kate winslet az easttowni rejtélyek című krimisorozatban

A krimik megmozgatják a fantáziánkat, szeretjük az általuk nyújtott adrenalint és néha még a sötét oldalt is csodáljuk – ez derült ki egyik cikkünkből, melyben arról írtunk, miért is vagyunk annyira oda ezért a műfajért. Vitatkozhatnánk a fenti állításokkal – bár miért is tennénk? – , inkább nézzük meg, hogy milyen krimiket érdemes elkezdeni az HBO Go sorozatkínálatából.



​Éles tárgyak

Gillian Flynn azonos című bestsellere alapján mutatták be 2018-ban az Éles tárgyakat, melynek főszereplője az ötszörösen Oscar-jelölt Amy Adams. A nyolcrészes minisorozat Camille Preaker újságíró életét mutatja be, aki pszichiátriai kezelését követően tér vissza szülővárosába, a Missouri állambeli Wind Gapba, hogy ott feltárja két tinédzserlány meggyilkolásának körülményeit.

A nyomozást erősen nehézkessé teszi Preaker anyjával való kapcsolata – akivel hosszú évek után találkozik ismét –, valamint a tény, hogy akaratlanul is azonosul az áldozatokkal.

Az Éles tárgyakat három Emmy- és szintén három Golden Globe-díjra jelölték – utóbbi esetében Patricia Clarkson el is nyerte a legjobb mellékszereplőnek járó szobrot.

True Detective – első évad

A Woody Harrelson által megformált Martin Hart, valamint a Matthew McConaughey által alakított Rust Cohle 17 évvel korábban együtt dolgoztak egy meggyilkolt lány ügyében. Bár sokáig úgy tűnt, hogy az esetet sikerült megoldaniuk, egy újabb bizonyíték felbukkanása miatt mindkét – már nyugállományban lévő – nyomozót kihallgatják.

A True Detective egyik legnagyobb erőssége, hogy egyszerre két idősíkon játszódik – párhuzamosan ismerjük meg a múlt és a jelen eseményeit, így a nézőnek az utolsó pillanatig ötlete sincs arra vonatkozóan, hogy valójában ki állhat a gyilkosság hátterében.

Perry Mason

Bár az USA legtöbb állama a gazdasági világválság okozta károkat próbálja helyre tenni, Los Angeles soha nem látott fejlődésen megy keresztül 1931-ben: az emberek nem győzik kitermelni a kőolajat, a város olimpiát rendez, de a hangosfilm is felemelkedőben van. Egy gyermekrablási ügy azonban minden felkavar, és ekkor megjelenik Perry Mason. A Ron Fitzgerald forgatókönyve alapján készült sorozat a legendás védőügyvéd történetét meséli el.

És hogy mi pontosan mit gondoltunk a sorozatról az első rész után? Kritikánkból kiderül.

Város a hegyen

Az 1990-es években járunk, Bostonban. A város ekkor a legveszélyesebbnek számít az Egyesült Államokban, folyamatos az erőszak jelenléte. Brooklynból érkezik ide Decourcy Ward (Aldis Hodge) kerületi ügyész, aki az áldatlan állapotokat látva egyből háborút hirdet a bűnözők ellen, mindebben pedig segítségére van a korrupt, ám mégis tisztelt FBI-ügynök, Jackie Rohr (Kevin Bacon).

A Város a hegyen nemcsak színészekben, de alkotókban is erős: a producerek között megtaláljuk Matt Damont, valamint a sorozat eredeti ötletgazdáját, Ben Afflecket is.

Easttowni rejtélyek

Mare Sheehan (Kate Winslet) a pennsylvaniai Easttown nyomozója, aki egy fiatal lány gyilkosságának ügyében nyomoz, miközben saját életét is próbálja egyben tartani. A kisváros amúgy sem mentes a botrányoktól: egy éve nem sikerült megtalálni Enid Graham (Dawn Bailey) eltünt lányát, sőt a nyomozás közben – hasonló körülmények között – egy harmadik lánynak is nyoma veszett.

Az Easttowni rejtélyek betekintést enged az Egyesült Államok vidéki kisvárosainak tehetetlenségébe: megmutatja, mi történik azokon a helyeken, ahol a munkanélküliség csapdája miatt az emberek a drogok fogságába menekülnek.

És hogy Kate Winslet hogyan vált a drámák királynőjévé? Portrénkból kiderül.

A figyelmetekbe ajánljuk