresen megjelent – ekkor vált végleg a boszorkány attribútumává. A 18. századi népszerű művek, köztük The History of Witches and Wizards illusztrációi már egyértelműen rögzítették: a boszorkányok fején hegyes, széles karimájú fekete kalap van, ettől kezdve pedig ez a kép soha többé nem tűnt el.
A boszorkánykalap tehát nem egyetlen eredetre vezethető vissza, hanem sok különböző kulturális, vallási és társadalmi réteg rakódott egymásra. Ami viszont közös: a hegyes kalap története mindig olyan csoportokhoz kötődött, akiket a többségi társadalom valamilyen módon megkülönböztetett, így nem véletlen, hogy a boszorkány is ezt a jelképet kapta.
Olvasd el ezt is!