1994. szeptember 10-én David Noble, az ausztrál nemzeti parkok egyik munkatársa két társával sziklamászó útvonalakat keresett a Sydneytől északnyugatra fekvő Wollemi Nemzeti Park egyik eldugott szurdokában. A páfrányokkal benőtt, nedves völgyben ekkor figyelt fel néhány szokatlan fára, amelyek semmire sem hasonlítottak, amit addig látott. A példányok kérge sötétbarna és erősen barázdált volt, lombjuk pedig a páfrányokéra emlékeztetett. Noble levágott egy kisebb darabot a növényből, hogy később megmutathassa a kollégáinak, ám ők sem tudták megállapítani, milyen fajjal van dolguk.
A wollemi fenyő (Wollemia nobilis) ősei már akkor jelen voltak a Földön, amikor még dinoszauruszok jártak a bolygón. A kutatók úgy vélték, hogy ez a fejlődési vonal körülbelül kétmillió évvel ezelőtt eltűnt, ezért az 1994-es felfedezést a korabeli sajtó egy élő dinoszaurusz megtalálásához hasonlította. A felfedezés után a hatóságok szigorú védelem alá helyezték a fákat, mert attól tartottak, hogy a növekvő érdeklődés veszélybe sodorhatja az állományt.
Az ausztrál hatóságok úgy döntöttek, hogy nem hozzák nyilvánosságra a fák pontos lelőhelyét. A vadon élő állomány a Wollemi Nemzeti Park egyik nehezen megközelíthető szurdokában található, amelynek koordinátáit csak néhány kutató és természetvédelmi szakember ismeri. Néhány évvel később kiderült, hogy a szigorú védelemre valóban szükség van. A 2000-es évek közepén a kutatók azt vették észre, hogy egyes fiatal fák levelei sárgulni kezdtek, koronájuk ritkult, gyökérzetük pedig meggyengült. A vizsgálatok során egy súlyos növényi kórokozót mutattak ki, amely kívülről kerülhetett a korábban elszigetelt területre.
A fertőzés komoly veszélyt jelentett, mert a vadon élő wollemi fenyők genetikailag szinte teljesen egyformák. A faj több ezer évvel ezelőtt olyan súlyos állománycsökkenésen mehetett keresztül, hogy szinte teljesen elveszítette genetikai változatosságát. Vagyis, ha egy kórokozó képes megtámadni az egyik példányt, jó eséllyel a többire is veszélyt jelenthet. A természetvédők ezután még szigorúbb szabályokat vezettek be. A területre belépő szakembereknek fertőtleníteniük kell a lábbelijüket és felszerelésüket, egyes beszámolók szerint pedig kutatókat még bekötött szemmel is szállítottak helikopterrel, hogy ne tudják később azonosítani a szurdok helyét.
A titkos lelőhely miatt a wollemi fenyő egyre értékesebb lett a gyűjtők körében. A természetvédők ezért szaporítani kezdték a fát, majd a fiatal példányokat kereskedelmi forgalomba hozták. Abban bíztak, hogy ha legálisan is hozzá lehet jutni a növényhez, kevesebben próbálják majd felkutatni a vadon élő állományt. 2005-ben Sydneyben több száz fiatal növényt árvereztek el, később pedig kertészetekben is megjelentek.
A program a kutatóknak is sok új információt adott. A világ különböző pontjain élő kertészek megfigyeléseiből kiderült, hogy a faj többféle éghajlati és talajviszony között is képes megélni. Egy 2023-ban közzétett felmérés több mint 1500 termesztő tapasztalatait összegezte 31 országból. Ezek az adatok később abban is segítettek, hogy a szakemberek megfelelő helyeket keressenek új, biztonsági állományok kialakításához.
A faj egyik legnagyobb próbatétele a 2019–2020-as ausztrál „fekete nyár” idején következett. A hatalmas bozóttüzek a Blue Mountains térségét is elérték, és egy idő után már közvetlenül a wollemi fenyők titkos élőhelye felé közeledtek. A természetvédők ekkor nagyszabású mentőakciót indítottak el. Tűzoltókat szállítottak helikopterrel a szurdokba, ahol öntözőrendszert építettek ki, hogy folyamatosan nedvesen tartsák a fákat és környezetüket. A levegőből közben célzott vízledobásokkal próbálták feltartóztatni a lángokat. Amikor 2020 januárjában eloszlott a füst, a környező terület nagy része megégett, a wollemi fenyők azonban túlélték a tüzet.
A faj azonban továbbra is veszélyben van. A betegségek és a szélsőséges időjárás miatt a természetvédők több titkos helyszínen is új állományokat hoztak létre. Ezek biztosíthatják a wollemi fenyő fennmaradását akkor is, ha az eredeti élőhelyen élő fák elpusztulnának.
Olvasd el ezt is!