Az angol ambient kifejezés szó szerinti jelentése: körülvevő, környezeti, környező. A név alatt az elektronikus zene világában egy egyre nehezebben bekategorizálható műfaj él, amelynek eredeti funkcióját valóban környezeti zeneként lehetne leírni, kialakulása óta azonban hihetetlenül szerteágazó úton fejlődött tovább. Mutatjuk, honnan jön és hol tart ma az ambient zene.
Milyen is pontosan az ambient zene?
A kérdésre nem olyan egyszerű válaszolni: bár a műfaj egészen konkrét gyökerekhez köthető, nincsenek szigorúan meghatározva azok a szabályok, amelyek egy zenei alkotást ambientté tesznek. A legegyszerűbb, kissé lekicsínylő meghatározás szerint egyszerűen háttérzenéről van szó. Bár, mint látni fogjuk, a műfaj kialakulási körülményeit figyelembe véve ebben van némi igazság, a modern ambient elég távol áll a bevásárlóközpontok és lounge-ok odafigyelést nem igénylő, sőt azt sokszor kifejezetten lazító zenéitől.
A valódi ambient hallgatása a prekoncepciók ellenére nagyon is intenzív élmény tud lenni – még úgy is, hogy az alműfajokat leszámítva általában nem dolgozik ritmusokkal, és sokkal fontosabb benne a hangzásvilág és a textúra, mint a dallam által elért hatás. Gyakran szerepelnek benne a hétköznapi élet minden területéről felvett hangminták – a leggyakoribb a természeti hangok (eső, vízcsobogás, szél) használata, de ma már lényegében bármilyen telefonnal felvett környezeti zaj belefér a műfaj esztétikájába.
Az ambient atyja, Brian Eno
Az ambient kiemelkedik a többi műfaj közül abból a szempontból, hogy megalakulása visszavezethető egyetlen konkrét személyre. Az ehhez kapcsolódó történet persze erősen anekdota-szerű, mindenesetre jól szemlélteti az irányzat eredeti törekvéseit.
Brian Eno brit zenész és képzőművész az 1970-es évek közepén egy autóbaleset után lábadozott otthonában, amikor a gyorsabb gyógyulás reményében barátjától kapott egy 18. századi hárfazenét tartalmazó albumot.
Eno feltette a lemezt és visszabújt az ágyába, ahol azonnal rájött, hogy túl alacsonyra állította az erősítő hangerejét. Mivel viszont túl kimerült volt ahhoz, hogy felkeljen és kijavítsa a hibáját, inkább átadta magát a zenehallgatás egy másik, új módjának. Ekkor fedezte fel, hogy a zene alacsony hangerőn gyönyörűen beleolvad a hétköznapi hangok zűrzavarába, egységet alkot azokkal, így hozva létre egy közös „ambience”-et, vagyis az adott hely hangulatát.
A kinyilatkoztatás-szerű élmény hatalmas hatással volt a modern elektronikus zene történetére, ugyanis ennek köszönhető, hogy 1978-ban megjelent Brian Eno Ambient 1: Music for Airports című albuma.
Ez is érdekelhet! Először sikerült egy zenét agyhullámok alapján rekonstruálni – nem is akármelyiket
A műfajteremtő alkotás művészetfilozófiai igényű széljegyzetében Eno ezt írja az ambientről:
Míg a létező konzervzenei cégek abból indulnak ki, hogy a környezetet az akusztikai és atmoszférabeli sajátosságok eltakarásával szabályozzák, addig az ambient célja ezek fokozása. Míg a hagyományos háttérzene úgy készül, hogy a zenéből száműznek minden kétséget és bizonytalanságot (és így mindent, ami valódi érdeklődésre érdemes), addig az ambient megőrzi ezeket a tulajdonságokat. És míg a szándékuk az, hogy felpezsdítsék a környezetet azáltal, hogy ingereket adnak hozzá – ezzel állítólag enyhítve a rutinfeladatok unalmát és kiegyenlítve a testritmusok természetes ingadozását –, az ambient célja, hogy nyugalmat és teret teremtsen a gondolkodásnak. Az ambientnek a hallgatói figyelem számos szintjét kell tudnia kielégíteni anélkül, hogy egyetlen konkrét szintet erőltetne; és pont annyira figyelmen kívül hagyhatónak kell lennie, mint amennyire érdekesnek.
Eno a következő néhány évben az új címkére építve még számos, ma már mérföldkőnek számító albumot vett fel vagy gondozott producerként. Ezek közül talán a legkiemelkedőbb a sorozat sötétebb hangvételű utolsó tagja, az Ambient 4: On Land.
Előképek
Bár maga a kifejezés csak a 70-es évek elején született meg, az ambient előképe már a 20. században is jelen volt néhány zeneszerző művészetében – őket proto-, azaz elő-ambient zenészeknek szokás nevezni. Az első ilyen irányú törekvések már az 1920-as években megjelentek Erik Satie impresszionista zeneszerző műveiben, aki a „musique d'ameublement", azaz „bútorzene” kifejezést alkalmazta számos egyszerű, strukturálatlan és ismétlődő zongoradarabjára, amelyeket aktív befogadás helyett pihenés vagy étkezés közbeni háttérzenének szánt.
Satie mellett John Cage is proto-ambient úttörőnek számít (és még rengeteg minden másnak is: kivételes munkássága külön cikket érdemel). Talán leghíresebb kompozíciója, az 1952-es 4'33”négy perc harminchárom másodpercnyi csendből áll. A szenvtelenül egyszerű ötlet mögött komoly gondolatkísérlet zajlott: azzal, hogy Cage arra utasította a zongoránál ülő művészt, hogy ne játsszon a hangszeren, egyben a hallgatót is rákényszerítette arra, hogy zene hiányában a maga körül lévő hétköznapi hangokra irányítsa a figyelmét. Ezzel egy lépéssel tovább vitte Satie ötletét, és megnyitotta az utat az atmoszférát előtérbe helyező ambient előtt.
A műfaj persze nem létezhetne a konkrét zene és a minimalizmus nélkül sem: az 1950-es és 60-as évek újító irányzatai szinte megkövetelték az ambient létrejöttét. A műfaj elnevezésekor Eno is tudatában volt annak, hogy egész sokan csináltak már előtte hasonló zenét. Így nyilatkozott erről:
Én csak nevet adtam neki, és (a műfajnak) pontosan erre volt szüksége. Sokat számít az, ha elnevezel valamit, mert ezzel azt mondod: ez a dolog most már valódi. A nevek nagyon fontosak.
Forradalom az elektronikus zenében
Az új műfaj a lehető legjobb pillanatban vált az elektronikus zenei paletta részévé. A számítástechnika és így a zenéhez használt technológia ugyanis ebben az időszakban kezdett exponenciális ütemben fejlődni, a 80-as években jelentek meg például az első tömeggyártott szintetizátorok is. Ahogy pedig a 90-es években a zenei szoftverek mindenki számára elérhetővé váltak, akinek volt számítógépe, egyre gyorsabb tempóban folytatódott a kísérletezés. Hamar létrejöttek az olyan ambient-alműfajok, mint a drone, a chillout és a new age, a texturális hangzás által inspirált kísérleti producerek – Aphex Twinnel az élükön – pedig már meglévő, ritmikus műfajokkal ötvözték a stílust; így jött létre például az ambient techno és az ambient house is.
Az ambient népszerűsége napjainkban
Az ambient mára kialakult összes alfajának bemutatása túlmutat ennek a cikknek a terjedelmén. Ami közös bennük, az az atmoszféra-alapú gondolkodás és a folyamatszerűség: a zeneszámok elrugaszkodnak a jól bevált struktúráktól, például a populáris zenében íratlan szabálynak számító intro-versszak-refrén-átvezető-versszak-refrén-outro felépítéstől. A felhasznált hangkészlet is más, elnyújtott hangok, zajok és zörejek, éteri szintetizátorok vagy akusztikus hangszerek effektezett mintái váltják fel a jól ismert eszközöket. És persze ott van a már említett ritmustalanság is: ha elő is fordul valamilyen lüktetés, azt szinte sosem dobok adják.
Abból, hogy az ambient mind funkciójában, mind eszközhasználatában ennyire eltávolodik a populáris zenétől, az is következik, hogy önmagában sosem vált annyira népszerűvé, mint a pop, a rock vagy a hip-hop bármelyik variációja. Még az elektronikus zene végtelenül tág mezsgyéjén is inkább rétegzenének számít, holott a többi műfaj, mint láttuk, előszeretettel dolgozik stílusjegyeivel.
Ennek oka valószínűleg abban a finom dinamikatartományban keresendő, amit az ambient használ – és abban a lelassulásban, amit hallgatása megkövetel. A valódi ambient amellett, hogy Eno manifesztójának megfelelően képes háttérzeneként funkcionálni, nagyon sokrétű és intenzív élményt nyújt, ha igazán odafigyelünk rá. Ez az igazi odafigyelés pedig tökéletesen szembemegy a fogyasztói társadalom törvényszerűségeivel, az előre összeállított workout-playlistekkel, és úgy alapvetően a sláger-kultúrával.
Ennek megfelelően nem igazán léteznek ambient-világsztárok: bár minden bizonnyal Brian Eno a műfaj legismertebb alakja, ő sikeres rockzenészként már az 1970-es évek elején is híres volt, de ma, hetvenöt évesen közel sem akkora „household name”, mint Hans Zimmer vagy épp Jay-Z. Az egyre felkapottabb, amúgy sokkal ütemesebb és táncolhatóbb zenéket író Fred Againnel közös 2023-as albumát is valószínűleg inkább a meglepő kollaboráció miatt hallgatták meg ennyien. Persze maga a lemez ettől még méltó az életművéhez:
Ajánljuk figyelmedbe! Egészségesebb lehet az agyunk időskorunkban, ha rendszeresen zenélünk
Ennek ellenére azért beszélhetünk ismertebb ambient-zenészekről. Ilyen például a kanadai Tim Hecker, aki 2023 áprilisában megtöltötte a Magyar Zene Háza koncerttermét legfrissebb, No Highs című albumával. A lemez a többi munkájához hasonlóan kiváló sajtóvisszhangot kapott, és a titokzatos, sztárnak még messziről sem nevezhető kanadai művész pozíciója egyre inkább megszilárdulóban van a kortárs ambient csúcsán. Hecker elismert filmzeneszerzőként is tevékenykedik, első komolyabb lélegzetvételű munkája az Északi vizeken című, Colin Farrell főszereplésével készült sorozat volt.
Hecker albumai már több mint egy évtizede a kranky nevű chicagói kiadónál jelennek meg. A kollektíva jelenleg az egyik legjobb forrás, ha valaki letisztult kortárs ambientet szeretne hallgatni; az elmúlt néhány év felhozatalából Hecker lemezei mellett kiemelkedik még loscil Equivalents és Dedekind Cut Tahoe című albuma is. Ha pedig valaki az európai színtéren keresne előremutató és igényes ambient projekteket, az Amulet of Tears nevű vilniusi független kiadó katalógusában is érdemes válogatni.
Az ambient egészségügyi hatásai
Bár az ambient létrejöttét nem ez a törekvés vezérelte, napjainkban egyre inkább előtérbe kerül az agyi funkciókra és a mentális egészségre gyakorolt jótékony hatása. Az, hogy a műfaj miért kiváló eszköz az egyre megszokottabbnak számító stressz és szorongás enyhítésére, részben a stílusjegyekben keresendő. Egy lágy harmóniákból álló, folyamatszerű, hirtelen ritmusváltásoktól és zajoktól mentes zeneszám tudatalatti szinten erősíti meg a hallgatót abban, hogy éppen nincs veszélyben, és elengedheti magát.
A műfaj jótékony hatásaira már a 80-as évek végén fény derült, ennek köszönhetően jelent meg több ezer zenei meditációs kazetta és CD az azt követő két évtizedben. A leginkább a new age nevű alműfajba sorolható zenékkel ma többórás relaxációs YouTube-videókban találkozhatunk.
Jó hír, hogy mindezt lehet kifinomultabban is csinálni; kiváló példa erre a 2018-ban piacra dobott, Endel nevű applikáció. Az alkalmazás személyre szabott hangzó anyagokat, többek között ambient zenei textúrákat kínál a felhasználóknak, mindig az éppen aktuális igényeiknek és érzelmi állapotuknak megfelelően. A mesterséges intelligenciát is használó Endel megalkotói szerint igaz, hogy a klasszikus zenei vagy new age lejátszási listák a nap bizonyos pontjain pihentetőnek tűnhetnek, de a kikapcsolódásnak ez a módja nincs tekintettel az egyéni tényezőkre.
Erre kínál megoldást az app, hiszen figyelembe veszi minden felhasználó saját cirkadián ritmusát, vagyis biológiai óráját, és annak megfelelően szabja meg, éppen milyen zene szóljon. Az app stresszoldó, fókusznövelő, alvássegítő, energizáló és vérnyomáscsökkentő hatását a cég pontosan dokumentálja.
Bár első hallásra az Endel nem a zenei, hanem az egészségügyi és a technológiai vonatkozásai miatt tűnhet érdekesnek, szerencsére a kreatív részleg is innovatívan végzi a dolgát. Többek között együtt dolgoznak a kortárs elektronika egyik legnagyobb nevének számító James Blake-kel is: az ambient elemeket előszeretettel használó londoni producernek 2022-ben egy komplett albuma is megjelent a platformon Wind Down címmel. És bár úgy tűnhet, ez az egész egyre távolabb áll Brian Eno 1978-as elképzeléseitől, az ehhez hasonló kollaborációk nagyon jó hatással lehetnek a műfaj további fejlődésére.
