
India északi részén, a Himalája sziklás hegyei között húzódik egy út, amelyet nem véletlenül emlegetnek a világ egyik legveszélyesebbjeként. A Killar Road egyetlen rossz mozdulat esetén több ezer méteres mélység felé sodorhatja az embert, mégis minden…
2026. március 17. ● Turi Dániel
Kamionnal a szakadék szélén: így közlekednek a Himalája…
Turi Dániel

Az Alpok völgyeiben már egyre inkább a tavasz jelei látszanak, a magasabban fekvő síterepeken azonban még javában tart a tél. Ausztriában több pálya hetekig nyitva marad a tavasz beköszönte után is, a gleccsereken pedig akár május végéig is…
2026. március 17. ● Oláh-Bebesi Borbála
Ausztriában még tart a síszezon – egyes pályák májusig…
Oláh-Bebesi Borbála

Az éjszakai vonatozás az elmúlt években reneszánszát éli Európában. A környezetbarát közlekedés iránti igény, a repüléssel szembeni alternatívák keresése és a lassabb, élményközpontú utazás utáni vágy egyaránt hozzájárult ahhoz…
2026. március 16. ● Hamu és Gyémánt
Végre újra jegyet válthatunk erre az egyik legnépszerűbb…
Hamu és Gyémánt

Egyre több turista dönt úgy, hogy a nyári hőség elől inkább hűvösebb úti célokra menekül. A „coolcation” nevű utazási trend 2024 elején robbant be, most pedig az is kiderült, mely desztinációkra érdemes utazni, ha a szokásos kánikula helyett kellemesebb…

A legvonzóbb városok rangsora minden évben sokat elárul arról, milyen élmények miatt szeretünk újra és újra visszatérni egy-egy helyre. Egy vadonatúj lista ezt a kérdést járja körül: a világ 24 ezer városlakóját kérdezték meg arról, mennyire…
2026. március 14. ● Bódy Kolos
Ezek 2026 legvonzóbb európai városai egy új felmérés szerint
Bódy Kolos

Már reménykedhettünk abban, hogy a légi közlekedés végre visszatér a koronavírus-járvány előtti ritmushoz. A közel-keleti geopolitikai feszültségek azonban ismét bizonytalanságot hoztak a piacra, és az iparági szakértők szerint a következő hónapokban…
2026. március 14. ● Hamu és Gyémánt
A légitársaságok felkészültek a drágulásra – erre…
Hamu és Gyémánt

Görögország legismertebb szigetei okkal vonzzák turisták millióit, ám a lélegzetelállító táj sokszor már nem tudja ellensúlyozni a túlzsúfoltság által okozott kellemetlenséget. A Kükládok szigetcsoportjához tartozó Szifnosz szerencsére ugyanazt az autentikus…

Németország egyik utcája egészen meglepő okból írta be magát a Guinness Rekordok Könyvébe: a Spreuerhofstraßét a világ legkeskenyebb átjárójának tartják, hiszen egyes pontjai a 31 centiméteres szélességet sem érik…

A Közel-Kelet konfliktusai és az ennek következtében megemelkedett olajárak a repülőjegyek költségeire is hatással vannak. Az áremelkedés különösen a tavaszi utazásokat érinti, de könnyen lehet, hogy a nyári időszak is jóval drágább…
2026. március 12. ● Hamu és Gyémánt
Rég nem látott mértékű repülőjegy-drágulással kell…
Hamu és Gyémánt

Finnországot többször is a világ legboldogabb országának nevezték meg, amelyhez nagyban hozzájárul az is, hogy az itt élők szoros kapcsolatot ápolnak a természettel. Most a külföldieknek is lehetőséget biztosítanak, hogy az ország egyik kevésbé látogatott, csendes…
2026. március 11. ● Tóth Emma
Finnország egyhetes, teljesen ingyenes tóvidéki nyaralással…
Tóth Emma

Március eleje sokunk számára egyet jelent az erdei medvehagyma gyűjtésével, amiből aztán több tavaszi finomságot is készíthetünk. A növény esetében azonban fontos tisztában lenni azzal, milyen mérgező növényekkel keverhetjük össze azt, illetve milyen szabályok…

A nyaralásunkra minden apró részlet befolyással lehet, éppen ezért sokan mindent előre megtervezünk. Ennek ellenére mégis vannak olyan dolgok, amelyekre talán elsőre nem fordítanánk akkora figyelmet. Bár az élénk színű poggyászunkat könnyebb messziről…
2026. március 11. ● Hamu és Gyémánt
Színes bőrönddel utazni a közhiedelemmel ellentétben…
Hamu és Gyémánt

Erdélyben járva sokak napirendjére felkerül a Tordai-hasadék, amit látványos sziklafalai és függőhidas ösvényei az egyik legszebb kirándulóhellyé tesznek egész Európában. A környéken ráadásul rengeteg egyéb látnivalót is…

Olaszország kapcsán a legtöbb utazó elsőként Rómára, Velencére vagy Firenzére gondol. Az ország valódi karakterét azonban gyakran azok a régiók mutatják meg a legjobban, amelyek ritkábban szerepelnek a turisták klasszikus útvonalain. Észak-Olaszországban ilyen hely…
2026. március 9. ● Oláh-Bebesi Borbála
Magyarországról még mindig kevesen látogatjuk ezt az olasz…
Oláh-Bebesi Borbála

A cseresznyevirágzás látványa sokak számára egyet jelent Japánnal, ám Európában is létezik számos hely, ahol hasonló természeti jelenség zajlik: a spanyolországi Jerte-völgyben például minden évben több millió cseresznyefa borul virágba, ezzel…
2026. március 8. ● Oláh-Bebesi Borbála
Nem kell Japánig utaznunk a cseresznyevirágzásért: egy…
Oláh-Bebesi Borbála

Az idei húsvéti hosszú hétvége április 3. (péntek) és április 6. (hétfő) között tökéletes alkalmat kínál arra, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból és néhány napig elvesszünk egy új városban. Szerencsére ehhez még csak repülőre sem kell ülnünk, hiszen…

Az Egyesült Királyságban, Londontól másfél órára található Margate egy egészen érdekes és rejtélyes föld alatti építménynek ad otthont. A Shell Grottót 1835-ben fedezték fel, ám létrehozásának körülményeiről a mai napig vitatkoznak a…

A The St. Regis Budapest a lenyűgöző Klotild-palotában nyitja meg kapuit, a magyar főváros szívébe hozva el a márka gazdag örökségét, úttörő szellemiségét és ikonikus rituáléit. A Dunától néhány lépésre, a történelmi Buda és pezsgő Pest…
2026. március 6. ● Hamu és Gyémánt
Rózsaillat, Bloody Mary, történelem – új luxusszálloda…
Hamu és Gyémánt

A tavasz egyik első igazi hírnöke a medvehagyma, amely március elejétől kezdve egyre több erdő alját borítja zöld szőnyeggel. A népszerű vadon termő növény gyűjtése sokak számára szezonális program, ám érdemes tisztában lenni azzal, hol találjuk meg a legnagyobb…
2026. március 6. ● Oláh-Bebesi Borbála
Indul a medvehagymaszezon – mutatjuk, hol és hogyan érdemes…
Oláh-Bebesi Borbála

Ha adriai nyaralást tervezünk, legtöbbször a jól ismert horvát üdülőhelyek jutnak eszünkbe. Bár a legnépszerűbb partszakaszok nyáron gyakran zsúfoltak, szerencsére az Adrián még mindig akadnak olyan helyek, ahol a természet és a nyugalom dominál. A Time Out friss…
2026. március 6. ● Oláh-Bebesi Borbála
Az egyik legszebb, mégis alig ismert európai tengerpart…
Oláh-Bebesi Borbála

A svájci Rhaetian Railway még 2022-ben állított fel rekordot, amikor útjára indította a világ leghosszabb, két kilométer hosszú vonatszerelvényét. Ez azonban nem az egyetlen érdekesség a vonattal kapcsolatban, ugyanis a zavartalan működés mögött összetett…

Egy rövid utazás előtt a legtöbben ugyanazzal a dilemmával szembesülünk: hogyan férjen bele minden egyetlen fedélzeti táskába úgy, hogy közben a légitársaságok szigorú méret- és súlykorlátait is betartsuk? A feladatot rendszerint csak kompromisszumokkal sikerül megoldanunk, de…
2026. március 4. ● Oláh-Bebesi Borbála
Az egyszerű trükk, amivel egy hónapnyi holmink is…
Oláh-Bebesi Borbála

Melyik nagyvárosban a legjobb ma gyereket nevelni? Egy friss nemzetközi rangsor szerint elsősorban Ausztráliában és Észak-Európában érdemes keresni a választ.
2026. március 4. ● Hamu és Gyémánt
Ezekben a nagyvárosokban a legjobb családot alapítani…
Hamu és Gyémánt

Egy japán lakásba belépve a tér letisztult és visszafogott, a tárgyak száma kevés, funkciójuk viszont annál pontosabb. A részletek gyorsan megmutatják, hogy ez a lakókultúra más éghajlati és társadalmi feltételekhez igazodik. A magas páratartalom, az esős…
2026. március 3. ● Oláh-Bebesi Borbála
10 hétköznapi japán háztartási tárgy, amely egy kívülálló…
Oláh-Bebesi Borbála

Róma jellegzetes mandulafenyői oszlopos tagjai a város történelmi látképének. Elég csak a Via dei Fori Imperiali melletti példányokra gondolni, melyek nélkül egészen más hangulata lenne a sugárútnak. Nemrég azonban ezek egy részét kivágták biztonsági…

A február végi enyhülés nem csupán a kirándulókat csábította a szabadba: a Kiskunságban már megjelentek az első rákosi viperák is. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága szerint a hím példányok előbújtak telelőhelyeikről, és megkezdték tavaszi…
2026. március 3. ● Oláh-Bebesi Borbála
Itt a tavasz: előbújtak a telelésből a kiskunsági rákosi…
Oláh-Bebesi Borbála

A hétköznapok során egyre ritkábban tapasztaljuk meg, milyen az, amikor valódi nyugalom vesz körül minket. Annyira hozzászoktunk az autók zajához a városokban, hogy annak hiányát már-már fülsiketítő csendként érzékeljük. Szerencsére még a modern…

Áprilisban lép életbe az a határozat, amely a katalóniai szállások utáni adót, Barcelonában pedig a városi turisztikai díj mértékét emeli meg. Utóbbi a következő három évre terjed ki és évente egy euróval növekszik…
2026. március 2. ● Hamu és Gyémánt
Barcelonába mennétek nyáron? Készüljetek a megemelt…
Hamu és Gyémánt

Egy innovatív vasúti projekt egészen új szintekre emelné a közlekedést. A legfrisebb beszámolók szerint Párizs és London között mindössze egy 21 percre rövidítené az utat, amely a jelenlegi menetidő töredéke. A hyperloop elnevezésű közlekedési formát már…

A fapados modell hosszú ideig az alacsony ár ígéretére épült. Egy új brit felmérés szerint azonban egyre több utas érzi úgy, hogy a kedvező alapárhoz kapcsolódó kiegészítő díjak végül jelentősen megemelik a végösszeget – és ez az…
2026. február 28. ● Oláh-Bebesi Borbála
Az utasok szerint a Wizz Air és a Ryanair voltak a…
Oláh-Bebesi Borbála