Lehetetlen pontosan meghatározni, hogy mióta fogyaszt az emberiség rizst, de a legvalószínűbb számítások szerint már időszámításunk előtt tízezer évvel is ismertük az élelmiszert. Egy kínai diákcsoport most egy különleges gasztronómiai küldetésre vállalkozott: életre keltettek egy kétezer éves rizsreceptet, amely a Han-dinasztia idején született.
Az Interesting Engineering beszámolója szerint a fiatalok történelmi forrásként egy bambuszkéziratot, a Shi Fangot használták, amely egy Wu Yang nevű tábornok több ezer éves sírjából került elő.
A Hunan Egyetem és a Pekingi Mezőgazdasági Egyetem tizenegy hallgatóból álló, interdiszciplináris csapata – köztük történészek, filozófusok, muzeológusok, élelmiszertudósok és formatervezők – nemcsak a szöveg megfejtésére vállalkozott, hanem a recept elkészítésére is.
Ez is érdekelhet! Honnan tudhatod biztosan, hogy megromlott a hűtőben álló rizs? Elmondjuk!
A feladat azonban nem volt egyszerű: a fennmaradt szöveg töredékes volt, az ókori kínai nyelv változásai miatt sok részlet magyarázatra szorult, ráadásul a főzési időket sem tüntette fel Wu Yang.
Illusztráció – a tartalmat mesterséges intelligencián alapuló képalkotó rendszer hozta létre.
Illusztráció: Shutterstock/AI
A projekt vezetője, Shi Jing professzor szerint a teljes hitelesség az első perctől lehetetlennek bizonyult, a céljuk mégis az volt, hogy a lehető legközelebb jussanak az eredeti receptben leírt elkészítési módhoz.
A diákok végül nem a ritka, hagyományos „yan” rizsfőzőt használták, helyette vidéki zongzi gőzölőt és agyagedényeket vettek elő – olyanokat, amilyeneket ma is használnak kínai falvakban.
A megfelelő rizsfajta kiválasztása kulcsfontosságú volt, ezért felkértek egy szakértőt is.
He Juxian mesterszakács a világ 40 ezer termesztett rizsfajtája közül egy nem ragacsos szemű fajtát választott, amely hasonlított a Han-korabeli hunani rizsre.
A folyamat során a rizst fél óráig áztatták, majd 20 percig főzték, később levegőn szárították, végül pedig 15 percig gőzölték.
A Shi Fang kézirat alapján elkészített rizs új kulináris ötleteket is inspirálhat a modern éttermekben
– idézi a portál a mesterszakácsot.
Ezt is olvasd el! Jázmin vs. basmati: óriási a különbség a két legnépszerűbb rizsféle között