Ma már teljesen természetesnek vesszük, hogy szinte minden nagyjátékfilm zenéjében szerepet kapnak az elektronikus elemek. Bár még most sem ez a legjellemzőbb, előfordulnak olyan alkotások is, amelyekben kizárólag színtisztán elektronikus zene szólal meg – jó példa erre a Safdie-fivérek két filmje, a Jólét és a Csiszolatlan gyémánt. Ahhoz, hogy ez ennyire magától értetődő legyen, szükség volt két, korát megelőző és méltatlanul elfeledett zsenire az 1950-es években.
Bebe és Louis Barron nevét akadémiai körökön kívül ma méltatlanul kevesen ismerik, pedig, ha a korai amerikai avantgárdról és elektronikus zenéről beszélünk, nem mehetünk el szó nélkül a zeneszerző-házaspár munkássága mellett. Popkulturális hatásuk megkérdőjelezhetetlen – még akkor is, ha ezért saját korukban sajnos nem kapták meg a kellő elismerést.
Charlotte May Wind és Louis Barron 1947-ben házasodott össze New Yorkban – a Bebe becenevet Louis adta feleségének.
A férfi unokatestvére magas beosztásban dolgozott a Minnesota Mining and Manufacturing Company-nél, ezért könnyen hozzájutott a nászajándéknak szánt magnetofonhoz, vagyis szalagos hangfelvevőhöz.
A friss házaspár az új eszközzel azonnal nekilátott az akkor még csak gyerekcipőben járó musique concréte – konkrét zene, vagyis szalagra rögzített, majd utólag effektezett és új sorrendbe helyezett hangokból álló kollázs – tanulmányozásához.
A korai elektronikus zenével való kísérletezésnek hamar meglett az eredménye, Bebe és Louis Barron nevéhez fűződik ugyanis az 1950-es Heavenly Menagerie – az első olyan zenemű az Egyesült Államokban, amely mágnesszalagra felvett hangminták újraszervezésével készült.
A ma már jellemzően digitális úton végzett folyamat (amelyet samplingnek nevezünk) az elektronikus zene egyik legalapvetőbb eleme, az 1940-es évek végén viszont még rendkívül időigényes volt, hiszen a mágnesszalagot kézzel, rendkívüli pontossággal kellett elvágni, opcionálisan megfordítani, új sorrendbe rendezni, összeragasztani, majd újra felvenni.
A házaspár privát stúdiója a magnetofon mellett tele volt saját fejlesztésű, elektronikus hangkeltő eszközökkel.
Barronék oszcillátorokat és áramköröket építettek, amelyeknek, ahogy ők fogalmaztak, saját személyiségük volt, saját életciklussal. Bár az 1950-es évek elején John Cage-dzsel is együtt dolgoztak, és különböző avantgárd performanszokhoz is szereztek zenét, az igazi anyagi áttörést az 1956-os Tiltott bolygó című sci-fi hozta el számukra.
Fontos kiemelni, hogy egy évvel az első szintetizátor megépülése előtt járunk – ez a tény még különlegesebbé teszi azt, hogy Barronék egy színtisztán elektronikus kompozíciót hoztak létre a filmhez. Bár a korai elektronikus hangszerek – mint az ondes Martenot vagy a theremin – azelőtt is bekerültek egy-egy játékfilm zenéjébe, a házaspár az önálló entitásként kezelt áramkörökkel generált hanggal példátlant alkotott.
A Leslie Nielsen főszereplésével készült film a korai sci-fi egyik legfontosabb alkotásának számít, hiszen minden addiginál komplexebb karaktereket és történetet vonultatott fel. Mai szemmel nézve kissé gyerekesnek és szexistának tűnhet, filmtörténeti jelentősége viszont elvitathatatlan – ebben pedig hatalmas szerepet játszik Bebe és Louis Barron filmzenéje, még akkor is, ha saját korukban nem nevezhették zenének.
Bár a Metro-Goldwyn-Mayer stúdió rendkívül elégedett volt a kompozícióval, nem sikerült kiharcolniuk a házaspárnak járó elismerést, mivel Barronék nem voltak tagjai az amerikai zenészek szakszervezetének. A filmzenét „valódi” zenészek nélkül, pusztán elektronikus úton alkották, így a stúdió jogilag nem tüntethette fel őket zeneszerzőként a stáblistán – ehelyett az „Electronic tonalities composed by” kreditet kapták meg.
Oscar-jelölésre sem volt esélyük az amúgy áttörést jelentő munkáért, hiszen hivatalosan nem számított zenének, amit létrehoztak.
Ha tovább olvasnál: Az egészségjavító zenei műfaj, amit meglepően kevesen ismernek
A szakszervezet szabályainak nem megfelelő avantgárd művészek ezután nem is szereztek több filmzenét, és a Tiltott bolygóhoz készült kompozíciót is csak húsz évvel később, 1976-ban adhatták ki albumként – ekkor is csak saját finanszírozásból, kézzel sorszámozott lemezeken jelenhetett meg.
A Barron-házaspár 1970-ben elvált, ez azonban nem jelentette a kollaboráció végét: egészen 1989-ig, Louis haláláig voltak közös projektjeik. Bebe már elismert szaktekintélyként, kisebb-nagyobb kihagyásokkal élete végéig, 2008-ig dolgozott új kompozíciókon.
Források:
