Az egykor luxusnak számító találmány ma már nélkülözhetetlen, mivel lehetővé teszi az otthonok, vállalkozások, kórházak, laboratóriumok és más, a gazdaságunk és mindennapi életünk szempontjából létfontosságú épületek hűtését. A légkondicionáló hosszú utat járt be a történelem során.
Kibírhatatlan hőség régen is volt, ám akkoriban az emberek nem tudtak egy gombnyomással kellemes hőfokot varázsolni a lakásba. Ekkor kerültek előtérbe a feltalálók. Mint a legtöbb fontos áttörés, a modern kereskedelmi és lakossági klímatechnológia is a tudósok és feltalálók fejlődésének eredménye, akiknek óriási kihívásokkal kellett szembe nézniük, hogy kreatív megoldásokat találjanak a kor problémáira.
Az 1840-es években egy floridai orvos és feltaláló, Dr. John Gorrie javasolta a városok hűtésének ötletét, hogy a lakosok megszabaduljanak a magas hőmérséklet okozta ártalmaktól. A férfi úgy vélte, hogy a hűtés lehet a kulcsa az olyan betegségek elkerülésének, mint például a malária, emellett pedig fontosnak tartotta, hogy a kórházban lévő betegek kényelmét maximálisan kielégítsék. Ekkor jelent meg a légkondi őse. A kórházi szobák hűtésére szolgáló kezdetleges találmányához pedig jeget kellett szállítani Floridába az Egyesült Államok északi részén található befagyott tavakból és patakokból. Amibe, ha jobban belegondolunk, az 1800-as évek közepén ez korántsem volt jó megoldás.
Hogy kikerülje ezt a költséges és szinte lehetetlen logisztikai kihívást, Gorrie kísérletezni kezdett a mesterséges hűtés koncepciójával. Olyan gépet tervezett, amely ló, víz és szél által hajtott vitorlák vagy gőz által működtetett kompresszor segítségével jeget hozott létre, 1851-ben pedig szabadalmat kapott rá. Bár Gorrie-nak sajnos nem sikerült szabadalmaztatott technológiáját piacra dobnia és árusítania – pénzügyi támogatójának halála miatt –, találmánya örökre megalapozta a modern légkondicionálás és hűtés alapjait.
Ezután jó pár évig senki nem foglalkozott a témával. A második ipari forradalom úttörő és óriási találmányai elvették a figyelmet a „jelentéktelenebbnek tűnő eszközökről". Mígnem jött Willis Carrier és beindult valami egészen innovatív folyamat. A mérnök elvállalt egy olyan munkát, amelynek eredményeként feltalálta az első modern elektromos légkondicionáló egységet. Később pedig egy sajtócég kérte a segítségét, hogy a magazinok oldalainak gyűrődését okozó páratartalom-problémára találjon megoldást.
Kísérletek sorozatával Carrier olyan rendszert tervezett, amely hűtőtekercsek segítségével szabályozta a páratartalmat, és szabadalmat szerzett készülékére, amely képes volt a levegő párásítására (vízmelegítéssel) vagy páramentesítésére (vízhűtéssel). Végül pedig kidolgozott és szabadalmaztatott egy automatikus vezérlőrendszert a levegő páratartalmának és hőmérsékletének szabályozására. Ezeket pedig a textilgyárakban kezdték előszeretettel alkalmazni.
Természetesen az eszköz széles körben, illetve a civilek közt is kezdett népszerűvé válni. A hűtőrendszer megjelent a kiállításokon, a mozikban, a színházakban szépen lassan pedig a háztartásokban is. Persze eleinte ezt csak az igazán jómódú emberek engedhették meg maguknak, hiszen piszok drága volt, s egyenesen úri mulatságnak számított a klíma.
Az alábbi képen például egy háziasszonyt láthatunk az 50-es évekből, ahogyan épp beállítja a masinát:
