mikrofont, diktafonokat és telefonokat tartanak egy öltönyös ember elé az újságíók
Fotó: Shutterstock

Történetek, amiket nem szabadott volna elmesélni − 8 tragikus sorsú újságíró

Az elmúlt év nem sok jót tartogatott azok számára, akik az igazságot próbálták leleplezni.


Az Újságíróvédelmi Bizottság szerint 2022-ben legalább 67 újságírót és médiamunkást öltek meg, ez a szám 2018 óta az elmúlt évben volt a legmagasabb. Bár a növekedésben szerepet játszanak az ukrajnai háborúról szóló tudósítások és a latin-amerikai gyilkosságok, így is ijesztő, hogy közülük legalább 41-et a munkájukkal közvetlen összefüggésben öltek meg. Felidézünk néhányat az elmúlt évek hősies eseteiből, amelyek méltán rázták meg a közvéleményt, és amelyekre érdemes emlékeznünk. Meglepődünk-e azon, hogy a legtöbbjük − bár jó pár éve történt − máig lezáratlan ügy?

Ez is érdekelhet: A kávézó, ahol a híres bűnügyi újságíró itta a feketét

​7. Bolles Dones

1976. június 13-án az Arizona Republic riportere, Don Bolles belehalt a június 2-án egy autóbombás támadásban szerzett sérüléseibe. Bolles az 1960-as évek óta dolgozott az Arizona Republicnak. Az ügyészek szerint egy Kemper Marley nevű üzletembert támadó történetei miatt ölték meg, mások szerint a szervezett bűnözésről írt cikkei miatt. A jelentések szerint Bolles-t a Clarendon House Hotelbe csalták, közben az autója alá bombát helyeztek, amelyet akkor robbantottak fel, amikor kihajtott a parkolóhelyről. Három férfi állt bíróság elé a Bolles-ügyben: Max Dunlap, John Harvey Adamson és James Robison. Adamson 1976-ban beismerte, hogy ő helyezte el a távirányítós bombát; 1977-ben Robison is bűnösnek vallotta magát, amiért megpróbált felbérelni valakit Adamson megölésére; Dunlapot − aki megrendelte a gyilkosságot − 1993-ban ítélték el.

​2. Marie Colvin

Marie Colvin \u00e9s Kamilla 2010-ben

Marie Colvin és Kamilla 2010-ben

Fotó: Arthur Edwards - WPA Pool/Getty Images

Marie Colvin amerikai újságíró, aki 25 évig dolgozott a Sunday Times című brit lapnak. A világ egyik vezető haditudósítójaként tartották számon, pályafutása során három kontinens háborús zónáiból tudósított. Bátorságáról híres: 2001-ben a Srí Lanka-i hadsereg egyik rakétagránátja megvakította fél szemére, és élete végéig fekete szemfedőt viselt. A szíriai polgárháborúban, 2012. februárjában halt meg, amikor Homsz ostromáról tudósított. Családja úgy véli, hogy az Aszad-rezsim kifejezetten a szíriai kormányt ért kritikái miatt vette célba.

Ha tovább olvasnál: A történelem legkegyetlenebb női gyilkosai

​3. James Foley

James Foley

James Foley

Fotó: Jonathan Wiggs/The Boston Globe via Getty Images

James Foley szabadúszó haditudósító volt Irakban, Líbiában és Szíriában. Mielőtt újságírói karrierbe kezdett volna, tanárként dolgozott, belvárosi diákokat oktatott az arizonai Phoenixben és rabokat a chicagói Cook megyei seriff kiképzőtáborában. Édesanyja szerint a hátrányos helyzetűekkel végzett munkája inspirálta arra, hogy újságíró legyen, mert

az újságírást olyan eszköznek tekintette, amellyel arról lehet beszélni, hogy mi történik valójában a világban.

A szíriai polgárháború idején az amerikai székhelyű GlobalPost online hírportálnak dolgozott, majd 2012. november 22-én az ISIS fegyveresei elrabolták Északnyugat-Szíriában. Csaknem két évvel később, 2014. augusztus 19-én jelent meg egy videó, amelyen Foleyt lefejezik.

​4. Gleydson Carvalho

Gleydson Carvalho a Radio Liberdade FM 90.3 rádióállomás igazgatója volt a brazíliai Camocimban. A Riporterek Határok Nélkül szerint Carvalho

arról volt ismert, hogy nagyon népszerű műsorában bírálta a brazil korrupciót.

2015. augusztus 7-én az egyik műsora alatt két férfi lépett be a stúdióba, azt állítva, hogy hirdetést akarnak feladni. Amint Carvalho látótávolságába kerültek, élő adásban agyonlőtték. A rendőrség több letartóztatást is végrehajtott a gyilkossággal kapcsolatban, elfogták az egyik állítólagos fegyverest, a másik gyanúsított továbbra is szabadlábon van. Az Újságíróvédelmi Bizottság szerint azért akarták megölni Carvalhót, mert a rádiós kritizálta egyikük unokaöccsét, Martinópole polgármesterét.

​5. Alison Parker és Adam Ward

2015. augusztus 26-án Alison Parker televíziós újságírót és Adam Ward operatőrt lelőtték, miközben a virginiai Roanoke-ban élő adásban interjút készítettek a CBS WDBJ7 televíziónak. A gyanúsított, Vester Lee Flanagan II, a tévéállomás egykori riportere öngyilkosságot követett el a bűntény után. De mielőtt önmaga ellen fordította a fegyvert, a YouTube-on megosztotta a 24 éves Parker és operatőre meggyilkolásáról készült videót, melyet több tízezerszer osztottak tovább. A lövések élő adás közben dördültek el, miközben Parker és társa egy helyi turizmusról szóló riportot vettek fel egy szabadtéri bevásárlóközpontban. Ward jegyese, Melissa Ott producer az irányítóteremben élőben nézte végig a lövöldözést. Végül Parker édesapja, Andy Parker a kongresszus segítségét kérte, hogy a Google törölje a YouTube-ról a lánya meggyilkolásáról készült videót.

​6. Javier Valdez Cárdenas

Javier Valdez Cárdenas oknyomozó riporter és a Riodoce című hetilap szerkesztője volt, amely számos cikket publikált a mexikói Sinaloa − az ország egyik legerősebb drogkartelljének otthona − drogkereskedelméről és a szervezett bűnözésről. Az Újságíróvédelmi Bizottság szerint Cárdenas kiadványa

ellentétben állt a régió erős bűnözői és politikai érdekeivel.

Az őszinteség és az elszámoltathatóság iránti elkötelezettségéért Cárdenas 2011-ben elnyerte a CPJ Nemzetközi Sajtószabadság-díját. 2017. május 15-én az irodájából való távozásakor megtámadták, és legalább tucatnyi lövést adtak le rá. Bár a rendőrség szerint a Sinaloa-kartell a fő gyanúsított, letartóztatásokra még nem került sor.

​7. Ján Kuciak

Kuciak 27 éves volt, amikor 2018. február 25-én egy Pozsonytól keletre fekvő faluban lévő otthonukban megölték őt és élettársát, Martina Kušnírovát, ami tömeges tüntetéseket váltott ki Szlovákia szerte, és Robert Fico miniszterelnök lemondásához vezetett. Kuciak meggyilkolása előtt tette közzé az első megállapításait a hírhedt szlovák üzletember, Marián Kočner ingatlanátruházásairól és adócsalásáról, aki a szervezett bűnözéshez fűződő kapcsolatai révén az újságíró meggyilkolására adott megbízást. Kočner ellen − társával, Alena Zsuzsovával együtt − vádat emeltek, ám a tárgyalás úgy ítélte meg, hogy nincs elég bizonyíték szerepük alátámasztására. Mindez jelentős felfedezésekhez vezetett a szlovák igazságszolgáltatási rendszerben tapasztalható korrupció mértékéről. A tiltakozó mozgalmak nyomásának, a nemzetközi ítéletnek és az OCCRP által Kuciak megállapításainak alátámasztására végzett nyomozói munkának köszönhetően 18, a nyomozásban részt vevő magas rangú személyt tartóztattak le, akik az eljárás során kenőpénzt fogadtak el Kočnertől. Az ügyről Matt Sarnecki újságíró és filmrendező készített dokumentumfilmet Egy újságíró meggyilkolása címmel, mely áprilisban kerül a magyar mozikba

8. Peter de Vries

Peter de Vries

Peter de Vries

Fotó: Peter Lous/Soccrates/Getty Images

De Vriesre 2021. július 6-án ötször lőttek rá, amikor távozott az RTL Boulevard című műsor felvételéről Amszterdamban, amelyben rendszeresen vendégszerepelt, július 15-én pedig belehalt a sérülésekbe. Vries Hollandia legjobb oknyomozó újságírója volt: több mint 500 gyilkosság ügyében folytatott nyomozást. Munkája köré egy televíziós műsort is készített, amely 17 éven át sikeresen futott. Két gyanúsított van őrizetben de Vries lelövése miatt, a holland kormány megfogadta, hogy jelentős állami forrásokat fordít gyilkosai kézre kerítésére. A gyilkosságát megelőző években kapott fenyegetések ellenére de Vries elutasította a rendőri védelmet, arra hivatkozva, hogy az nem garantálja automatikusan a biztonságát.

Forrás: itt, itt, itt és itt.

NYEREMÉNYJÁTÉK! Fizess elő most a Hamu és Gyémánt magazinra, és legyen tied nyereménykönyveink egyike, vagy egy 2 főre, 2 éjszakára szóló wellnesshétvége a harkányi Dráva Hotelbe! Az előfizetői oldal eléréséhez kattints IDE, a játékszabályt pedig erre linkre kattintva éred el!

A figyelmetekbe ajánljuk