nasa űrhajós kiképzés medence
NASA

A NASA hatalmas, víz alatti Hold-szimulátort épített

A NASA óriási, 6,2 millió gallonos Semleges Felhajtóerő Laboratóriumát (NBL) a Hold felszínének másolatává alakította át, hogy kiképezze az űrhajósokat, akik néhány év múlva az igazi felszínre merészkednek majd.


Az űrhajósok 12 méter mélyre merülnek, hogy egy óriási, sötét búvártartályban különféle súlyok és úszóeszközök segítségével megtapasztalják az alacsonyabb gravitációjú közeget. Sőt, az űrügynökség mindent megtesz annak érdekében, hogy olyan érzést keltsenek, mintha valóban a Holdon járnának, beleértve a sziklákat, a homokot és a Nap mozgását is.

Ez is érdekelhet: A NASA-nak több asztronautára lesz szüksége a Hold-misszióhoz

Jelenleg a holdi regolitot utánzó homok telepítésén dolgozunk

– nyilatkozta Clay Tomlinson, a Hold másolatának kiépítésére szerződött V2X cég programmenedzsere, aki szerint az űrhajósok ténylegesen megtapasztalhatják azt, hogy milyen érzés lesz a Holdon.

Ez egy komoly kiképzés, amely megalapozza a jövőbeli történelmi küldetést.

Olvasd el ezt is! A NASA olyan mélyedéseket talált a Holdon, ahol az élet fenntartásához is alkalmas a hőmérséklet

A hatalmas NBL-medencét korábban a legénység tagjainak kiképzésére használták a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén való hosszabb tartózkodásra, valamint az Orion űrhajók visszaszerzésére. Mivel pedig egyre több kereskedelmi űrpartnert von be a NASA, a V2X arra számít, hogy az űrügynökség egyre több magáncéget fog ellátni víz alatti szimulációkkal.

(Futurism)


A figyelmetekbe ajánljuk