egy asztronauta egy holdjáró autóban
Fotó: Shutterstock

A NASA új járműve a Hold eddig elérhetetlen részeire szállíthatja az űrhajósokat

A NASA három céget választott ki egy új autó kifejlesztésére, amellyel az Artemis-program űrhajósai a 2030-as években a Holdon közlekedhetnek majd, írja a The Sun.


A holdi terepjáró az 2029-ben induló Artemis V küldetés során nélkülözhetetlen szerepet játszik majd a Hold déli részének felfedezésében. Ez a terület a tudósok szerint a legígéretesebb hely a vízalapú jég számára, így pedig kulcsfontosságú lehet a Holdon való emberi letelepedés szempontjából. Az értékes holdi anyagok sarkvidéki koncentrációja emellett az amerikai kormány és magáncégek számára is érdekes.

Az új jármű segítségével az űrhajósok olyan titokzatos, eddig soha nem kutatott célpontokat látogathatnak meg, amelyeket gyalogosan elérhetetlennek tartanak. Jacob Bleacher, a NASA vezető kutatója szerint így sokkal nagyobb esély nyílik majd jelentős tudományos felfedezésekre.

A NASA már le is szerződött három céggel: az Intuitive Machines, a Lunar Outpost és a Venturi Astrolab egy 4,6 milliárd dolláros, 13 éves projekt keretében fejleszti majd a jövő holdjáróit.

A három kiválasztott cég első körben egy egyéves tanulmányt indít a NASA követelményeinek megfelelő rendszer kifejlesztésére. Ami biztos: a holdautónak képesnek kell lennie két űrhajós befogadására, és ellen kell állnia a szélsőséges körülményeknek is – a Hold déli sarkvidékének árnyékos területein ugyanis akár -230 Celsius-fokig is lecsökkenhet a hőmérséklet.

Emellett a járműnek képesnek kell lennie az önálló működésre is, hogy a földi irányítók az űrhajósok nélkül is folytathassák a holdfelszín felfedezését. Ehhez a járművet fel kell szerelni egy kifinomult robotkarral, amely lehetővé teszi az irányítók számára, hogy tudományos vizsgálatokat végezzenek.

Az új járművet fejlesztő egyik cég, az Intuitive Machines már ismerős lehet a hírekből: ők építették ugyanis az Odysseus szondát, amely februárban landolt a Hold felszínén.

A figyelmetekbe ajánljuk