
Hans Christian Andersen meséi több generáció gyerekkorát szőtték át, és számos ma is ismert klasszikust köszönhetünk a dán írónak. Amit azonban sokan nem tudnak róla, az az, hogy A kis hableány, A Hókirálynő és A rút kiskacsa szerzőjének…

Johann Wolfgang von Goethe Az ifjú Werther szenvedései című regénye 1774-ben jelent meg, és szinte azonnal irodalmi szenzáció lett, ám közben egy egészen különös jelenség is felütötte a fejét: sokan meggyőződéssel hittek abban, hogy több olvasó azért vetett véget saját életének, mert a főhős…

Mary Shelley életében több olyan történet is akad, amely akár a Frankenstein lapjain is helyet kaphatna.
2026. június 3. ● Oláh-Bebesi Borbála
Évekig őrizte halott férje szívét a Frankenstein írónője
Oláh-Bebesi Borbála

Paulo Coelho a világ egyik legismertebb kortárs írója, akinek könyveit több mint 170 országban adták ki, és 83 nyelvre fordították le. Pályája nehézségekkel indult, ebben pedig a családi konfliktusoknak is nagy szerepe volt. A szerzőt háromszor is elmegyógyintézetbe…

A sci-fit sokan modern műfajnak tartják, pedig az egyik legkorábbi előképe majdnem kétezer évvel ezelőtt született. A szamoszatai Lukianosz Igaz történetek című művében már holdutazás, bolygóközi háború és különös, földöntúli lények is szerepelnek – mindez jóval azelőtt, hogy a…
2026. május 27. ● Oláh-Bebesi Borbála
Már a 2. században megírták a sci-fi egyik legfurcsább…
Oláh-Bebesi Borbála

Honoré de Balzac nem egyszerűen sokat dolgozott: egész életműve mögött olyan munkatempó állt, amely ma is nehezen elképzelhető. A francia író éjszakákon át ült az íróasztalánál, hosszú órákon keresztül javította, bővítette, újraírta…
2026. május 25. ● Oláh-Bebesi Borbála
Kávéporral stimulálta magát az író, aki 20 év alatt közel…
Oláh-Bebesi Borbála

Az Egyesült Államok egyik legismertebb írójának, Edgar Allan Poe-nak az életműve tele van nyugtalanító esetekkel, baljós jelekkel és megoldatlan titkokkal. Mindez még hátborzongatóbbá válik, ha hozzátesszük, hogy saját halálát szintén rejtélyek övezik: olyannyira, hogy több mint 170 évvel később…

Franz Kafka neve művei és családi háttere miatt szinte egybeforrt a szorongással, az elidegenedéssel és a nyomasztó világok képével. Van azonban egy kedves történet, amely az író egészen más arcát mutatja meg, és amelyben egy kislánynak is nagy szerepe…

Victor Hugo ma a világirodalom egyik legnagyobb alakja, de A párizsi Notre-Dame – amely később a Disney hatására A Notre-Dame-i toronyőr címen vált világszerte ismertté – befejezéséhez nem pusztán tehetség kellett. Egy sokat idézett irodalmi anekdota szerint az író annyira nehezen tudta rávenni…
2026. május 18. ● Oláh-Bebesi Borbála
Magára zárta az ajtót és egy szál köntösben megírta a…
Oláh-Bebesi Borbála

A figyelmünk egyre inkább rövid részletekhez szokik: idézetekhez, kivágott bekezdésekhez, gyors összefoglalókhoz és néhány perc alatt elfogyasztható tartalmakhoz. Egy teljes könyv végigolvasása ehhez képest türelmet, kitartást és lassabb ritmust igényel. Robert Greene amerikai író szerint éppen…
2026. május 16. ● Oláh-Bebesi Borbála
Képtelen vagy végigolvasni egy könyvet? Egy író szerint ez…
Oláh-Bebesi Borbála

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkijt az orosz realizmus egyik meghatározó alakjaként tartjuk számon, miközben az író élete legalább olyan izgalmas volt, mint a művei. Mindössze 28 évesen kivégzőosztag elé állították, majd az utolsó pillanatban kegyelmet kapott, miután a halálos ítéletet…
