festékes ecsetek egymás mellett

Kedves állatábrázolás, vagy profán rejtély a kép sarkában? Színek, formák, szimbólumok, amelyek a mai szemnek nem sokat mondanak, a kortársak számára azonban nagyon is egyértelmű volt a jelentésük. Híres műalkotások rejtett szexuális üzeneteinek nyomába eredünk.


Az archaikus kultúráktól kezdve máig a képzőművészeti ábrázolások jelentős részének a szerelem és a szex a témája. Már a 30–40 ezer éves őskori művészetben is megfigyelhetjük, hogy a barlangfestmények – a vadászjelenetek mellett – tele vannak erotikus részletekkel, női és férfi nemi szervekkel, szexuális aktust idéző utalásokkal, nem is beszélve az olyan termékenységi istennőket ábrázoló, úgynevezett Vénusz-szobrocskákról, mint amilyen például a Willendorfi Vénusz. Azonban nem mindig ilyen szembetűnő, hogy mit is látunk.

A hattyú vágya

A görög mitológia isteneihez, Aphroditéhoz, Erószhoz és Dionüszoszhoz (és persze a többiekhez, főként a főisten Zeuszhoz) szerelmi jelenetek sokasága kapcsolódik, amelyeket a görög vázafestészetben és szobrászatban jelenítettek meg. Csókjelenetektől a csoport- és homoerotikus szexig, hatalmas falloszokig direkt módon látható a vágy, az aktus és a rejtettebb üzenetek is. Ez utóbbiak között különösen azok a figyelemre méltók, amelyeken a korabeli görögök – majd rómaiak – számára a szimbólumok könnyen azonosíthatók voltak, a mai ember műveltségének viszont már nem részei, így külön megfejtést igényelnek. Ilyen például Léda, a legendás spártai királyné és Zeusz szerelmi jelenete, amelyben Zeusz hattyú alakjában csábította el a szép hölgyet. A történetet egy Pompejiben feltárt ókori freskó meséli el, de a reneszánszban alkotó jelentős festők – köztük Leonardo, Michelangelo, Tintoretto képein is látható egy meztelen nő és egy fehér nemes hattyú. A téma a 19. században is igen népszerű volt, még sejtelmesebb változatokban bukkant fel Moreau, Munkácsy és Cézanne művein. Zeusz házasságtöréseiben számos alakot (madár, delfin, csillagkép stb.) öltött, így csábította el a kiszemelt hölgyeket – ezek az ábrázolások a görög vázaképektől a 20. századig a rejtett szerelemábrázolások közé sorolhatók.

Tiziano: A Madonna és a nyúl (1530)

\u200bTiziano: A Madonna \u00e9s a ny\u00fal (1530) festm\u00e9ny

Profimedia-Red Dot/ Hamu és Gyémánt

​Sok arany, kevés erény?

A görög mitológia megannyi jelenete máig termékenyítően hat a képzőművészetben. Az egyik legkedveltebb az argoszi király lányának, Danaénak a története, amelyet számos vörös és fekete alakos vázán ábrázoltak a Kr. e. 6–5. századtól. Egy jóslat miatt Akrisziosz argoszi király, félve attól, hogy leendő unokája egyszer megöli, leányát, Danaét vártoronyba záratta. Zeusz vágya – a szerelem – előtt azonban nincs akadály: az isten aranyeső formájában hatolt be a tető résein, és így ejtette teherbe a gyönyörű leányt. A réseken bezúduló arany a napsugarat szimbolizálja, Zeusz ez esetben a napisten. Más értelmezés szerint az aranyeső – az aranyat érő eső – megtermékenyítő hatása a rejtett üzenet. Később, a reneszánszban profán jelentésréteg is társult fentiekhez: az arannyal minden megvehető, a női erények sem tudnak ellenállni neki – minél több, annál kevésbé.

A téma az újkori festészetben is népszerű maradt, feltehetően épp a sokféle interpretációs lehetőség miatt: többek között Artemisia Gentileschi, Tiziano, Tintoretto, Correggio, Van Dyck, Tiepolo, Jan Gossaert is feldolgozta.

Rembrandt valószínűleg 1636-ban festette meg az ágyban fekvő Danaét, majd még 1650 előtt átfestette a szokatlanul nagy méretű művet, valószínűleg azért, mert hatással volt rá Tiziano hat festményből álló, 1560-as években készült Danaé-sorozata. Rembrandt alkotásán a meztelen nő kényelmes ágyon hever, és szemmel láthatóan vár valakire, mint a Kr. e. 5. századból származó vörös alakos vázákon. A kompozícióban a női akt a fő téma, akárcsak Tiziano Danaé-festményein, utóbbi első változata 1544–1545-ben készült, amikor egy meztelen figura bemutatása modern, újszerű gesztus volt. Tiziano modellje egy bíboros szeretője, Rembrandté saját felesége volt, csak később változtatta az arcot szeretője arcára. A képen a fiatal nő felemeli a kezét, mint aki fogadni kész láthatatlan látogatóját, de mozdulatában van némi tanakodás is. A függöny mögött az öreg szolgáló, aki később összeszedi a lehulló aranyat. A kép jobb felső sarkában látható Ámor, azaz Cupido (magyarul: vágy) a szerelem római istene – miként Erósz a görögöknél –, aki a barokk korszaktól a meztelen nőket ábrázoló képek legtöbbjén megjelent, rendszerint amint éppen kilövi a szerelmet szimbolizáló nyilat. Karaktere igen népszerű volt a mitológiai tárgyú festményeken és szoborcsoportokon is, bár nem nyílt szerelmi történetről van szó, hanem rejtett szexutalásokról. Nevét a populáris kultúrának köszönhetően feltehetően ma is sokan tudják azonosítani, a festmény egésze, maga Danaé és a ráhulló aranyeső azonban rejtett tartalmak hordozója.

Az eksztázison túl

Az 1900-as évek elején, főként a szimbolista festők körében, ismét népszerűvé vált a téma, mely idealizált és metafizikus tartalmakkal egészült ki. A bécsi szecessziós festő, Gustav Klimt 1908-ban ábrázolta Danaét szokatlan módon. Aki nem ismeri a történetet és nem tudja azonosítani a felhúzott combokkal fekvő, vörös hajú, lecsukott szemű fiatal nőt, annak is sugárzó az erotikus tartalom. Nem olyan direkt módon, mint ahogy azt Klimt más festményein (A csók, 1907) láthatjuk, vagy mint az ugyancsak bécsi festő, Schiele számos festményén és rajzán, amelyek nyilvánvalóan a testi szerelem ábrázolásai. A háttérből ömlik az aranyeső, egyértelműen a női nemi szerv felé. A szexualitás, a vágy, a mitologikus utalás ennek ellenére is rejtett. Klimt – Tizianótól és Tintorettótól eltérő módon, akiknél Léda szemérmesebb, az üzenet mégis egyértelműbb – a szerelmi eksztázis pillanataiban mutatja meg igen őszinte módon a női arcot, tele titokzatossággal, elfojtással. Klimtnél a szokatlan komponálási mód, a torzított perspektíva, a nézőpont megválasztása a női szépség természetes ábrázolását szolgálja. Nincsenek olyan részletek a képen, mint a nagy elődök művein, de rejtjelek sokasága bukkan fel az alkotótól ritka, négyzetes formájú festményen. Az allegorikus alkotás bal alsó sarkában egy kis fekete téglalap, a férfiasság szimbóluma látható, a vászon jobb oldalát díszítő körök pedig biológusok megállapítása szerint az emlősök embrionális fejlődésének korai fázisában, azaz a terhesség korai szakaszában lévő lényecskék.

Kíváncsi vagy a folytatásra? A teljes cikk a Hamu és Gyémánt aktuális lapszámában olvasható. A magazin megrendelhető és előfizethető közvetlenül a kiadótól és digitális változatban is beszerezhető.

Hamu \u00e9s Gy\u00e9m\u00e1nt 2022-es ny\u00e1ri lapsz\u00e1ma Hamu és Gyémánt / Tokaji Balázs

Szöveg: S. Nagy Katalin

A figyelmetekbe ajánljuk