Salvatore Saccomando/Shutterstock
  ●  Utazás

Újabb gyönyörű szicíliai városban vehetünk házat mindössze 1 euróért

Jelképes összegért kínálnak házakat egy hangulatos szicíliai kisvárosban, ahol középkori utcák, barokk épületek és dombtetőről nyíló panoráma várja az új lakókat. Naro önkormányzata azért indította el a programot, hogy megmentse az üresen álló ingatlanokat és új életet vigyen a történelmi központba. A lehetőség külföldiek előtt is nyitva áll, a rendkívül alacsony vételár mellett azonban a felújítás költségeivel is számolni kell.

Szicília délnyugati részén, Agrigento tartományban fekszik Naro, egy hangulatos, dombtetőre épült település, amelynek történelmi központját középkori és barokk épületek határozzák meg. Innen messzire ellátni a környező szicíliai tájon, tiszta időben pedig a tenger is feltűnik a horizonton. Egyik legismertebb látnivalója a település legmagasabb pontján álló Chiaramonte-kastély.

A Time Out szerint az önkormányzat az üresen álló, rossz állapotú ingatlanok felújításával szeretné megállítani a történelmi városrész pusztulását, ezért indította el az 1 eurós programot. A kezdeményezéshez azok a tulajdonosok csatlakozhatnak, akik felajánlanák használaton kívüli házukat, a leendő vásárlók pedig egy erre létrehozott online felületen jelentkezhetnek az ingatlanokra.

A lehetőség nem kizárólag olasz állampolgárok számára nyitott, külföldiek is pályázhatnak a házakra, amennyiben teljesítik a program feltételeit.
A jelképes ár mögött komoly kiadások vannak

Az 1 eurós vételár önmagában megtévesztő lehet, a programban szereplő házak ugyanis jellemzően rossz állapotban vannak, felújításuk költsége pedig teljes egészében a vevőt terheli. Emellett a vásárlással járó egyéb kiadásokat, például a közjegyzői díjakat, valamint a nyilvántartási és ingatlanadókat is az új tulajdonosnak kell megfizetnie. A munkálatok során mindemellett be kell tartani a helyi építési és biztonsági előírásokat, a felújítást pedig a program által meghatározott időn belül be kell fejezni. Vagyis bár maga az ingatlan valóban 1 euróért cserélhet gazdát, a teljes beruházás ennél lényegesen nagyobb összeget igényelhet.

Nem Naro az egyetlen olasz település, amely hasonló programmal próbál új lakókat és befektetőket vonzani. Szicíliában többek között Sambuca di Sicilia és Salemi is évek óta kísérletezik az 1 eurós házak értékesítésével, hogy új életet vigyen az elnéptelenedő történelmi városrészekbe. Ezeken a helyeken a népesség csökkenésével egyre több régi otthon marad üresen, miközben a történelmi központok épületei fokozatosan romlanak.

Naróban ezért az egyeurós program célja több annál, mint néhány elhagyott ingatlan megmentése. Az önkormányzat azt szeretné, hogy a felújított épületek ismét használatba kerüljenek, új lakók érkezzenek, és ezzel a város történelmi központja is fokozatosan megújuljon.

Nyitókép: Naro, Olaszország / Salvatore Saccomando/Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!