Katalin hercegné.

Hetekkel ezelőtt műtötték meg, de Katalin állapota még mindig nem 100%-os

A királyi család továbbra is rendkívül kevés információt oszt meg Katalin betegségével kapcsolatban. Egy szakértő szerint a vártnál lassabban halad a hercegné felépülése.


Január óta tartja izgalomban a királyi család híveit Katalin rejtélyes hasi műtétje. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a walesi hercegné egy ideje már otthonában lábadozik, három gyermeke pedig mindent megtesz a gyors felépüléséért. Az otthoni teendőkből férje, Vilmos herceg is kiveszi a részét, pedig mostanság számtalan gond nyomja a vállát.

Sokáig úgy tűnt, hogy húsvétkor térhet vissza hivatalos teendőihez Katalin, de a legújabb hírek szerint elhúzódhat a felépülése. Ezután azt rebesgették, hogy a hercegné június 8-án állhat ki ismét a nyilvánosság elé, ekkor tartják ugyanis a brit hadsereg hagyományos zászlós díszszemléjét Londonban.

Ez is érdekelhet: Ebbe a méregdrága iskolába járhat majd György herceg

Időközben azonban törölték Katalin nevét az előzetes programtervezetből.

Úgy tűnik tehát, hogy a hercegné felépülése a vártnál jóval lassabban halad.

Ezt az értesülést most megerősítette egy szakíró is – derül ki a Marie Claire cikkéből.

Robert Jobson a közeljövőben egy könyvet is megjelentet a walesi hercegné életéről, így nyugodtan állíthatjuk, hogy belelát a királyi család ügyeibe.

A szakíró úgy tudja, Katalin már javarészt visszatért a régi kerékvágásba és panaszai sincsenek, azonban nem akar semmit siettetni:

úgy érzi, időre van szüksége ahhoz, hogy újra tökéletes állapotban legyen.

Ezt is figyelmedbe ajánljuk: A királyi családban még a vécére járás is szabályozva van

Néhány napja egy paparazzónak sikerült lencsevégre kapnia a walesi hercegnét. Ez volt az első fotó, amely nyilvánosságra került Katalinról a januári műtét óta, így érthető módon nagy port kavart a sajtóban. Hiába azonban bármilyen fénykép vagy hivatalos közlemény, az internetes fórumok hemzsegnek a különböző összeesküvés-elméletektől.

És ez alighanem így is marad mindaddig, ameddig Katalin ki nem áll a nyilvánosság elé.

A figyelmetekbe ajánljuk