A támadások a mai Karnataka állam területén, az egykori Maiszúri Állam erdős vidékein kezdődtek. A történtekről elsősorban Kenneth Anderson vadász visszaemlékezéseiből tudunk, aki később maga is részt vett a rejtélyes állat felkutatásában. Az első ismert áldozatok egyike egy férfi volt, aki éjszaka, egy erdei ösvényen tartott hazafelé, amikor váratlanul rátámadt egy állat. Hamarosan újabb, hasonló esetekről érkeztek hírek.
A túlélők beszámolói szerint a támadó rendszerint két lábra emelkedett, majd hatalmas karmaival az emberek fejére és arcára sújtott. Többen elveszítették a szemüket vagy az orrukat, mások maradandó arcsérüléseket szenvedtek. A falvakban gyorsan elterjedt a hír, hogy egy emberevő ragadozó járja a környéket.
A helyszíneken talált lábnyomok azonban nem nagymacskától származtak. A nyomok hosszúkásak voltak, a végükön mély karmolásokkal. A támadó egy ajakos medve (Melursus ursinus) volt. Ez az Indiában őshonos medvefaj első pillantásra nem feltétlenül tűnik különösebben félelmetesnek. Bozontos, fekete bundája és megnyúlt pofája jellegzetes megjelenést kölcsönöz neki, táplálékának jelentős részét pedig termeszek és hangyák alkotják. Emellett gyümölcsöket és más növényi eredetű táplálékot is fogyaszt.
Hosszú, erős karmai elsősorban arra szolgálnak, hogy feltörje a kemény termeszvárakat, veszély esetén azonban rendkívül súlyos sérüléseket tud okozni velük. Az ajakos medvék látása és hallása viszonylag gyenge, ezért könnyen meglepődhetnek, ha valaki váratlanul a közelükbe kerül. Ilyenkor menekülés helyett gyakran támadással védekeznek. A maiszúri eset azonban eltért a megszokottól: ugyanazt a medvét újra és újra támadásokkal hozták összefüggésbe, ráadásul több település környékén is.
Ahogy szaporodtak a támadások, a környékbeliek egyre kevésbé mertek az erdei ösvényeken közlekedni. A hatóságok végül Kenneth Anderson segítségét kérték, aki korábban emberevő tigrisek és leopárdok felkutatásával szerzett hírnevet. Anderson kezdetben nem tulajdonított különösebb jelentőséget az esetnek. Tapasztalatai alapján a medvéket ingerlékeny, de alapvetően nem emberre vadászó állatoknak tartotta.
Első alkalommal egész éjszaka kutatta a környező mezőket és barlangokat, ám nem találta meg a támadót. Néhány héttel később ismét a térségbe hívták. Egy férfi azzal a hírrel rohant hozzá, hogy a medve súlyosan megsebesítette a testvérét, aki szarvasmarhákat őrzött. Anderson egyedül indult a keresésére, és egy fa tövében, eszméletlen állapotban talált rá a sérültre. Miközben megpróbálta biztonságos helyre vinni, kificamította a bokáját, és maga is összeesett. A megtámadott férfi még hajnal előtt meghalt. Anderson egy hetet töltött kórházban, ezalatt pedig a medve további két emberre támadt.
A vadász végül arról értesült, hogy a medve rendszeresen megjelenik egy közeli mezőgazdasági területen, ahol táplálékot keres. Délután öt óra körül érkezett a helyszínre, és a legnagyobb fa tövében helyezkedett el. Órákig nem történt semmi. Este tizenegy óra körül azonban kaparászó hangokra lett figyelmes. A medve a távolban gyökerek után kutatott, majd fokozatosan egyre közelebb került hozzá. Anderson megvárta, amíg az állat szinte közvetlenül előtte állt, majd felkapcsolta a zseblámpáját. A hirtelen fénytől megriadt medve két hátsó lábára emelkedett, támadásra készülve. A vadász ekkor mellkason lőtte. Az állat a helyszínen elpusztult, és a beszámoló szerint ezzel véget ért a hónapok óta tartó támadássorozat.
A történet legnagyobb rejtélye azonban megoldatlan maradt. Az ajakos medvék általában nem tekintik zsákmánynak az embert. Támadásaik többnyire védekezésből, váratlan találkozások során történnek. Mi késztethette tehát ezt az állatot arra, hogy hónapokon keresztül újabb és újabb emberekre támadjon?
A helyiek szerint a medve valójában egy nőstény lehetett, amelynek korábban elrabolták a bocsait, ezért az embereken próbált bosszút állni. Bár ezt az elképzelést soha nem sikerült bizonyítani, a történet mögött valós gyakorlat húzódhatott meg. Indiában évszázadokon át fogták be vadon élő ajakos medvék bocsait, hogy később úgynevezett táncoló medvékként szerepeltessék őket utcai előadásokon és vásárokban. Az orvvadászok gyakran megölték az anyamedvéket, hogy megszerezhessék a kicsinyeiket. Az 1950-es években ez a kegyetlen gyakorlat még elterjedt volt.
Anderson ugyanakkor más magyarázatot tartott valószínűnek. Úgy vélte, az állatot korábban emberek sebesíthették meg, és emiatt minden emberi találkozást fenyegetésként élhetett meg. Egyik elméletre sem került elő döntő bizonyíték, így a medve szokatlan viselkedésének pontos oka máig ismeretlen.
Egy 2017-es szakmai elemzés azt is felvetette, hogy a támadásokért több különböző medve lehetett felelős. A kutatók szerint az esetek helyszínei közötti nagy távolság és az állatok viszonylag kis mozgáskörzete is ezt valószínűsíti.
A maiszúri medve története több mint fél évszázaddal később is emlékeztet arra, milyen súlyos következményekkel járhat az emberek és a vadon élő állatok találkozása. Az ajakos medvék ma is rendszeresen okoznak sérüléseket Indiában. Az indiai Karnátaka államban 2014 és 2018 között mintegy 300 támadást jegyeztek fel.
A faj különösen hevesen védekezhet, ha meglepik, vagy ha a nőstény a bocsait érzi veszélyben. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az ajakos medvék természetüknél fogva emberekre vadásznának. Az élőhelyek zsugorodásával és a települések terjeszkedésével egyre gyakoribbá válhatnak a találkozások az emberek és a medvék között. Az ilyen konfliktusok pedig gyakran mindkét fél számára tragikusan végződnek. A támadások után ugyanis előfordul, hogy a helyiek bosszúból megölik az állatokat, ami tovább veszélyezteti a vadon élő populációkat.
A maiszúri ajakos medve történetében így talán nem is az a legmegdöbbentőbb, hogy egy alapvetően rovarevő állat ennyi ember haláláért lehetett felelős, hanem az, hogy több évtized elteltével sem tudjuk biztosan, mi váltotta ki a támadásait.
Olvasd el ezt is!