Így zajlott a salemi boszorkányüldözés – 6 sokkoló részlet a sötét múltból

A salemi perek kirobbanását nem valamilyen rituálé, szokatlan esemény vagy vallási változás okozta, hanem egy tizenegy éves lány és unokatestvére állítása, miszerint szolgálójuk, Tituba „boszorkányságot űzött rajtuk”. A két gyerek görcsrohamokat, sikítozást és furcsa viselkedést produkált, amit a falusi közösség azonnal démoni befolyásnak tulajdonított. Az észszerű magyarázatok helyett boszorkányságot kiáltottak, és a hisztéria pillanatok alatt továbbgyűrűzött. A lányok tanúvallomásai alapján tucatnyi embert hurcoltak el – mindezt úgy, hogy maga az igazságszolgáltatás is gyerekek fantáziáira alapozott.

A salemi boszorkányper logikája teljesen abszurd volt: aki ártatlannak vallotta magát, azt nagyobb eséllyel végezték ki, mint azt, aki beismerte a boszorkányságot. Az önmagukat bűnösnek mondók ugyanis elméletileg együttműködtek az egyházzal, így esélyük volt az életben maradásra. Ezzel szemben azokról, akik kitartottak ártatlanságuk mellett, azt hitték: az ördög végképp átvette felettük az uralmat.

A salemi perek egyik legbrutálisabb kivégzése Giles Corey nevéhez fűződik, aki nem volt hajlandó sem beismerni, sem tagadni a boszorkányság vádját. A bíróság próba gyanánt súlyos köveket helyezett a mellkasára, és addig préselték, míg bele nem halt. A módszer célja az volt, hogy vallomásra kényszerítsék, de Corey – idős emberként – végig hallgatott. Az ő halála sem egy megalapozott ítélet következménye volt, hanem a babonák perverz logikájáé.

A bíróság általában nem fizikai bizonyítékokra alapozta az ítéleteit. A vád gyakran az volt, hogy valaki álmot látott a vádlott alakjával, vagy egyszerűen az, hogy valaki furcsán érezte magát, amikor a vádlott a közelében tartózkodott. Ezeket nevezték spektrális bizonyítéknak – vagyis olyan láthatatlan jelenségekre épültek, amelyeket csak az áldozat érzékelt. A szellemek megjelenését, fájdalmat okozó tekinteteket vagy természetellenes viselkedést bizonyítékként kezeltek – mindez jogi eljárásban, halálos ítéletek megalapozásaként.

A vádlók közül sokan közvetlen haszonélvezői voltak az ítéleteknek. A kivégzett vagy elítélt emberek földje, háza, vagyona gyakran közösségi kezelésbe került – amit a helyi vezetők vagy gazdagabb családok felügyeltek. Egyes történészek szerint a per hátterében nemcsak vallási, hanem gazdasági motivációk is álltak, és a hisztéria sok esetben remek fedőtörténetként szolgált hatalmi pozíciók megerősítéséhez.

William Phips, a Massachusetts-öböl gyarmati királyi kormányzója 1692 októberében feloszlatta a bíróságot, ezzel érvénytelenítette a salemi boszorkánypereket, majd egy újat hozott létre, amely nem engedélyezte a szellemi bizonyítékok használatát. 1693 májusára minden, boszorkányság vádjával bebörtönzött személyt kegyelemben részesített. E lépései hatékonyan véget vetettek a pereknek, és hivatalosan is elismerték a korábbi jogi eljárások súlyos hibáit.