
A történészek szerint kevés rosszabb időszak volt az emberiség történetében, mint az időszámításunk szerinti 536. év, amikor a világ szó szerint sötétségbe borult: a Nap kékes fénnyel világított, a hőmérséklet drámaian csökkent, és a következő években éhínségek és járványok követték egymást.

Halloween mindig is a borzongásról és a rejtélyről szólt, de a mai színes, cukorkás és jelmezes ünnep mögött évszázadokra visszanyúló hagyományok állnak. A pogány szokásoktól a keresztény átalakításokon át egészen az amerikai tömeges ünneplésig az október 31-ei éjszaka megítélése és hagyományai…

Manapság sokszor érezhetjük úgy, hogy naponta változnak a körülmények: politikai válságok, gazdasági kihívások, új technológiák, háborúk és világjárványok alakítják az életünket. Gyakran tűnhet úgy, hogy az ismert világunk pillanatok alatt áll a feje tetejére, a jövő pedig kiszámíthatatlan. Mégis…
szeptember 12., 2025 ● Turi Dániel
5 esemény, ami alapjaiban írta át a modern történelmet
Turi Dániel

Ha Franciaországra gondolunk, akkor legtöbbször nem a varázslatos vidéki tájak jutnak eszünkbe, pedig az ország – sok egyéb látnivaló mellett – ezekben is bővelkedik. Ezek a szinte titkosnak számító helyszínek sokkal békésebbek és kevésbé forgalmasak, mint Párizs vagy Nizza. Előbbitől ráadásul csak…
augusztus 19., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Párizstól alig 2 órára találjuk ezt a mesebeli falut, ahol…
Hamu és Gyémánt

A kutatóknak egy 4400 évvel ezelőtt keletkezett, táblára vésett sumér történetet sikerült részletesen elemezni. Bár az írás a tábla törött állapota miatt hiányos, az olvasható szöveg nagy része elénk tárja Fox, a ravasz róka kalandját, aki Ishkurt, a viharistent menti ki az alvilágból.
július 26., 2025 ● Hamu és Gyémánt
4400 éves sumér szöveget sikerült végre értelmezni
Hamu és Gyémánt

1692. július 19-én, vagyis éppen 333 évvel ezelőtt végeztek ki öt nőt boszorkányság vádjával Salem városában. Ez az évforduló nemcsak történelmi emlékeztető, hanem alkalom arra is, hogy felidézzük, mi is történt valójában ebben a rettenetes időszakban. Bár a boszorkányüldözések története ma már jól…
július 19., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Így zajlott a salemi boszorkányüldözés – 6 sokkoló részlet…
Hamu és Gyémánt

Nagyon úgy tűnik, hogy kutatók rábukkanhattak James Cook híres hajójára, a HMS Endeavourra – lezárva ezzel egy 250 éve tartó tengeri rejtélyt. Az amerikai Rhode Island partjainál felfedezett roncsra 26 év kutatás után talált rá az ausztrál kutatócsoport.
június 29., 2025 ● Hamu és Gyémánt
250 év után találták meg James Cook kapitány világjáró…
Hamu és Gyémánt

A történelem ritkán igazságos a nőkkel. Különösen igaz ez azokra, akik kiléptek a számukra kijelölt szerepekből és saját környezetükben radikális változásokat indítottak el. A világot nemcsak királyok, hadvezérek és filozófusok formálták, hanem olyan nők is, akik tudományban, gondolkodásban vagy…
május 25., 2025 ● Turi Dániel
5 rendkívüli nő a történelemből, akiről ideje lenne többet…
Turi Dániel

A Vatikán falai mögött olyan dokumentumokat őriznek, amelyek sorsokat, birodalmakat és hitrendszereket formáltak és amelyek közül sokat a világ csak alig ismer. A közel öt évszázados múltra visszatekintő Apostoli Levéltár nemcsak az egyház, hanem a világtörténelem legnagyobb jelentőségű iratait is…

Európai szemmel nézve Chile távoli és titokzatos hely: egy gyönyörű dél-amerikai ország, amit leginkább természeti csodáiról, gazdag kultúrájáról, na és persze kiváló vörösborairól ismerünk. Történelméről azonban már sokkal kevesebbet tudunk.
május 01., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Dél-Amerika legbiztonságosabb országa, amit csak távolról…
Hamu és Gyémánt

A 20. század eleji történet színházról, üzletről, komikusokról, na és persze egy óriási átverésről szól.
április 14., 2025 ● Kovács Rebeka
Történet a lányról, aki soha nem mosolygott – a Sober…
Kovács Rebeka
