Délelőtt hajat vágott, délután végtagot amputált a középkori borbély
Ugyanaz az ember vághatta le a hajunkat, húzhatta ki a fogunkat, vághatott eret, és súlyos sérülés esetén akár egy végtagot is amputálhatott. A középkori borbélysebész munkája jóval több volt annál, mint amit ma egy borbélytól elvárnánk. A korszak orvoslásában sokszor ő végezte el azokat a kézzel végzett, véres beavatkozásokat, amelyeket a képzett orvosok jellemzően másokra bíztak.
A korabeli orvosok elsősorban vizsgálták a betegeket, diagnózist állítottak fel és kezelést javasoltak, miközben a gyakorlati munka jelentős része a borbélysebészekre maradt. Ők már eleve rutinosan bántak a pengékkel, így haj- és szakállvágás mellett érvágást, piócázást és köpölyözést is végeztek. Fogakat húztak, sebeket kezeltek, és szükség esetén amputáltak is. Háború idején a seregeket is elkísérték, hogy ellássák a sérülteket.
A fogfájás kezelése jól példázza, mennyire keveredett ebben az időszakban a tapasztalati tudás a ma már bizarrnak ható elképzelésekkel. Sokáig élt az a hiedelem, hogy a fogakban apró férgek okozzák a fájdalmat. Az egyik kezelés során üreges fémcsövön keresztül felhevített tűt vezettek a szuvas fogba, hogy elpusztítsák a feltételezett fogférget. Féreg valójában nem létezett, a forró eszköz viszont károsíthatta a fog idegét, ezért a fájdalom valóban csökkenhetett. A szuvasodást azonban ez sem állította meg, így sok esetben később a foghúzás maradt az egyetlen lehetőség.
A borbélysebészek ennél jóval komolyabb beavatkozásokban is részt vehettek. Ilyen volt a trepanáció, vagyis a koponya megnyitása, amelynek története már jóval a középkor előtt elkezdődött. A koponyán különféle eszközökkel nyílást készítettek, ami komoly kockázattal járt. Az agy sérülése és a fertőzés egyaránt végzetes lehetett. Régészeti leletek ugyanakkor begyógyult koponyanyílásokat is őriznek, ami arra utal, hogy egyes betegek hosszabb ideig életben maradtak a beavatkozás után.
A borbélysebészek a kolostorokban is fontos szerepet kaptak. A szerzetesek tonzúráját rendszeresen rendben kellett tartani, így szükség volt olyan szakemberekre, akik borotválni tudtak, miközben érvágást vagy foghúzást is el tudtak végezni. A borbélysebészek korai képviselői már az ezredforduló környékén megjelentek a kolostorokban.
A borbély és a sebész mestersége később fokozatosan különvált. Angliában 1540-ben a sebészek és a borbélyok céhei egyesültek, majd 1745-ben a sebészek külön szervezetet alapítottak. Ezzel egyre egyértelműbbé vált a határ a haj- és szakállápolás, valamint az orvosi beavatkozások között.
A közös múlt emléke azonban máig megmaradt. A hagyományos piros-fehér borbélyrudat gyakran az érvágás során használt vérrel és kötésekkel hozzák kapcsolatba. Ma már egyetlen borbélyüzletben sem számítanánk amputációra vagy foghúzásra, a szakma jelképe mégis őrzi annak az időszaknak az emlékét, amikor a borotválás és a sebészet ugyanahhoz a mesterséghez tartozhatott.
Olvasd el ezt is!