Camille Claudel 1864-ben született az észak-franciaországi Fère-en-Tardenois-ban. Már gyerekként érdeklődött a művészet, azon belül is a szobrászat iránt, tehetségét azonban szülei eltérően fogadták. Édesanyja nem nézte jó szemmel, hogy lánya az akkoriban nőkhöz kevéssé illőnek tartott művészeti ágat választotta, édesapja viszont támogatta, és lehetővé tette számára, hogy komolyabban foglalkozzon a szobrászattal, ezért a család Párizsba költözött. Claudel ott iratkozott be az Académie Colarossiba, amely a korszak kevés olyan művészeti iskolájának egyike volt, ahol nőket is fogadtak. Fiatal szobrásztársaival közös műtermet bérelt, és ebben az időszakban került közelebb a párizsi művészeti élethez. Tehetségére pedig Alfred Boucher szobrász is felfigyelt. Ő mutatta be később Auguste Rodinnek.
Claudel idővel Rodin modellje, bizalmasa és szeretője lett. Kapcsolatuk azonban hamar bonyolulttá vált, Rodin ugyanis hosszú évek óta együtt élt Rose Beuret-vel, akit Claudel kedvéért sem hagyott el. A helyzet egyre nagyobb feszültséget okozott közöttük, és kapcsolatuk végül az 1890-es években szakadt meg. A szerelmi csalódás Claudel karrierjére is hatással volt. Rodin korábban szakmailag és anyagilag is segítette, önálló művészként azonban jóval nehezebben jutott megrendelésekhez. Közben tovább dolgozott, és ebben az időszakban születtek legismertebb alkotásai közül is többen, köztük A keringő és Az érett kor.
Claudel helyzetét az is nehezítette, hogy a 19. század végén egy nő számára jóval nehezebb volt önálló szobrászként érvényesülni. Műveit ugyan kiállították és szakmai elismerést is kapott, biztos megélhetést azonban nem tudott teremteni magának.
Az 1900-as években Claudel lelkiállapota fokozatosan romlani kezdett. Egyre inkább visszavonult párizsi műtermébe, kerülte az embereket, és több saját szobrát is összetörte. Idővel meggyőződésévé vált, hogy Rodin ellopja az ötleteit és megpróbálja tönkretenni, sőt attól is tartott, hogy meg akarják mérgezni. Édesapja eközben továbbra is támogatta, 1913-ban azonban meghalt. Néhány nappal később a család intézkedett arról, hogy a szobrászt pszichiátriai intézetbe szállítsák. Először a Párizs közelében fekvő Ville-Évrard-ba került, majd az első világháború idején a dél-franciaországi Montdevergues intézetébe vitték át.
Claudel nehezen viselte a bezártságot. Leveleiben többször kérte családját, hogy engedjék haza, és úgy érezte, bűnözőként tartják fogva. Az intézet orvosai idővel azt is jelezték, hogy állapota alapján lehetőség lenne a távozására, ehhez azonban szükség lett volna arra, hogy családja befogadja. Édesanyja ezt elutasította.
Claudel soha nem tért vissza korábbi életéhez, az intézetben gyakorlatilag teljesen felhagyott az alkotással. Félelmei sem múltak el, továbbra is attól tartott, hogy Rodin környezetéből valaki megmérgezheti, ezért az ételekkel szemben is bizalmatlan maradt. Családjával csak ritkán találkozott. Édesanyja és húga alig tartotta vele a kapcsolatot, öccse, Paul Claudel költő és diplomata viszont többször meglátogatta.
Camille Claudel végül 1943. október 19-én, 78 éves korában halt meg Montdevergues-ben. Művészetét évtizedekkel később kezdték újra felfedezni és Rodintől független életműként értékelni. Ma a franciaországi Nogent-sur-Seine-ben működő Camille Claudel Múzeum őrzi fennmaradt alkotásainak jelentős részét, így a nevét egyre kevésbé Rodin egykori szeretőjeként, sokkal inkább saját jogán jelentős szobrászként tartják számon.
Olvasd el ezt is!