egészséges bőr
Shutterstock

A 4 legjobb vitamin, ha egészséges bőrre vágysz

A bőr megfelelő ápoltsága az egészség egyik elengedhetetlen része – végül is ez a testünk legnagyobb szerve. Az egyik legbiztosabb tipp, ha elkerüljük a tűző napot, de azért nem teljesen: mindössze 10-15 percnyi napozás is elősegíti a D-vitamin előállítását az egész bőrön. Azt pedig tudjuk, hogy a D-vitamin az egyik legjobb vitamin a bőr számára. De mi a másik három?

D-vitamin

Shutterstock

A D-vitamin leggyakrabban a napfénynek köszönhetően keletkezik. Ilyenkor a koleszterin D-vitaminná alakul át, majd D-vitamint a máj és a vesék veszik fel, és az egész szervezetben elszállítják, hogy segítsen az egészséges sejtek létrehozásában. Ebbe beletartozik a bőr is, ahol a D-vitamin fontos szerepet játszik a bőr tónusában. Még a pikkelysömör kezelésében is segíthet.

A kalcitriol egy olyan D-vitamin-fajta mesterséges változata, amelyet az emberek természetes úton termelnek. A kalcitriol krém hatásosnak bizonyult például a pikkelysömörben szenvedők kezelésében. A Journal of Drugs and DermatologyTrusted Source című szaklapban megjelent tanulmány szerint a kalcitriol alkalmazása csökkentette a pikkelysömörben szenvedő emberek bőrgyulladását és irritációját, és kevés mellékhatással is járt.

Az Oregoni Állami Egyetem Linus Pauling Intézete napi 600 NE D-vitamin bevitelt javasol. Terhesség esetén, illetve 70 éves kor felett viszont többre lehet szükség.

A D-vitamin-bevitelt a következőkkel növelhetjük

  • napi 10 perc napozás
  • dúsított ételek , például reggeli gabonapelyhek, narancslé és joghurt
  • olyan élelmiszerek, amelyek természetes módon tartalmaznak D-vitamint, mint például a lazac, a tonhal és a tőkehal.

C-vitamin

Shutterstock

A C-vitamin nagy mennyiségben megtalálható a bőr külső és belső rétegében (az epidermiszben és a dermiszben). A vitamin rákellenes (antioxidáns) tulajdonságai és a kollagéntermelésben betöltött szerepe miatt hozzájárul a bőr egészségének megőrzéséhez, ezért is a C-vitamin az egyik legfontosabb összetevője számos öregedésgátló bőrápoló terméknek.

A C-vitamin szájon át történő szedése fokozhatja a bőrre felvitt napvédő krémek hatékonyságát, amelyek a nap káros UV-sugarai ellen nyújtanak védelmet – csökkenti a sejtkárosodást és segíti a sebek gyógyulási folyamatát. A C-vitamin az öregedés jelei ellen is segíthet, mivel létfontosságú szerepet játszik a szervezet természetes kollagénszintézisében. Segít a sérült bőr gyógyulásában, és bizonyos esetekben csökkenti a ráncok megjelenését. A megfelelő C-vitamin-bevitel a száraz bőr helyreállításában és megelőzésében is segíthet.

Mivel a C-vitamin a vény nélkül kapható termékekben, étrend-kiegészítőkben és az általunk elfogyasztott élelmiszerekben is elterjedt, a hiánya ritkán fordul elő. Az ajánlás napi 1000 mg, de ha úgy találjuk, hogy nem jutunk elegendő C-vitaminhoz az étkezések során, akkor:

  • több citrusfélét, például narancsot fogyasszunk
  • együnk más növényi C-vitamin-forrást is például epret, brokkolit és spenótot.
  • igyunk narancslevet
  • orvosi javaslatra étrend-kiegészítőket is szedhetünk
  • nézzünk utána C-vitamint tartalmazó öregedésgátló bőrkezeléseknek, amelyekkel kezelhető a bőrszárazság, a bőrpír, a ráncok és az öregségi foltok.

E-vitamn

Shutterstock

A C-vitaminhoz hasonlóan az E-vitamin is antioxidáns. Fő funkciója a bőrápolásban a napkárosodás elleni védelem. Az E-vitamin a bőrre kenve elnyeli a nap káros UV-fényét. A fényvédelem a szervezet azon képességére utal, hogy minimalizálja az UV-sugarak által okozott károkat, mindez segíthet megelőzni a sötét foltokat és a ráncokat.

Normális esetben a szervezet az E-vitamint a faggyú, a bőr pórusain keresztül kibocsátott olajos anyagon keresztül termeli. Megfelelő egyensúlyban a faggyú segít a bőr kondicionálásában és megakadályozza a kiszáradást. Ha különösen száraz a bőrünk, az E-vitamin segíthet ellensúlyozni a faggyúhiányt. De az E-vitamin a bőrgyulladások kezelésében is segít.

Bár az E-vitamin számos bőrápoló termékben megtalálható, a probléma az, hogy a napozás hatására bármilyen hatása minimálisra csökkenhet. A megfelelő mennyiségű E-vitamin bevitele a megfelelő étkezéssel előnyösebb opció. A legtöbb felnőttnek naponta körülbelül 15 mg E-vitaminra van szüksége.

Az E-vitamin-bevitelt az alábbiakkal növelhetjük:

  • több diófélét és magot, például mandulát, mogyorót és napraforgómagot eszünk
  • szedjünk multivitamint vagy külön E-vitamin-kiegészítőt
  • E-vitamint és C-vitamint egyaránt tartalmazó termékek használata, ami hatékonyabb fényvédelmet biztosíthat, mint azok, amelyek csak az egyik vitamint tartalmazzák.

K-vitamin

Shutterstock

A K-vitamin nélkülözhetetlen a szervezet véralvadási folyamatának segítésében, ami segíti a szervezetet a sebek, zúzódások és a műtét által érintett területek gyógyulásában. A K-vitamin alapvető funkciói a feltételezések szerint segítenek bizonyos bőrbetegségekben is, mint például:

  • striák
  • pókvénák
  • hegek
  • sötét foltok
  • makacs karikák a szem alatt.

A K-vitamin számos különböző helyi bőrápoló krémben megtalálható, és számos bőrbetegség kezelésében is segíthet. Az orvosok gyakran használnak K-vitamint tartalmazó krémeket a műtéten átesett betegeknél, hogy csökkentsék a duzzanatot és a véraláfutást. Ez segíthet felgyorsítani a bőr gyógyulását.

A K-vitamin bőrre gyakorolt hatásaival kapcsolatos kutatások azonban korlátozottabbak, mint az E- és C-vitaminoké.

A Floridai Egyetem szerint például a K-vitamin hiánya kifejezetten ritka az Egyesült Államokban, de a vitaminbevitelt étkezéssel növelhetjük a következőkkel:

  • kelkáposzta
  • spenót
  • saláta
  • fejes káposzta
  • zöldbab.


A figyelmetekbe ajánljuk