Steve Carell, A hivatal

5 színész, akik főszereplőként hagyták ott sikersorozatukat

Lehet akármilyen sikeres egy sorozat, olykor előfordul, hogy a főszereplőt alakító színész úgy dönt, kiszáll a történetből. Emiatt láthatunk halálesetet, költözést és olyan eseményszálakat, amelyeket nézőként sokszor nem is értünk. Összegyűjtöttünk 5 színészt, akik főszereplőként és húzónévként hagyták ott a népszerű sorozatukat.


Topher Grace – Azok a 70-es évek show

Topher Grace

Fotó: Phillip Faraone/FilmMagic/Getty Images

Az ikonikus sorozat, amely Mila Kunis és Ashton Kutcher karrierjét is berobbantotta, 1998-ban indult. A nyolc évadot megélt szitkomban egy fiatal, gimnazista baráti társaság mindennapjait követhetjük nyomon, akik az amerikai kultúrához híven főként a pincéből társalgóvá alakított szobában töltötték legtöbb idejüket. Ahogy minden tini életében, itt is feltűntek szerelmi szálak, konfliktusok a szülőkkel, valamint kételyek és aggodalmak a továbbtanulással és karrierrel kapcsolatban. A sorozat népszerűségének ellenére a főszereplő Eric Formant megformáló Topher Grace végül úgy döntött, hogy a hetedik évadot követően kiszáll.

A miértekre végül 2018-ban adott választ:, akkoriban úgy érezte, eleget keresett a színészettel, így úgy érezte, már nincs szüksége több pénzre, emiatt nem akarta elvállalni a következő évadot. A döntésében az is szerepet játszott, hogy akkoriban született meg első gyereke, így szeretett volna családjára és a szülőséggel járó teendőkre koncentrálni. A sorozat még egy évadon át futott, melynek fináléjára azért visszatért.

Ellen Pompeo – A Grace klinika

Ellen Pompeo A Grace klinika sorozatban

Fotó:Liliane Lathan/ABC/Getty Images

Kevés sorozat van, amely olyan hosszú ideig futott a televíziós csatornákon, mint A Grace klinika: a széria 2005-ben indult, jelenleg a 20. évadánál tart, ráadásul minden jel arra utal, hogy hamarosan érkezhet a következő etap. Az évadok során több fontos karaktert alakító színész hagyta ott szerepét, például Katherine Heigl vagy Sandra Oh, akik úgy érezték, már nincs több sztori a karakterükben. Ellen Pompeo azonban összesen 19 évadon át személyesítette meg a főszereplő Meredith Greyt, ám a színésznő több mint 400 epizód és közel két évtized úgy döntött, kiszáll a történetből.

Pompeo azzal indokolta döntését, hogy egyszerűen úgy érzi, elfáradt a karaktere és neki is szüksége van egy kis váltásra, hiszen már nagyon régóta ezt az egy szerepet játssza. A 19. évad 7. rész az utolsó, amiben találkozhatunk a színésznővel.

Emmy Rossum – Szégyentelenek

Emmy Rossum

Fotó:Donato Sardella/WireImage/Getty Images

2011-ben indult az egyedi családmodellt bemutató sorozat, amely a komoly alkoholproblémákkal küzdő egyedülálló apa és hat gyermeke mindennapjait mutatja be. A sorozat szereplői mind különálló archetípusok: a legidősebb testvér, Fiona anyja helyett is gondoskodik kisebb testvéreiről, a zseni, de az érzelmeivel nehezen megbirkózó középső testvér, Lip, de gondolhatunk a ragaszkodó kistestvérre is, aki annak ellenére, hogy milyen anyagi és személyes problémákkal küzd a család, nem igazán vesz észre a helyzetből semmit.

A Fionát alakító színésznő, Emmy Rossum a 9. évadot követően száll ki a sorozatból, ami meglepte a rajongókat. A hírek szerint nem tudott megállapodni a produkcióval a fizetését illetően, emiatt döntött a távozás mellett. Döntését nyilvánosság előtt azzal indokolta, hogy szeretett volna más projektekben új karaktereket is játszani. A Szégyentelenek nélküle még két évadot élt meg.

Mark Harmon – NCIS

Mark Harmon

Fotó: Erik Voake/CBS /Getty Images

A televíziózás aranykorának idején az egyik legnépszerűbb sorozatban a tengeri helyszínelők munkáját figyelhettük közelről, ahogy a haditengerészethez köthető bűncselekményekben nyomoznak. Az NCIS 2003-ban indult, az egyik főszereplője a Mark Harmon által játszott Leroy Jetho Gibbs, aki az első epizódtól kezdve összesen 19 évadon keresztül igyekszik megoldani a bűntényeket. Az évad végén a karaktere Alaszkába utazik, ahol eldönti, hogy befejezi helyszínelői pályafutását.

Harmon elmondása szerint karrierje jelentős részében ugyanazt a karaktert alakította, ezért úgy érezte, változásra van szüksége. Annak ellenére, hogy színészként a következő évadokban már nem láthatjuk, producerként még részt vesz a sorozatban. Sokak szerint mivel nem írták ki teljesen a karakterék, akár még arra is van esély, hogy egyszer visszatérjen. Az NCIS a mai napig futó sorozat, eddig 21 évaddal.

Steve Carell – A hivatal

Steve Carell A hivatal sorozatban

Fotó: Chris Haston/NBCU Photo Bank/Getty Images

Az elmúlt években reneszánszát éli A hivatal, melynek első évadát 2001-ben mutatták be. A sorozat egy papírforgalmazó céget, azon belül is az értékesítési osztály mindennapjait mutatja be. A történet a főszereplő főnök a Steve Carell által megtestesített Michael Scott őrült, excentrikus személyiségével folyamatosan bajba sodorja a céget és a dolgozókat, ám szerethetősége miatt senki nem tud rá haragudni sokáig. A bonyolult, mély és kifejezetten komplex karakterrel kapcsolatban Carell úgy érezte, 7 évad után elfáradt. A sorozatból való a kilépését követően még két évadon át futott a széria, melynek fináléjára egy rövidebb jelenet erejéig visszatért.

Döntését a Screen Rant szerint azzal magyarázta, hogy egyrészt 7 évad után lejárt a szerződése, ami ideális lehetőség, hogy több időt töltsön a családjával. A másik szempont, amit figyelembe vett, hogy úgy érezte, karakterével beárnyékolja a többi szereplőt, akiknek ezáltal nincs lehetősége kibontakozni. Szerinte ideje volt, hogy a többi karakter is reflektorfénybe kerüljön, hogy még jobban megismerhessék őket a nézők. A sorozatra visszatekintő kerekasztal-beszélgetés során Carell kifejtette színésztársainak, mélyen érintette és meghatotta a búcsú. Steve Carell egyébként főként A hivatalnak köszönheti népszerűségét, ugyanis a sorozat után olyan kasszasiker-filmekben kapott szerepet, mint a 40 éves szűz, az Őrült, dilis szerelem, a Míg a világvége el nem választ vagy az Első igazi nyár.

A figyelmetekbe ajánljuk