A kis hableány írója egy véres megoldással próbálta megúszni az élve eltemetést
Hans Christian Andersen meséi több generáció gyerekkorát szőtték át, és számos ma is ismert klasszikust köszönhetünk a dán írónak. Amit azonban sokan nem tudnak róla, az az, hogy A kis hableány, A Hókirálynő és A rút kiskacsa szerzőjének magánéletét szorongás és fóbiák nehezítették. Naplói és levelei alapján Andersen rettegett a betegségektől és balesetektől, de a legnagyobb félelme az volt, hogy tévedésből élve temetik el.
Hans Christian Andersen a 19. század egyik legsikeresebb írója volt. Meséi generációk óta velünk élnek, és számos feldolgozásuk készült filmek és színházi előadások formájában. A modern adaptációk gyakran jóval szelídebben ábrázolják az eredetileg komor, sokszor brutális történeteket. Életrajzírói szerint Andersen félelmei a mindennapjait is erősen meghatározták: gyakran rettegett a világ veszélyeitől, és saját egészsége miatt is folyamatosan aggódott.
Naplóit és levelezéseit elemezve több kutató is arra jutott, hogy hipochonder lehetett – írja a Grunge. Egy alkalommal például egy apró szálka felsértette a lábát, ő pedig azt jegyezte fel, hogy akár ilyen jelentéktelen ok is a halálához vezethet. Máskor szédülést tapasztalt, és attól tartott, hogy a gerincében tuberkulózis alakulhat ki. Egy ágyból való esés után megsérült a térde, ám az ártatlannak tűnő baleset után máris attól tartott, hogy folyadék gyűlik fel az ízületében.
Legismertebb félelme az élve eltemetéstől való rettegés volt. Az úgynevezett tafofóbia annyira erősen jelen volt az életében, hogy állítólag rendszeresen hagyott egy üzenetet az ágya mellett, amely figyelmeztette az esetleges megtalálót: nem halt meg, csupán alszik. Élete végén még azt is kérte egyik közeli ismerősétől, Dorothea Melchiortól, hogy halála után vágja fel az ereit, nehogy véletlenül élve kerüljön a sírba.
A tűztől is rendkívüli módon tartott. Utazásai során gyakran vitt magával egy kötelet, hogy tűz esetén az ablakon át leereszkedve menekülhessen ki az épületből. Emellett egész életében félt a kutyáktól, és ez a szorongás több művében is visszaköszönt.
Andersen az étkezésekkel kapcsolatban is bizalmatlan volt. Ha egy étel íze szokatlannak tűnt számára, attól tartott, hogy megmérgezték.A fertőzésektől való félelme miatt kerülte a sertéshúst is, mert rettegett a trichinellózistól, amelyet a Trichinella nevű parazita lárváival fertőzött, nyers vagy nem megfelelően átsütött hús fogyasztása okozhat. Ez a félelem túlzónak tűnhet, de a 19. században valóban jóval gyakoribb volt a betegség, mint napjainkban.
Olvasd el ezt is!