egy asztronauta a hold felszínén
Fotó: Shutterstock

Már a követkető évtizedben vonatok járhatnak a Holdon

A Hold meghódítása egészen távoli jövőnek tűnhet, pedig valójában rohamtempóban zajlanak az ezzel kapcsolatos fejlesztések. A NASA FLOAT nevű projektje nem mást ígér, mint egy lebegő holdi vasúthálózatot, amely, ha minden jól megy, már a 2030-as években üzembe állhat – írja az IFLScience.


A FLOAT (angolul „lebegés”) egy szójáték, ami a Flexible Levitation On A Track („rugalmas lebegés egy pályán”) rövidítése. A projekt célja, hogy összeköttetést teremtsen az űrhajók leszállási zónái és a leendő holdbázisok, illetve a regolitbányák és az építkezések között.

Az új technológiában kifejezetten izgalmas, hogy a sínek nem lesznek helyhez kötve: a hordozható, kompakt pályákat közvetlenül a Hold regolitból álló talajára helyezik majd, így csak minimális helyszín-előkészítésre lesz szükség.

A síneken a tervek szerint lebegő robotok fognak mozogni – kerekek és lábak hiányában pedig nem kell majd megküzdeniük az éles regolittal és annak káros hatásaival.

A rugalmas, összehajtható sínpálya grafitból készül majd, ez teszi lehetővé a mágneses alapú lebegést. A rendszerre a terv szerint napelemek is kerülnek majd, így napfényben egyáltalán nem lesz szükség külső energiára a sínek működtetéséhez. A tudósok becslése szerint kezdetben naponta körülbelül 100 tonnányi anyagot és felszerelést tudnak majd megmozgatni a pályák felett lebegő robotok.

A FLOAT egyike annak a hat projektnek, amely a NASA Innovative Advanced Concepts nevű programjában eljutott a második fázisig. Ezek a tervek a NASA szerint potencionálisan megváltoztathatják az űrkutatás jövőjét, ezért újabb 600 ezer dollárral támogatják őket.

A FLOAT esetében a második fázis a rendszer méretcsökkentett változatának megtervezésére és gyártására összpontosít, amelyet a holdival megegyező környezetben tesztelnek majd. A cél jelenleg az, hogy kiderüljön, pontosan milyen külső hatások várnak a sínekre és a robotokra.

Ha a rendszer fejlesztése továbbra is ennyire gördülékenyen halad, akkor a 2030-as években már kulcsfontosságú szerepet tölthet be a holdi infrastruktúrában.

A holdi járművek fejlesztése persze több fronton is zajlik. A NASA nemrégiben három céget választott ki egy új autó kifejlesztésére, amellyel az Artemis-program űrhajósai a 2030-as években a Holdon közlekedhetnek majd.

A figyelmetekbe ajánljuk