Egy mesterséges intelligencia feliratú izzó
Fotó: Shutterstock

Találmányok, amik örökre megváltoztatták az életünket

5 tárgy, ami örökre megváltoztatta az életünket

96 évvel ezelőtt, 1928. július hetedikén került először a boltok polcaira szeletelt kenyér, ami nélkül ma már szinte elképzelni sem tudjuk az életünket. Bár az előre felaprózott kenyér a szó szoros értelmében nem egy emberi életeket megváltoztató újdonság, a maga korában mégis mindenki a csodájára járt. Most a teljesség igénye nélkül mutatunk olyan találmányokat, amik örökre megváltoztatták az életünket és a mindennapjainkat!



1. Kerék

Ker\u00e9k

A keréknél a tengely tökéletes kialakítása volt az igazán nagy feladat

Fotó: Shutterstock

Talán nem meglepő, hogy a kerékkel kezdjük a listánkat, amit a kutatók szerint nagyjából 5500 évvel ezelőtt, időszámításunk előtt 3500 környékén kezdtek el először használni. A tudósok szerint ráadásul ebben az esetben nem is maga a kerék koncepciója volt az igazán nagy jelentőségű felfedezés.

A valódi találmány, az, ami igazán különlegessé teszi nem más, mint a kerék és a tengely kapcsolata. Egy forgó hengerhez csatlakoztatni egy teljesen mozdulatlan tárgyat a kor emberének igazán nagy kihívás volt. Ráadásul a tengely méretének és szorosságának megállapításához komoly számolásokra volt szükség

– idézi David Anthony antropológust a Live Science. A kerék megjelenése pedig tényleg megváltoztatott mindent: felgyorsult a mezőgazdaság, a kereskedelem, könnyebben lehetett az árukat szállítani, de a nagy távolságokat is nyilván sokkal egyszerűbb volt megtenni a kerék feltalálása után.

​2. Könyvnyomtatás

A Gutenberg-nyomda egyik g\u00e9p\u00e9nek replik\u00e1ja

A Gutenberg-féle nyomda meggyorsította a könyvek nyomtatását

Fotó: Shutterstock


Johannes Gutenberg neve talán nem ismerős mindenki számára, pedig neki köszönhetjük azt, hogy ma ezernyi könyv közül válogathatunk a könyvesboltokban. Gutenberg volt ugyanis az, aki 1440 és 1450 között feltalálta az úgynevezett mozgatható betűelemekkel való könyvnyomtatást.

Ez is érdekelhet! Ez az új találmány forradalmasíthatja a borfogyasztást

A német zseni előtt ugyan fából készült metszetekkel már működött a könyvek sokszorosítása, de ez rendkívül bonyolult és időigényes feladat volt, amit Gutenberg találmánya forradalmasított. Az első nyomda elengedhetetlen kellékei lettek az ólombetűk, amiket minden egyes könyv esetében egyesével válogattak ki és ezzel a folyamattal sikerült az első, úgynevezett Gutenberg-bibliát is elkészíteni.

3. Izzólámpa

Izz\u00f3k

Az izzók megjelenése az alvási szokásainkat is megváltoztatta

Fotó: Shutterstock

Azt talán nem kell ecsetelni, hogy miért is volt forradalmi az izzók feltalálása, amit 1879-ben szabadalmaztattak. Ez előtt ugyanis mindenki a természetes fénytől függött, ha leszállt az éjszaka és besötétedett, szinte semmilyen munkát nem lehetett elvégezni, az emberek pedig rögtön nyugovóra tértek. Csakhogy, Thomas Edison hosszú évek kísérletezése után a 19. század utolsó felében bemutatta az izzólámpát, amiről

a korabeli beszámolók szerint sokan azt hitték, hogy az ördög műve.

Ráadásul ez a találmány teljesen felforgatta az alvási szokásainkat is. A tudósok úgy vélik, hogy az izzó feltalálása után az emberek már éjszakánként is egyre gyakrabban maradtak ébren, felborult a biológiai órájuk, így nem meglepő, hogy 1903-ban forgalomba hozták az első altatót is, amit a szakértők szerint szintén az izzóknak köszönhetünk.

Ajánljuk figyelmedbe! Ma már mindenki fogyasztja, mégis a rettegés miatt terjedt el a palackozott víz

4. Internet

Forr\u00e1sk\u00f3d az interneten

Az internet a 90-es években mindent megváltoztatott

Fotó: Getty Images

Természetesen sokáig a számítógép is egy elképzelhetetlen lett volna, de az internet az, ami igazán forradalmasította a telekommunikációt és azt, ahogy a világgal érintkezünk. A net elődjét az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma dolgozta ki annak érdekében, hogy a különböző számítógépek közti információáramlás könnyebb legyen.

Az 1970-es években Robert Kahn és Vinton Cerf tudósok fejlesztették tovább ezt a technológiát és ők alapozták meg a mai internet elődjét. Később, 1989-ben aztán a CERN, vagyis az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet falain belül alkották meg a World Wide Web-et, ami a ma is használt www rövidítést kapta.

A WWW alapötlete az volt, hogy a számítógépek, az adathálózatok fejlődő technológiáit egy erőteljes és könnyen használható globális információs rendszerré egyesítse

Ezt is olvasd el! Tudományos áttörés, a világok pusztítója: az atombomba története

5. Mesterséges intelligencia

mesters\u00e9ges intelligencia

A mesterséges intelligencia forradalmasíthatja, amit a világról gondolunk

Shutterstock

A mesterséges intelligencia valójában az elmúlt másfél-két évben vált igazán népszerűvé és világszerte ismertté, de a technológiát immár több mint egy évtizede kutatják a tudósok. Valójában egy olyan tudatról van szó, ami egy elképesztően széleskörű és összetett adathalmaz, aminek a segítségével bizonyos gépek vagy programok képesek ember által feladatot is elvégezni.

Természetesen mindez egyáltalán nem jöhetett volna létre a számítógépek és az internet nélkül, de a mesterséges intelligencia képes megreformálni azt, amit a világunkról tudunk. A különböző programok ma már egy-két parancsszó megadása után képesek teljesen élethű videókat, képeket elkészíteni, zenét generálni a kérésünk alapján vagy akár megírni egy egyetemi dolgozatot is.

A figyelmetekbe ajánljuk