Egy francia kém hibája kellett ahhoz, hogy megszülessen a modern eper
Az eper ma a nyár egyik legkedveltebb gyümölcse, amelyből igyekszünk minél szebbet és nagyobbat választani. A körülbelül 500 évvel ezelőtt élt európai emberek azonban eleinte még apró, vadon termő epreket fogyasztottak. A modern kerti változat kialakulásának története meglepően kalandos, amelyben egy francia kémnek, chilei palántáknak és egy versailles-i botanikusnak is nagy szerepe volt.
A ma ismert eper elődei sokkal kisebbek voltak, mint a boltokban kapható fajták. A 16. századi Európában ismert vadon termő eprek mérete egy szederéhez volt hasonló, és bár ízük hasonlított a ma ismert gyümölcséhez, sokan édesebbnek írták le őket. Mivel vadon nőttek, júniusban sokan indultak erdős területekre, hogy gyűjtsenek a finomságból.
Az epret már jóval a modern nemesítés előtt is előszeretettel használták receptekhez. VIII. Henrik például állítólag nagyon kedvelte, sőt levét egy lábán lévő fekély kezelésére is használta. Az ókori rómaiak a melankólia és a rossz lehelet ellenszerét látták benne, a középkori művészetben pedig egyszerre jelenhetett meg az igazságosság, a kísértés vagy a vágy jelképeként.
A francia uralkodók rajongása külön fejezetet érdemel az eper történetében. V. Károly francia király már a 14. században 1200 eperpalántát ültettetett királyi kertjeibe, XIV. Lajos pedig Versailles-ban külön ágyásokat szentelt a gyümölcsnek. Mivel nem tudott várni a júniusi termésig, kertésze üvegházakkal és szélfogókkal próbálta előrébb hozni a szüretet. A Napkirály annyira szerette az epret, hogy állítólag orvosa tanácsa ellenére sem mondott le kedvenc, borban tálalt változatáról.
A nagy áttörés Európán kívülről érkezett. 1712-ben Amédée-François Frézier francia kém Chilébe, majd Peruba indult, hogy információkat gyűjtsön a spanyol gyarmatokról. Útja során a helyi Picunche és Mapuche közösségeknél olyan eperfajtával találkozott, amelynek termése jóval nagyobb volt az európai vad epernél. Egyes szemek akár dió vagy tyúktojás méretűek is lehettek, bár ízük kevésbé volt telt és édes.
Frézier úgy gondolta, hogy a nagy szemű chilei gyümölcs különösen értékes lehet Franciaországban, ezért öt palántát vitt haza belőle. A probléma az volt, hogy kizárólag nőivarú növényeket választott. Ezek ugyan szépen terjedtek a francia kertekben, de megfelelő beporzó nélkül évtizedekig nem hoztak olyan nagy és szép termést, mint amilyet Chilében látott.
A kertészek később észrevették, hogy a chilei eper akkor hoz termést, ha más fajták közelébe ültetik. A modern kerti eper szempontjából végül az észak-amerikai virginiai eperrel való kereszteződés bizonyult döntőnek. A folyamatot Antoine Nicolas Duchesne, Versailles fiatal botanikusa tökéletesítette. Felismerte a hím- és nőivarú növények szerepét, majd a keresztezések révén egyre ízesebb, szebb és pirosabb gyümölcsök létrehozásán dolgozott.
Az így kialakuló Fragaria × ananassa, vagyis az ananászeper lett a modern kerti eper egyik legfontosabb alapja. Nevét azért kapta, mert illatát akkoriban az ananászhoz hasonlították. Ez a fajta, illetve leszármazottai alapozták meg azt a nagy szemű, piros epret, amelyet ma a legtöbb boltban és piacon megtalálunk.
Olvasd el ezt is!