Részlet a Fehér Lótuszból.
Az elitet kifigurázó A Fehér Lótusz második évada – csakúgy mint az első – sikeresen meghódította a nézők szívét. A sorozat egy exotikus nyaralást bemutatva szellemesen figurázza ki a felső egy százalék mindennapi életét és problémáit, ami érthető módon komoly érdeklődést váltott ki a nagyérdemű körében. Ennek apropóján az alábbi cikkben öt olyan sorozatot mutatunk be, amit mindenképp látnod kell, ha szeretted a Fehér Lótuszt!

Megvilágosultam

Ha lemaradtál erről a kiváló HBO-drámáról, amikor 2011-ben adásba került, nem vagy egyedül. Annak ellenére, hogy Laura Dern karrierje egyik legjobb alakítását nyújtotta, a Megvilágosultam valahogy a radar alá került, és végül mindössze két évad után törölték. De ez legyen az első a listádon, ha még több Fehér Lótuszra vágysz, ugyanis a két sorozatot ugyanaz az író, Mike White álmodta meg. Dern ebben a sorozatban egy nagyhatalmú és önpusztító vállalati vezetőt alakít, aki egy idegösszeomlás után kénytelen átértékelni az életét.

A tanszékvezető

Ez a fergeteges és addiktív Netflix-sorozat ugyanolyan görbe tükröt tart az értelmiségnek, mint A Fehér Lótusz az egy százaléknak. A sztroriban egy tekintélyes egyetem életének kicsinyességét és egyenlőtlenségét mutatják be. Sandra Oh alakítja Dr. Ji-Yoon Kimet, akit frissen neveztek ki az angol tanszék első női elnökévé – és hamarosan rájön, hogy mennyire mérgezett az a bizonyos kehely.

Ez is érdekelhet: Emily és a Vajákok: 5 decemberben érkező Netflix-sorozat, amit nem szabad kihagynod!

Különválás

Az Apple TV+ áttörő sikerének középpontjában egy izgalmas sci-fi premissza áll: mi lenne, ha a munka és a magánélet egyensúlya szó szerint kettéválna? Amikor a titokzatos Lumon Industries alkalmazottai minden reggel munkába állnak, mindent elfelejtenek az épületen kívüli életükről – amikor viszont hazamennek, pont az ellenkezője történik. Ennek a jelenségnek a pszichológiai és etikai következményeit dermesztő módon tárja fel a Különválás, amely 2023-ban tér vissza a várva várt második évaddal.

Hatalmas kis hazugságok

Akárcsak A Fehér Lótusz, a Hatalmas kis hazugságok is egy szaftos, karakterközpontú, rejtélyes gyilkossági dráma, amely egy ellenállhatatlan óceánparti helyszínen játszódik, és amelyben a pletykák és az osztályharc fokozza a tétet. A széria a traumát és a családon belüli erőszakot is váratlan árnyalatokkal vizsgálja.

Utódlás

Az Utódlás az obszcén módon gazdag Roy családot követi nyomon, és a hatalmi harcot, amely azt követően alakul ki, hogy a patriarcha, Logan Roy (Brian Cox) egészségügyi válságba kerül. Royék sosem alacsonyodnának le odáig, hogy egy üdülőhelyen szálljanak meg, de egyébként eléggé hasonlítanak a Fehér Lótusz önfeledt és elviselhetetlen vendégköréhez – és mégis, ahogy a sorozat halad előre, elkerülhetetlenül elkezdesz nekik drukkolni.

Forrás: Town&Country


A figyelmetekbe ajánljuk