stresszes nő illusztráció
Ha egy állásinterjúra készülünk, sokan felkészülten és tudatosan vágnak neki, mások egész éjjel forgolódnak, és a lehető legrosszabb kimenetelen gondolkodnak – függetlenül attól, hogy az adott forgatókönyv mennyire abszurd. Ha az utóbbi kategóriába tartozunk, akkor hajlamosak vagyunk a „katasztrófaképzelésre". Hogy mi is ez, és mit lehet ellene tenni? Elmondjuk!

A katasztrofizálás az a hajlam, amikor egy jövőbeli szituáció elképzelésekor a legrosszabbat feltételezzük – még akkor is, ha tudjuk, hogy nem ez a legvalószínűbb kimenetel. Azok az emberek, akik szeretik magukat kontroll alatt tartani (és ezért intoleránsak a bizonytalansággal szemben), nagyobb valószínűséggel hajlamosak a katasztrofizálásra.

Ezt összefüggésbe hozták a szorongással is – ami arra utal, hogy a gyakori katasztrofizálás bizonyos mentális problémák kialakulásában is szerepet játszhat.

A katasztrofizálás abból a meggyőződésből fakad, hogy ha elképzeljük, hogy mi romolhat el, akkor jobban meg tudjuk védeni magunkat a – fizikai és mentális – károktól. Ez a tendencia azonban csak akkor hasznos, ha képesek vagyunk helyesen megjósolni, mi fog történni egy adott helyzetben, és hogyan fogjuk érezni magunkat.

Miközben elképzeljük a jövőbeli eseményeket, érzelmi reakciót tapasztalunk az általunk kreált történetre – és ezt a reakciót használjuk arra, hogy meghatározzuk, hogyan fogjuk érezni magunkat a jövőben. A jövő előrejelzésének ez a módja azonban a legtöbbször téves, mivel nem tudunk mindent elképzelni, ami a jövőben megtörténhet.

Mindez ahhoz vezethet, hogy a fejünkben rossz érzelmi reakciót hozunk létre a jövőbeli helyzetekre.

Pedig a jövőben bekövetkező eseményekkel kapcsolatos meggyőződésünk nagy hatással lehet a viselkedésünkre. Például azok az emberek, akik optimistán (vagy akár reálisan) látják a jövőt, nagyobb valószínűséggel hajlandóak új dolgokat kipróbálni. Ők valószínűleg azt is észreveszik, hogy mi ment jól egy új helyzetben.

Ezzel szemben, akik katasztrofizálnak azzal kapcsolatban, hogy mi sülhet el rosszul, kevésbé hajlandóak új dolgokat kipróbálni. Ha pedig mégis kipróbálnak valami újat, nagyobb valószínűséggel veszik észre a negatívumokat. Ez elraktározódik az emlékezetükben, és növeli az okokat, amiért a jövőben nem kellene új dolgokat kipróbálniuk.

Végeredményében, a katasztrofizálás indokolatlan stresszhez és szorongáshoz vezethet, és megakadályozhatja, hogy olyan dolgokat tegyünk, amelyeket élvezhetnénk, vagy amelyből tanulhatnánk.

A The Conversation oldalán azonban az alkalmazott idegtudomány professzora, Patricia Riddell, bemutatott néhány hasznos dolog, ami segíthet, ha hajlamosak vagyunk a katasztrofizálásra.

Aludjunk rá egyet 

Legtöbbször éjszaka aggodalmaskodunk a jövőbeli helyzetek miatt. Amikor alszunk, agyunk racionális részének aktivitása csökken, és az érzelmesebb rész aktivitása fokozódik. Ennek eredményeként hajlamosak vagyunk arra, hogy az agyunk érzelmi részét használjuk a jövő elképzelésére éjszaka. Az alváshiány miatt érzékenyebbek lehetünk az általunk fenyegetőnek vélt dolgokra is. Ez ahhoz vezet, hogy arra összpontosítunk, mi mehet rosszul, ami miatt hajlamosabbak leszünk a katasztrófaképződésre.

Hasznos lehet, ha emlékeztetjük magunkat arra, hogy nem gondolkodunk racionálisan, amikor lefekvés előtt aggodalmaskodunk valamin Az is előnyös lehet, ha a döntések meghozatalával megvárjuk a reggelt, amikor az agyunk már kipihente magát.

Legyen együttérzőbb a belső kritikusunk 

A katasztrofizálás hátterében a belső kritikus hangunk állhat, amely általában kifejezetten durva velünk, ami érzelmileg dühítő lehet.

Amikor ilyen történik, próbáljuk meg elképzelni a belső kritikusunkat úgy, mintha valaki más szemével néznénk.

Milyen nyelvezetet használ, és használná-e ezt, ha valaki másról beszélne hasonló helyzetben? Hasznos vagy indokolt az a nyelvezet, amit a belső kritikusunk használ?

Ezekre a kérdésekre a válasz gyakran nemleges lesz. Legyünk tudatában a nyelvezetnek, amikor aggodalmaskodunk vagy stresszelünk . Ha túlságosan durván szólunk önmagunkhoz, próbáljunk meg átváltani egy kedvesebb beszédmódra.

 Találunk ki egy jobb történetet

Még ha a múltban rosszul is alakultak a dolgok, nem feltétlen lesz így a jövőben – annak ellenére sem, ha ezt mantrázzuk magunknak. Ha hajlamosak vagyunk katasztrofizálni a jövőbeli eseményekkel kapcsolatban, próbálunk meg inkább arra gondolni, hogyan lehetne jó kimenetele az eseménynek –ez a szorongás ellen is nagy segítség.

Egy másik stratégia az, ha nem csak egy, hanem több hihető történetet is kitalálunk arról, hogy mi történhet. Ez segíthet emlékeztetni arra, hogy a jövőbeli képzelgések, amelyeket magunk találtunk ki, csak történetek. Ha a pozitív kimenetelű történetekre összpontosítunk, az szintén segíthet a szorongás és az aggodalom leküzdésében.

Legyünk kedvesek magunkhoz 

Próbáljunk meg együttérzőbbek lenni önmagunkkal, ha a jövőre gondolunk. Mindez nehezebb, mint gondolnánk – még azoknak is, akik empatikusak másokkal szemben.

Az együttérzés és az empátia nem véletlen fejlődött ki, mivel segít együttműködni másokkal. De az együttérzést és az empátiát nem feltétlen arra tervezték, hogy önmagunkkal szemben is használjuk. Mégis: apró dolgok – például az a kérdés, hogy milyen tanácsot adnánk egy barátunknak a helyzetünknek – segíthetnek abban, hogy kapcsolatba kerüljünk az együttérző hangunkkal.

Ha ezt gyakran tesszük, akkor még abban is segíthet, hogy megoldásokat is találjunk ott, ahol egyébként csak a problémára koncentrálnánk.

Azzal, hogy megtervezzük, hogy a jövőben milyen módon sülhetnek el rosszul a dolgok, van értelme : az érzés, hogy biztonságban legyünk.

Ha azonban ez gyakran előfordul, ráadásul mentálisan is belebetegszünk, akkor fontos emlékeztetni magunkat arra, hogy ezek a dolgok minden bizonnyal soha nem történnek meg, és ha mégis, akkor valószínűleg sokkal jobban alakulnak, mint a fejünkben lévő legrosszabb forgatókönyv.


A figyelmetekbe ajánljuk