károly király

Károly király könyörög a monarchia békéjéért, miután Katalin botrányba keveredett

A rákbeteg Károly király kamerák elé állt, hogy üzenjen a Nemzetközösség 75. évfordulója alkalmából – amelyben az összefogás fontosságát hangsúlyozta.


Mint az köztudott, Károly rákkezelés alatt áll, a legtöbb közfeladatot pedig a családja látja el helyette. A hétfői istentiszteleten pedig nem vett részt, azonban felesége, Kamilla királyné és Vilmos herceg ott voltak – írja a Mirror.

Ez is érdekelhet: Károly csak így hajlandó megenni a péksüteményeit – állítja a király egykori komornyikja

A Nemzetközösség az emberiség egyharmadát képviseli, a világ minden régiójából, az ezzel járó különféle tapasztalatokkal, tudással és törekvésekkel együtt. Bárhol is élünk, egyesít bennünket a számos kihívás, amellyel szembe kell néznünk – legyen szó akár az éghajlatváltozásról, a természet elvesztéséről vagy az új technológiák által hozott társadalmi és gazdasági változásokról. Sokszínűségünk azt jelenti, hogy ezek a kihívások mindannyiunkra másképpen hatnak, és különböző módon tapasztaljuk meg a hatásukat

– fogalmazott a király, majd hozzátette:

A Nemzetközösség családja akkor a legerősebb, ha a barátságon keresztül összetartozunk. Ahogy korábban mondtam, a Nemzetközösség olyan, mint egy ház vezetékrendszere. Az emberek az energiák, az ötleteink pedig az az áram, amely áthalad rajtuk. Együtt és külön-külön is megerősít bennünket a perspektívák és tapasztalatok megosztása.

Az összetartozásról szóló üzenete azután hangzott el, miután Katalin walesi hercegné anyák napi fotójának közzététele után botrányba keveredett.

A képet eredetiként tűntettek fel – sőt, azt nyilatkozták, hogy a fotót férje, Vilmos herceg készítette –, ám a nagy nemzetközi fotóügynökségek terhelő bizonyítékokat találtak a kép hamisságára. Katalin pedig beismerte, hogy a hír igaz, és valóban megszerkesztették a fotót.

Olvasd el ezt is! Hetekkel ezelőtt műtötték meg, de Katalin állapota még mindig nem 100%-os

A gyanú Sarolta ujjának hiányzó része és a szoknyájának széle, valamint a hercegné pulóverének és cipzárjának furcsa elhelyezkedése miatt merült fel.

A figyelmetekbe ajánljuk