Perry Mason egyszerre lesz gyűlölt és imádott hős

Perry Mason egyszerre lesz gyűlölt és imádott hős

Perry Mason karaktere közel 90 éve, 1933-ban született, ekkor kezdte el ugyanis megírni történeteit Erle Stanely Gardner. A detektívből lett védőügyvéd kalandjait többször feldolgozták már, most azonban az HBO GO is úgy döntött, megfilmesíti a Mason-sztorit. Spoileres beszámoló következik.




Kiindulópont

A Los Angelesben, 1931-ben kezdődő történet egyik kiindulópontjában Masont találjuk, aki ekkor még csak egy nagyon lecsúszott – és minden joggal pitiánernek tartott – detektívként tengeti mindennapjait. Nehéz starthelyzet ez egy pilotnál, hiszen a főhős, mint karakter, kicsit sem szerethető, arra pedig, hogy a későbbiekben ügyvéd lesz belőle, csak enyhe utalásokat kapunk.

A történet másik, és egyben sokkal izgalmasabb oldalán egy gyermekrablás szomorú végkimenetelével találkozhatnak a néző: Matthew és Emily Dobson hiába fizettek váltságdíjat elrabolt kisfiúk túlélésének reményében, az egyéves Charlie-t végül holtan találják. Azt, hogy ki és miért rabolhatta el a kisfiút, egyelőre senki nem tudja, az viszont biztos, hogy valami sokkal sötétebb, titkokkal teli dolog található a háttérben.

A készítők gyakorlatilag itt emelik a történetbe a főhőst, Mason ugyanis egy ügyvéd barátja kérésére, magándetektívként beszáll a Dobson-család tragédiájának nyomozásába – Perry Mason ugyan tényleg életének legmélyebb pontján van, munkáját azonban kiválóan végzi. Természetesen az is hamar kiderül, hogy a rendszer sem működik jól. A rendőrökben joggal nem bízik senki, így az elrabolt és meggyilkolt kisfiú szüleinek egyetlen igazi reménye a detektív.

Matthew Rhys jobb színészt keresve sem lehetett volna találni erre a szerepre

A történet innentől kezdve a várt úton halad előre: a rendőrök próbálják a főhős munkáját megnehezíteni, aki ugyan úgy tűnik, elsőre nem tudja megoldani az ügyet, a epizód utolsó pár percében mégis érdekes felfedezést tesz a bizonyítékokat vizsgálva.

Már most látszik, hogy a készítők a történet kibontása mellett Perry Mason karakterfejlődését tartják a legfontosabbnak: a detektív egyszerre lesz gyűlölt és imádott hős, ehhez pedig Matthew Rhys színészi munkája is rengeteget hozzátesz. A történetnek ebben a stádiumában, ez a szerep elképzelhetetlen lenne nélküle, hiszen minden felesleges manír nélkül formálja meg a lecsúszott, világra ellenségként tekintő, mégis jószívű férfit.

Tökéletesen hozza a 1930-as éveket

A sorozat pozitívumai között kell megemlítenünk még a korhűséget: képi világban és zeneileg tökéletesen hozza az 1930-as évek amerikáját, azon belül Los Angelest. Az egyetlen negatívum, ami zavaró lehet nézőként – bár ez talán HBO-sajátosság, hiszen ilyen volt a szintén 2020-ban bemutatott Kívülálló is –, hogy a történet kicsit lassú.


A figyelmetekbe ajánljuk