Zendaya a Dűne Második részben
Fotó: IMDb

A Dűne 2 forgatása alatt zajló ritka csillagászati jelenség végül a filmbe is bekerült

Az idei év talán legnagyobb mozis eseményének számító Dűne: Második részt Denis Villeneuve és operatőre, Greig Fraser szinte az utolsó képkockáig megtervezte. Egy nagyon hangsúlyos részlet azonban csupán a véletlennek köszönhetően került bele a film végső változatába – ugyanis a csapat egyáltalán nem számított arra, hogy forgatás pont egybeesik majd egy valódi napfogyatkozással, írja a Slash Film.


A film nyitójelenetében egy Harkonnen katonákból álló csapattal találkozunk az Arrakis bolygó kietlen dűnéin. A csoport fremenekre vadászik, akikhez az első rész végén csatlakozott Paul Atreides (Timothée Chalamet) és anyja, Jessica (Rebecca Ferguson). A sárgás, homokszínű képi világ a feszültség növekedésével lassan vörösesre vált át – a harcjelenet pedig már egy napfogyatkozás baljós fényénél zajlik.

A fényváltás fő motívuma az Arrakis csillagát éppen eltakaró hold képe. Ez valószínűleg praktikai trükként is gyönyörű volna, az élményhez azonban rengeteget hozzátesz, hogy Villeneuve-nek és Frasernek sikerült a valóságban megörökítenie a csillagászati eseményt.

Tanya Lapointe és Stefanie BroosThe Art and Soul of Dune: Part Two című könyvében Greig Fraser részletesen elmagyarázza, mi minden kellett a nyitójelenet megörökítéséhez. Az operatőr szerint a vöröses fényt egy infravörös vágószűrővel érték el, ezzel távolították el a kék és zöld árnyalatok jelentős részét a színspektrumból. A stáb azonban nem a technikai megoldásoknak köszönheti a legtöbbet: maga a természet is a segítségükre volt.

Eredetileg a Dűne csapatának egyetlen tagja sem tervezte, hogy egy valódi napfogyatkozást vegyen filmre, de a jordániai forgatáson pontosan ez történt.

A 2022. október 25-én lezajlott esemény körülbelül 2 óra 25 percen át tartott, ez idő alatt pedig a Hold a Nap 35%-át takarta el. A kevesebb fény lehetővé tette Fraserék számára, hogy közvetlenül a Napra irányítsák a kamerákat, és valós időben rögzítsék a napfogyatkozást – ennek köszönhetően pedig megszületett a film egyik legerősebb képe.

A figyelmetekbe ajánljuk