Érzéstelenítés nélkül, halálos kockázattal: ilyen volt az ókori fogászat

Az ókori világ híres alakjai sem feltétlenül büszkélkedhettek hibátlan fogsorral. Augustus császár fogai a források szerint rossz állapotban voltak, Nérónak pedig már fiatal felnőttként ki kellett húzni az egyiket, feltehetően súlyos szuvasodás miatt. A bajt viszont szinte csak akkor kezelték, amikor már nem lehetett tovább halogatni. A mindennapi fogápolás alapvető eszköze a fogpiszkáló volt. Egyszerű fadarabból is készülhetett, a tehetősebbek azonban ezüstből vagy aranyból készült darabokat is használtak. Mellé különböző porokat alkalmaztak, amelyeket ujjal dörzsöltek a fogakra és az ínyre.

A rossz lehelet és a fogfájás szintén gyakori gond lehetett, a javasolt ellenszerek pedig sokszor inkább hiedelmekre épültek, mint valódi gyógyításra. Az ókori szerzők mézbe áztatott gyapjút, hígítatlan bort, különféle hamvakat, főzeteket és csigákhoz kötött módszereket is említenek. Ezek legfeljebb elterelhették a szenvedő figyelmét, más módszereknek viszont lehetett enyhe fertőtlenítő hatásuk. Amikor a fájdalom elviselhetetlenné vált, maradt a fog eltávolítása. Az ókori fogászatról főként római forrásokból tudunk többet: a törött fogakat lereszelték, a fertőzött ínyt felvágták, a beteg fogakat pedig kihúzták. A beavatkozástól nem véletlenül tartottak, hiszen egy rosszul végzett foghúzás állkapocstörést, súlyos fertőzést, szélsőséges esetben halált is okozhatott.

A mai fogászathoz képest a legnagyobb különbség az érzéstelenítés hiánya volt. Az ínyt félrehúzták, a fogat ide-oda mozgatva meglazították, majd fémeszközzel vagy fogóval eltávolították. A Forum Romanum egyik csatornájából 86 szuvas fog került elő, és a kutatók szerint egyik sem tört el a kihúzás során, ami arra utal, hogy a „fogorvosok” gyakorlottak lehettek.

Tömésekre alig van bizonyíték, erősítésre és pótlásra viszont igen. Aranydróttal rögzíthettek meglazult fogakat, és léteztek foghidak is. A római császárkorban műfogakat akár elefántcsontból is készíthettek, bár ez a megoldás aligha volt széles körben elérhető.

A pompeji és herculaneumi csontvázak alapján az ókori fogak állapota jóval változatosabb volt, mint elsőre gondolnánk. Herculaneum csónakházaiban a felnőtt maradványoknak csak körülbelül harmadánál hiányoztak fogak, és viszonylag kevés szuvasodást találtak, másoknál viszont súlyos fogvesztés, lyukas fogak és tályogok is előfordultak. A társadalmi helyzet sem adott biztos védelmet: egy ékszereket viselő fiatal lánynál több szuvas fogat találtak, valószínűleg a mézzel édesített finomságok miatt.

A római kenyér szintén koptatta a fogakat, mivel a bazalt malomköveken őrölt gabonába apró kőszemcsék kerülhettek. Közben sokaknál fogkő rakódott le, mert a fogpiszkáló és a fogpor inkább látványos tisztításra volt alkalmas, alapos szájhigiéniára kevésbé. Mégis, az ókori emberek fogai sokszor jobb állapotban voltak, mint várnánk, főként azért, mert étrendjükből hiányzott a modern, feldolgozott cukor.