A második világháború után sok kutatót foglalkoztatott, hogyan válhatnak hétköznapi emberek súlyos bűncselekmények végrehajtóivá. A holokauszt egyik legnehezebb kérdése az volt, miért teljesítettek olyan sokan olyan parancsokat, amelyek mások üldözéséhez és halálához vezettek. Az 1960-as évek elején Stanley Milgram amerikai szociálpszichológus ezt a problémát kezdte vizsgálni. Arra volt kíváncsi, meddig hajlandó elmenni valaki, ha egy nála nagyobb tekintéllyel rendelkező személy arra utasítja, hogy olyat tegyen, amit ő maga erkölcsileg helytelennek tart.
A Yale Egyetemen végzett kísérletbe negyven, 20 és 50 év közötti férfit vontak be. A résztvevők úgy tudták, hogy egy tanulással kapcsolatos kutatásban vesznek részt. A résztvevő a „tanár”, egy másik férfi pedig a „tanuló” szerepét kapta. A résztvevő azonban nem tudta, hogy a helyzetet előre megrendezték: a tanulót a kutatókkal együttműködő személy játszotta, és valójában egyetlen áramütést sem kapott.
A „tanár” egy kapcsolótábla előtt ült, amelyen 15-től 450 voltig sorakoztak a fokozatok. Ha a másik szobában lévő ember rosszul válaszolt egy kérdésre, a résztvevőnek áramütést kellett adnia. Minden újabb hibánál magasabb feszültség következett. A „tanuló” reakcióit előre rögzítették. Eleinte fájdalomra panaszkodott, később már azt követelte, hogy állítsák le a kísérletet, és azt is közölte, hogy szívproblémái vannak. Egy idő után teljesen elhallgatott. A résztvevőknek azonban ekkor is folytatniuk kellett, a válasz hiányát hibás feleletként kellett kezelniük.
A felvételeken látszott, milyen erős feszültséget okozott a helyzet. Egyes résztvevők dadogtak, idegesen nevettek vagy vitatkoztak a kísérletvezetővel. Voltak, akik megtagadták a folytatást, mások viszont újra és újra megnyomták a következő kapcsolót.
A kísérlet egyik legérdekesebb eredménye az volt, hogy a résztvevők nagyjából kétharmada eljutott a legmagasabb, 450 voltos fokozatig. Ekkorra már azt hihették, hogy a másik ember súlyosan megsérült vagy akár életveszélybe került. Milgram szerint az eredményben fontos szerepet játszott, hogy a résztvevők a felelősséget részben a kísérlet vezetőjére hárították. Többen jelezték, hogy nem akarnak továbbmenni, mégis folytatták, miután azt hallották, hogy ezt várják el tőlük.
A kutatás később komoly etikai vitákat váltott ki. A résztvevők abban a hitben voltak, hogy valódi fájdalmat okoznak egy másik embernek, és a helyzet sokukra erős lelki terhet rótt. Ilyen formában ma már aligha engedélyeznének hasonló vizsgálatot. Milgram kísérlete még évtizedekkel később is a szociálpszichológia egyik legismertebb kutatása.
Olvasd el ezt is!