Sithek bosszúja jelenet, Palpatine

Nem sok kellett, hogy ne legyen ilyen erős a Sith-ek bosszújának legikonikusabb jelenete

Hamarosan újra mozikba kerül – megjelenésének 25. évfordulója alkalmából – a Baljós árnyak. Az ennek apropójából készült interjúk egyikében a Palpatine karakterét megformáló Ian McDiarmid nyilatkozott az előzménytrilógia egyik kulcsjelenetéről, amelynek egyes részleteit maga George Lucas erőszakolta ki a színészből.


Bár számos filmben játszott, Ian McDiarmidot mindenki Palpatine császárral azonosítja. A napokban a skót színész ikonikus karakterének egyik kulcsjelenetéről mesélt, mely a 2005-ös Sith-ek bosszújában látható.

Ezt is olvasd el! 4+1 Star Wars-jelenet, amit még George Lucas is utált

George folyamatosan hajtott tovább, amikor üvöltöztem a jeleneteim során. Azt kérdeztem tőle, hogy »Akarod, hogy csináljak néhány csendesebb verziót, mert ez már így kicsit sok lesz?«

– mesélte a most 79 éves színész arról a jelenetről, amelynek során Sith karaktere összecsap a Samuel L. Jackson által játszott Windu mesterrel.

McDiarmid elmondása szerint a rendezőnek pont ellentétes elképzelései voltak a karakterről, ezért azt kérte a művésztől, hogy legyen még erőszakosabb.

A jelenet kulcsfontossága abban reljik, hogy Palpatine ekkor fedi fel először valódi arcát, és nem bizalmas barátként vagy báránybőrbe bújt farkasként, hanem hatalmas Sith Nagyúrként szólítja meg Anakint.

Ez is érdekelhet: A Birodalom visszavág egyik leghíresebb jelentét George Lucas medencéjében forgatták le

A Palpatine által elordított korlátlan hatalom ígérete nem csupán gúnyolódás volt Windu felé, hanem csalogató szavak az ifjú és megtört jedi számára. Ebben a momentumban pedig benne lakozik az egész trilógia lényege.

George Lucas színészvezetése is kellett, de talán még lényegesebb volt Ian McDiarmid kifejező és erős játéka ahhoz, hogy Palpatine árnyalt karaktere igazán jól működjön.

Hiszen a színésznek sikerült azt elérnie, hogy az előzményfilmek Palpatine-ját és az eredeti trilógia Darth Sidiousát is – aki tehát egy személy – úgy játssza el, hogy valóban egy kétarcú és állandóan kísértő gonosznak érezzük.

A figyelmetekbe ajánljuk