Érdemes minél előbb figyelni rá.
Az alacsony folsav avagy B9-vitamin vérszintű idős embereknél 68 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakul ki demencia.
A folsavszint az öregedés során általában csökken, és a tanulmányok szerint minden ötödik idősebb felnőtt B9-hiányban szenved.
Ezért a folsavkoncentrációt rendszeresen mérni kell a hiány megelőzése vagy a probléma orvoslása érdekében, ugyanis károsíthatja a kognitív funkciókat és az agyban lévő idegi jelátvitelt, ami a későbbi életkorban demenciához vezethet.
Azonban csak néhány tanulmány vizsgálta az alacsony folsavszintet mint az elbutulás kockázati tényezőjét. Az állapot csak idővel alakul ki, ezért nehéz volt bizonyítani, hogy a folsavhiány a demencia következménye-e, vagy esetleg éppen fordítva.
Éppen ezért egy kutatócsoport megvizsgálta a folsavhiány és a demencia fokozott kockázata, valamint a bármilyen okból bekövetkező halálozás valószínűsége közötti összefüggést. 27 188 60 és 75 év közötti idős ember orvosi kartonját vizsgálták, akiknek nem volt demenciájuk, és 10 éven át nyomon követték az állapotukat.
A résztvevők közel 13 százalékának alacsony volt a folsavszintje, azaz a szérumszintje 4,4 ng/ml alatt volt. Az eredmények így azt mutatták, hogy a folsavhiányos embereknél nagyobb volt az időskori szellemi leépülés kockázata.
Az olyan tényezők, mint a folsav-kiegészítők szedése, a B12-vitamin-hiány, a cukorbetegség, a kognitív hanyatlás, a depresszió és a dohányzás kizárása után, kiderült, hogy a folsavhiány 68 százalékkal növeli a demencia kockázatát.
A folsavhiány megemelheti a homocisztein nevű aminosav szintjét. A magas homociszteinszint pedig károsíthatja az ereket, és így csökkentheti az agy vérellátását, ami érrendszeri demenciához vezethet. A folyamat a DNS oxidatív károsodását okozza, és az agysejtek gyors öregedését és pusztulását eredményezi.
A folsav szérumkoncentrációja az időskori demencia és halálozás kockázatának módosítására használt biomarkerként működhet. Úgy tűnik, hogy megbízhatóan nyomon kell követni a folsav szérumkoncentrációját idősebb felnőtteknél, és a hiányt megelőző intézkedések és/vagy a bevezetett terápiás stratégiák részeként kell kezelni, miközben rendszeresen felülvizsgálják a betegek állapotát
– írják a tanulmány szerzői.
