Kétmillió éven át tartó esőzés nyitotta meg az utat a dinoszauruszok előtt
Képzeljünk el egy világot, ahol az óceán vize langyos, szinte fürdővízszerű, a levegőt pedig óriási vulkánkitörések által kibocsátott szén-dioxid fűti. A kontinensek egyetlen hatalmas szárazfölddé, a Pangea néven ismert szuperkontinenssé forrtak össze, amely az egyik pólustól a másikig húzódott. Ez volt a Föld nagyjából 250 millió évvel ezelőtt, a triász időszak elején: forró, lapos és rendkívül száraz világ, ahol a korai hüllők és az emlősök ősei uralták a tájat. Aztán körülbelül 234 millió évvel ezelőtt valami alapjaiban változott meg.
Az addig száraz világban végre megérkezett az eső, és nem csupán átmenetileg: a csapadék mintegy kétmillió éven keresztül gyakorlatilag folyamatosan hullott. Ez a periódus a karni csapadékos időszak nevet kapta, és nemcsak a klímát, hanem az élővilág egészének sorsát is átformálta.
A csapadékos időszak nyomaira a kilencvenes évek elején figyeltek fel a kutatók. Két brit geológus olyan kőzetrétegeket azonosított, amelyek sehogy sem illettek a triász száraz klímaképébe: folyami kavicsrétegek, hatalmas tavak üledékei és kiterjedt széntelepek jelentek meg ott, ahol vörös homokkőnek kellett volna lennie. Ráadásul ezek a jelek világszerte felbukkantak, Angliától Izraelen át Észak-Amerikáig és Kínáig, ami egyértelművé tette, hogy globális éghajlati eseményről volt szó.
A becslések szerint egyes területeken, például a mai Utah környékén az éves csapadékmennyiség majdnem a négyszeresére nőtt, elérve az évi 1400 millimétert, ami nagyjából a mai mérsékelt égövi esőerdők szintjének felel meg. Ez nem egyetlen hatalmas áradás volt, hanem évről évre visszatérő, világszerte tapasztalható intenzív esőzés, kétmillió éven keresztül.
Az ezzel egyidőben bekövetkező klímaváltozás drámai ökológiai következményekkel járt. A nedvesebb környezetben gyorsan elszaporodtak a magas, fás növények, különösen a tűlevelűek és a szénképző növények. Ez alapjaiban rendezte át a táplálékláncot. A rhynchosaurusok alacsony termetük miatt nem tudtak hozzáférni a magasabb növényzethez, a dicynodonták pedig fogak híján nehezen emésztették a fás szárú növényeket. Fosszilis ürülékük tanúsága szerint főként puha páfrányokat fogyasztottak, amelyek fokozatosan eltűntek.
Ezzel szemben egyes növényevő dinoszauruszok fogakkal is rendelkeztek, és képesek voltak nagy mennyiségű fás anyagot feldolgozni. Ahogy eltűntek a korábbi nagy növényevők, velük együtt a rájuk specializálódott ragadozók is hanyatlani kezdtek. A dinoszauruszok pedig gyorsan előretörtek: a karniai csapadékos időszak elején még csak az ismert szárazföldi gerincesek mintegy 5 százalékát tették ki, a végére viszont már több mint 90 százalékukat.
Az esőzések kiváltó oka a mai Alaszka és Brit Kolumbia területén zajló, Wrangellia nevű vulkán sorozatos bazaltkitörése volt. Ez több millió éven át zajlott, akár hat kilométer vastag lávaréteget hozva létre, miközben elegendő szén-dioxidot juttatott a légkörbe ahhoz, hogy a globális hőmérséklet több fokkal megemelkedjen. A felmelegedés felgyorsította a vízkörforgást, és végül lehetővé tette, hogy az eső elérje Pangea belső területeit is.
Amikor a vulkáni aktivitás alábbhagyott, a Föld természetes szénciklusa fokozatosan visszabillentette az egyensúlyt. A növények, a kőzetek és az óceánok elnyelték a felesleges szén-dioxidot, az esőzések megszűntek, és a világ visszatért a klasszikusan forró, száraz triászi klímához. A hatás azonban maradandó volt: a tűlevelűek elterjedtek, és a Föld végérvényesen belépett a dinoszauruszok korába.
Olvasd el ezt is!