Viszonylag rövid, alig több mint egy évszázados története alatt a sci-fi az egyik legnépszerűbb mozgóképes műfajjá vált. A Star Wars és a Star Trek több generáció életében is meghatározónak bizonyult, a Dűnérőlnem is beszélve – de vajon honnan indult ez az egész az 1900-as évek legelején?
A közvélekedés szerint a filmtörténet legelső sci-fije George Méliès Utazás a Holdba (Le voyage dans la lune) című, 1902-es alkotása.
Méliès eredetileg hivatásos bűvész volt, akit azonnal lázba hozott a Lumière-fivérek 1895-ös találmánya, a kinematográf – a különös új eszköz ugyanis egyszerre volt alkalmas felvételre és vetítésre. A testvérek azonban nem voltak hajlandóak eladni neki egy példányt, úgyhogy Méliès inkább új megoldás után nézett. 1896-ban megvásárolt egy vetítőgépet, aminek mechanikai elveit megfordítva megalkotta a saját kameráját. A következő évben megalapította a Star Film nevű produkciós céget és egy apró stúdiót is megépített montreuili házában.
A többi pedig már történelem: Méliès 1896 és 1912 között több mint ötszáz filmet készített itt rendezőként, operatőrként és színészként.
Ez is érdekelhet! Az első elektronikus filmzenét a saját korában nem tartották zenének
A francia művész rögtön pályája elején egy puszta véletlennek köszönhetően reformálta meg a filmkészítést. Amikor visszanézte egy meghibásodott kamera felvételeit, amely leállt forgatás közben, majd újraindult, azt vette észre, hogy az egyik szereplő hirtelen eltűnik a képről, és azonnal egy másik kerül a helyére.
Ezt az egyszerű, stop-motionnek nevezett technikát ma már teljesen természetesnek vesszük, az 1890-es évek legvégén azonban hatalmas áttörésnek számított mind Méliès, mind kortársai számára. A módszer segítségével a rendező először cselekmény nélküli trükkfilmeket készített, amelyekben tárgyak tűnnek el, jelennek meg újra és változnak át – ezeket hamar elkezdték másolni az angol és amerikai stúdiókban.
Méliès azonban hamarosan komplexebb, történetmesélő rövidfilmekkel kezdett kísérletezni – 1902-re pedig elkészült a harminc jelenetből álló, 14 perces Utazás a Holdba.
Az első tudományos-fantasztikus némafilm egy holdi expedíciót mutat be: a történetben egy csapat űrhajóst egy tudóscsoport által kifejlesztett óriási ágyúval lőnek az űrbe. Megérkezésük után az asztronauták – bármiféle űrruha vagy oxigénpalack nélkül – elalszanak a Hold felszínén. Ébredésükkor rovarszerű holdlakók fogságába esnek, ám az utolsó pillanatban sikerül megszökniük és visszatérniük a Földre, ahol hatalmas ünnepélyt rendeznek a tiszteletükre.
Fotó: IMDb
Bár a cselekmény meglehetősen egyszerű, a film értéke nem is ebben, hanem a technikai megvalósításban és az ötletességben rejlik. Szinte minden kép nagyon részletesen megkomponált, ráadásul a gyerekcipőben járó filmkészítés viszonyaihoz mérten példátlanul nagy szerepet kapnak a speciális trükkök és az animációs elemek – az a jelenet, amikor a Földről kilőtt asztronauták a Holdban megjelenő emberi arc szemében landolnak, a mai napig a komplett filmtörténet egyik legemlékezetesebb pillanata.
Az Utazás a Holdba jelentősége más szempontból is túlmutat a sci-fi műfaján: ez volt az első olyan film, ami nemzetközi forgalmazásba került. Elsöprő népszerűsége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Star Film a világ egyik legnagyobb filmgyártó cégévé váljon, amelynek 1903-ban megnyílt az amerikai kirendeltsége is.
Ha tovább olvasnál: Nevetőgörcsöt kaptak a nézők a világ legelső horrorfilmjén
Innentől kezdve Méliès még további tíz évig maradt a filmezés élvonalában – ennél tovább valószínűleg azért nem, mert alkotásai a rengeteg kezdeti újítás ellenére lényegében filmre vett színdarabok voltak. Ő maga „mesterségesen megkomponált jelenetek” egymásutánjaként hivatkozott filmjeire, amelyekben egy adott jeleneten belül egyszer sem alkalmazott kameramozgást.
Ugyanez igaz utolsó sikeres művére, az 1912-es Az Északi-sark meghódítására (À la conquête du pole) is – minden bizonnyal a kifinomultabb kamerakezelési és történetvezetési technikákkal dolgozó konkurens rendezők miatt veszítette el közönségét az 1910-es évek végére.
A filmpiac a sok új szereplő miatt hirtelen telítetté vált, Méliès számára pedig nem maradt benne hely – a mozgókép egyik legnagyobb úttörője 1912-ben végleg felhagyott a filmezéssel, és kénytelen volt ismét bűvészkedéssel keresni a kenyerét.
Források:
