légiutas-kísérő a repülőn
Fotó: Shutterstock

Ettől az egy dologtól szinte rettegnek a légiutas-kísérők

A légiutas-kísérők munkája számos felelősséggel jár, hiszen egyetlen út során is már akár több száz ember biztonságára kell vigyázniuk – ez rendkívül nagy stressztűrést igényel. Van azonban egy hibalehetőség, amitől jobban félnek a stewardesek, mint a tűztől, ugyanis a bekövetkezése akár még életekbe is kerülhet.


A legtöbb légiutas-kísérőt rémálom gyötri a repülőgép egyik vészhelyzeti funkciója miatt, hiszen könnyű vele hibázni, ám ha megtörténik, végzetes is lehet. Egy egykori szakmabeli, Jay Robertselmondta a Daily Star napilapnak, hogy bár a vészhelyzeti csúszdák elengedhetetlen részét képezik a repülőgépnek, mégis utálják a dolgozók, hiszen előfordul, hogy néha véletlenül kinyitják.

Roberts szerint a repülőgép kialakítása miatt nagyon kell ügyelni, nehogy aktiválódjon a szerkezet, mivel nagyon komoly, biztonságot fenyegető veszélyekkel járhat. Ha pedig senki sem sérül meg az incidens során, akkor szimplán csak nagyon kellemetlen helyzetről van szó.

L\u00e9giutas-k\u00eds\u00e9r\u0151 a rep\u00fcl\u0151n

Fotó: Shutterstock

Még a többszöri ellenőrzés és az ajtó rendkívüli óvatos nyitása és zárása (amihez több ember is szükséges) esetén is előfordulhat, hogy hibázunk és véletlenül bekapcsoljuk a vészhelyzeti csúszdát. Nagyobb légitársaságok esetén gyakrabban, évente többször is előfordulhat, ami amellett, hogy több tízezer dolláros kárt jelent a cégnek, még a kollegák előtt is megalázó helyzetbe kerülünk.

Roberts hozzátette, tapasztalata szerint általában éjszakai repülést követően fordul elő, mivel ilyenkor fáradtabb a személyzet. A légiutas-kísérők természetesen ki vannak képezve a stresszes helyzetek kezelésére, ahogy olyan extrém vészhelyzetekre is, amikor valóban szükséges lehet ez a csúszda.

A figyelmetekbe ajánljuk