A fiatalabb generációk agya nagyobb, ez pedig komoly egészségügyi előnyökkel járhat

A fiatalabb generációk agya nagyobb, ez pedig komoly egészségügyi előnyökkel járhat

Egy új kutatás szerint az emberi agy mérete az idő múlásával fokozatosan nőhet, ez pedig csökkentheti a demencia kockázatát a fiatalabb generációkban.


A friss tanulmányban több mint 3000, 55 és 65 év közötti ember agyát vizsgálták, és megállapították, hogy az 1970-es években születettek általános agytérfogata 6,6 százalékkal nagyobb, mint az 1930-as években születetteké – kezdi a Science Alert.

Ez is érdekelhet: Egy véletlennek köszönhető az emberi agy evolúciója?

Az X generáció tagjainak fehérállománya közel 8 százalékkal, szürkeállománya pedig közel 15 százalékkal nagyobb felületű volt, mint a néma generáció tagjainak.

Az agy egy bizonyos része, a hippokampusz, amely fontos szerepet játszik a memóriában és a tanulásban, 5,7 százalékkal bővült a vizsgált generációk során. Ez még akkor is igaz volt, ha figyelembe vették az egyéb hozzájáruló tényezőket, mint például a magasságot, az életkort és a nemet.

Úgy tűnik, hogy a születési évtized hatással van az agy méretére és potenciálisan a hosszú távú egészségére. De genetika is nagy szerepet játszik az agyméret meghatározásában, ám eredményeink szerint a külső hatások, az egészségügyi, társadalmi, kulturális és oktatási tényezők is rendkívül fontosak

– magyarázta Charles DeCarli neurológus, a kutatás vezetője.

De akad itt még némi reménykeltő információ is, miszerint az elmúlt három évtizedben a demencia előfordulása az Egyesült Államokban és Európában évtizedenként körülbelül 13 százalékkal csökkent.

Úgy tűnik, hogy a demencia abszolút kockázata a fiatalabb generációk esetében csökken, valószínűleg az egészségesebb életmód és neveltetés miatt.

A demenciát az agy szürkeállományának, az úgynevezett agykéregnek az elvékonyodása jellemzi. Mivel a beteg agy idővel fokozatosan zsugorodik, logikus, hogy a nagyobb térfogat kezdetben segíthet megvédeni az időskori agyi elváltozásoktól az embereket.

A figyelmetekbe ajánljuk