A 18. századi Svédországban a tűzifa rendkívül értékes erőforrásnak számított. Az ország virágzó vasipara hatalmas mennyiségű fát emésztett fel, miközben a háztartások fűtése is jelentős fogyasztással járt. A korabeli otthonokban gyakran nyitott kandallókat használtak, amelyekből a megtermelt hő jelentős része egyszerűen a kéményen keresztül távozott.
A problémára végül állami kezdeményezésre született megoldás. 1767-ben Fabian Wrede tábornokot és Carl Johan Cronstedt építészt bízták meg egy takarékosabb fűtőberendezés kidolgozásával. Munkájuk eredménye a kakelugn, vagyis a hagyományos svéd cserépkályha továbbfejlesztett változata lett.
A találmány titka a kályha belsejében kialakított füstjáratokban rejlett. A forró égéstermékek a hagyományos kandallókkal ellentétben nem közvetlenül jutottak a kéménybe, előtte hosszú, kanyargós útvonalon haladtak keresztül a szerkezeten. Ennek során hőjük jelentős részét átadták a vastag téglafalaknak és a kerámiaburkolatnak, amelyek fokozatosan felmelegedtek, majd lassan kisugározták az eltárolt energiát. A jól megépített kakelugn akár 10-12 órával a tűz kialvása után is képes volt meleget biztosítani. Ez azt jelentette, hogy sok otthonban elegendő volt reggel és este begyújtani, a helyiségek pedig közben is kellemes hőmérsékletűek maradtak.
A kályhák mérete és tömege szintén fontos szerepet játszott a működésükben. Egy nagyobb példány akár egy tonnánál is nehezebb lehetett, a jelentős mennyiségű falazat pedig különösen sok hőt tudott eltárolni.
A svédek természetesen a lakóépületek kialakítására is nagy figyelmet fordítottak. A régi faházak gerendái közötti réseket gyakran mohával és agyaggal tömítették, így csökkentve a huzatot és a hőveszteséget. A kisebb helyiségek és az alacsonyabb belmagasság szintén előnyt jelentettek, hiszen kevesebb levegőt kellett felmelegíteni. Ezek a megoldások különösen hasznosnak bizonyultak azokon a területeken, ahol télen akár mínusz 30 Celsius-fokig is süllyedhetett a hőmérséklet.
A kakelugn idővel a svéd otthonok jellegzetes berendezési tárgyává vált. A gyakran gazdagon díszített, mázas kerámiával borított kályhák a praktikus fűtés mellett a lakások eleganciájához is hozzájárultak. Bár a központi fűtés elterjedésével sok régi példányt lebontottak, a hagyományos svéd cserépkályha napjainkban ismét egyre nagyobb figyelmet kap. A takarékos energiafelhasználás iránti igény miatt a több mint 250 éves konstrukció ma is figyelemre méltó megoldásnak számít.
(Drive)
Olvasd el ezt is!