
Kastélyok, szigetek és középkori városok: képeken Európa 17 legvarázslatosabb helye
Ha valaha is szerettünk volna egy mesekönyv lapjaira lépni, Európában meglepően sok helyen megtehetjük. Egy friss nemzetközi rangsor a kontinens legvarázslatosabb úti céljait gyűjtötte össze: középkori várak, sziklára épült kolostorok, hangulatos óvárosok és különleges természeti tájak is felkerültek a listára. Mutatjuk az első öt helyezettet, valamint a teljes toplistát.
Az European Best Destinations utazási portál 2026-os válogatása több mint 4200 európai helyszínből indult. A történelmi érték, a hangulat, az egyediség, a kulturális kínálat és a látogatói élmény alapján 68 úti cél jutott a szűkített listára, a végső sorrend kialakításában pedig nemzetközi utazói szavazatok is szerepet játszottak. Az eredményben világhírű kastélyok és városok mellett eldugott erdők, sziklás szigetek és különös kertek is helyet kaptak. A 17-es mezőnybe idén több új szereplő, köztük a lett főváros, Riga és a romániai Craiova is bekerült.
Első pillantásra úgy tűnhet, mintha Eltz várát kizárólag azért építették volna, hogy később mesekönyvek borítóján szerepelhessen. A nyugat-németországi Rajna-vidék–Pfalz tartomány erdős dombjai között álló középkori erődítményt három oldalról az Eltzbach patak völgye veszi körül, tornyai pedig szinte közvetlenül nőnek ki a sziklából. A vár több mint 850 éve ugyanannak a családnak a tulajdonában van, és számos hasonló európai épülettel ellentétben a háborúk sem pusztították el. Ennek köszönhetően nem csupán a különböző korokban emelt tornyok és favázas épületrészek maradtak fenn, hanem a belső terek jelentős része is. A termekben évszázados bútorok, faliszőnyegek, fegyverek, páncélok, festmények és értékes ezüsttárgyak idézik fel az egykori nemesi életet. Eltz különlegessége viszont nem pusztán az épületben rejlik: az erdőből egy kanyar után váratlanul előbukkanó vár látványa már az érkezést is a látogatás részévé teszi.

Normandia partjainál az ég felé törő apátsággal koronázott Mont-Saint-Michel Európa egyik legkülönösebb települése. A sziklás sziget körüli tájat folyamatosan átformálja az árapály: a vízállástól függően hol a tengerből kiemelkedő erődnek, hol a szárazfölddel összekapcsolódó középkori városnak látszik. A sziget kapuján belépve keskeny utcák, kőházak és lépcsős sikátorok vezetnek egyre magasabbra, egészen a csúcson álló bencés apátságig. A monumentális épületegyüttes több évszázad alatt alakult ki, miközben Mont-Saint-Michel zarándokhelyként, erődítményként és börtönként is szolgált. Napközben a sziget Franciaország egyik leglátogatottabb látványossága, ezért a hely legcsendesebb arcát kora reggel vagy este mutatja. Amikor a kirándulók többsége már elindult, a kihaltabb utcák, a ködös öböl és az apátság falai valóban képesek néhány száz évvel visszaforgatni az időt.
A Costa Braváról sokaknak nyüzsgő üdülőhelyek és zsúfolt strandok jutnak eszébe, Tossa de Mar azonban középkori városfalaival egészen más képet mutat. Az egykori halászfalu fölé magasodó Vila Vella óváros tornyai közvetlenül az aranyszínű homokos part és a Földközi-tenger fölött sorakoznak. A fallal körülvett városrész macskaköves utcái a dombtetőre vezetnek, ahonnan a régi őrtornyok, a sziklás partszakaszok és a kék öblök egyszerre láthatók. Vila Vella különösen értékes emlék: ez a katalán tengerpart egyetlen, máig szinte teljes egészében fennmaradt megerősített középkori települése. A város festői hangulata a művészeket is régóta vonzza. Marc Chagall az 1930-as években töltött itt egy nyarat, Tossa de Mart pedig állítólag „kék paradicsomnak” nevezte. A település ma is éppen attól különleges, hogy a strandolás, a mediterrán élet és a középkori környezet néhány percnyi sétán belül találkozik.
A 18. században ültetett, egymás fölé hajló bükkfákból álló The Dark Hedges Észak-Írország egyik legtöbbet fényképezett látványossága. A különös fasor a Trónok harca Királyi útjaként is feltűnt, ám a ködben vagy a kora reggeli fényben a sorozattól függetlenül is baljósan szép látványt nyújt.
Riga középkori utcái, magas templomtornyai és színes céhházai mellett a világ egyik leggazdagabb szecessziós épületállományát őrzi. A lett főváros nem makulátlan díszletként, hanem régi és új rétegeit egyszerre megmutató, élő városként került a rangsor élmezőnyébe, írja az Euronews.
- Eltz vára, Németország
- Mont-Saint-Michel, Franciaország
- Tossa de Mar, Spanyolország
- The Dark Hedges, Észak-Írország
- Riga, Lettország
- Neuschwanstein kastély, Németország
- Rothenburg ob der Tauber, Németország
- Bled, Szlovénia
- Riquewihr, Franciaország
- Craiova, Románia
- Orcus szája, a bomarzói Szörnyek parkja, Olaszország
- Popeye Village, Mellieħa, Málta
- Prága, Csehország
- Kaysersberg, Franciaország
- A segoviai Alcázar, Spanyolország
- Santa Maria dell’Isola, Tropea, Olaszország
- Sintra, Portugália
Olvasd el ezt is!




