
Régóta köztudott, hogy az alvás és a mozgás az egészséges élet két alappillére. Mégis, egy friss, nagyszabású kutatás szerint az emberek közel 87 százaléka egyikből sem kap eleget. Az ausztrál Flinders Egyetem kutatói most arra keresték a választ, hogyan hat…
december 16., 2025 ● Bódy Kolos
Egy új kutatás kiderítette, pontosan milyen kapcsolat áll…
Bódy Kolos

Egy frissen publikált tanulmány egy Kr. e. 4. évezredben élt fiatal férfi koponyáját vizsgálta, akinek súlyos fejsérülései első pillantásra egy oroszlán brutális támadására emlékeztetnek. A csont azonban ebben a különleges esetben nem a halál okairól, hanem a…

A történelem során emberek millióinak nem maradt fenn írásos nyoma, így személyes történetük a feledés homályába veszett. Ötezer évvel ezelőtt azonban élt egy kereskedő, aki feljegyezte a nevét – és ezzel évszázadokra szóló hagyományt teremtett.

A tudomány már korábban rájött arra, hogy a delfinek képesek politikai játszmákra, míg a csimpánzok rutinos hazudozók. Az állatvilág azonban mindig képes váratlant mutatni: egy kutatás azt bizonyította be, hogy a varjak akár 17 éven át is képesek haragudni az…
december 01., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Egyik állat sem haragtartóbb a varjaknál egy kutatás szerint
Hamu és Gyémánt

Ritkán érkezik olyan hír, amely szó szerint újraírja az emberiség korai történetét, most azonban épp ez történt. Kutatók ugyanis egy eddig ismeretlen, ősi emberi leszármazási ágat azonosítottak Argentínában, amely több mint nyolcezer éven át fennmaradt…
november 29., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Forradalmi evolúciós felfedezés történt Argentínában
Hamu és Gyémánt

Milyen gyorsan száguld Naprendszerünk az univerzumban? Egy új kutatás eredményei alapján az eddig kiszámolt és köztudott adatoknál jóval gyorsabban. Ez a felismerés alapjaiban kérdőjelezheti meg az univerzumról alkotott képünket.
november 22., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Naprendszerünk sokkal gyorsabban mozoghat, mint azt eddig…
Hamu és Gyémánt

Ha párkapcsolati igényeinkről beszélünk, hajlamosak vagyunk azt gondolni: mindannyian teljesen különböző szempontok szerint választunk társat. Egy új kutatás azonban váratlan mintázatokat tárt fel, olyanokat, amelyek alapján jól felismerhetőek a férfiak és a nők…

A kávéról évtizedeken át azt hallhattuk, hogy megemeli a pulzust, illetve árt a szívnek – különösen azoknál, akik tartós szív- és érrendszeri betegséggel küzdenek. Most azonban egy friss kutatás megkérdőjelezi ezt a régi hiedelmet. Sőt, a nemrégiben publikált tanulmány eredményei szerint a…
november 16., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Egy kutatás szerint a kávé még sincs káros hatással szívünk…
Hamu és Gyémánt

Egy brit kutatócsoport bebizonyította, hogy a poszméhek agya jóval fejlettebb, mint azt eddig gondoltuk. A tudósok ugyanis megtanították az apró rovarokat arra, hogy különbséget tegyenek rövid és hosszú fényvillanások – vagyis egyfajta egyszerűsített morzekód…

Egy új kutatás szerint a gízai Menkauré-piramis keleti oldalán talált két üreg egy eddig ismeretlen bejárat nyomára utalhat. A leletet az egyiptomi Kairói Egyetem és a Müncheni Műszaki Egyetem kutatói a Scan Pyramids projekt keretében fedezték fel, amely a világ legismertebb…
november 12., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Anomáliákat vizsgálva találhatták meg az egyik gízai…
Hamu és Gyémánt

A hajnal beköszöntét világszerte madárdal kíséri, ám a tudósok sokáig nem értették, miért épp ekkor zendítenek rá a madarak a leglelkesebben. Egy friss kutatás – amelyet a Koreai Agykutató Intézet munkatársai végeztek zebrapintyekkel – most új…
november 11., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Miért énekelnek olyan hangosan a madarak hajnalban? Végre…
Hamu és Gyémánt

Közel egy évszázada sejtjük – és egy ideje már biztosan tudjuk –, hogy az univerzum folyamatosan tágul, ráadásul egyre gyorsabb ütemben. Most azonban egy új tanulmány alapjaiban kérdőjelezi meg mindazt, amit eddig a világegyetem működéséről gondoltunk. A dél-koreai Yonsei Egyetem csillagászai…
november 09., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Egy új kutatás szerint egyre lassabban tágul az univerzum
Hamu és Gyémánt